6. fejezet

A kedvenc Ír színész. :33 ♥

[Shawn szemszöge]

Igazából semmi bajom sincs, ezzel az Erik gyerekkel. Csak szét tudnám ütni… Nem! Nem! Hope azt mondta, nincs köztük semmi és soha nem is volt, egyedül velem van. De akkor is, őt ismerte meg előbb, mi van ha… Nem, nem szabad ilyeneken gondolkoznom. Hogy is van az a mondás? Ha egyszerre két embert szeretsz, mindig válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, sose szeretsz bele a másodikba. Ja, valahogy így. Nyugi, Shawn. Minden oké.

- Haver, minden oké? – hallottam meg Mark hangját magam mögül.

- Aha, persze, miért ne lenne? – kérdeztem vissza kicsit szórakozottan.

- Azért, mert kábé öt perce szólongatlak. – mondta.

- Aha…

Egyáltalán miért érdekel ez engem ennyire? Hiszen Hope csak egy csaj, ugyan olyan, mint a többi, leszámítva a sajátos stílusát, hogy hol játssza a kemény csajt, hol apuci kicsi kedvence. De akkor is csak egy csaj nem kéne, hogy érdekeljen a többi se érdekelt…

- A picsába Shawn! Figyelj már oda!- ez Danny volt amennyire ki tudtam venni valahogy sikerült telibe öntenem a sörömmel.

- Bocs- mondtam üresen.

- Hallod mi a fasz bajod van haver?- nézett rám a nagy gűlű szemeivel.

- Szerelmes- vigyorgott főlényesen Cody.

- Meg a nagy faszt- csattantam fel kicsit talán hevesebben a kelleténél, mire mind elkezdtek röhögni.- Basszátok meg magatok- idegesen beleittam a sörömbe.

Észrevettem, hogy Mark nem röhög a többiekkel, csak furcsán nézz rám, azzal a pillantásával, amit mindig is utáltam, olyan volt mintha belém látna és ettől mindig hányingerem támadt, mint most is. Lehúztam a söröm és próbáltam nem foglalkozni vele, ennek hatására az agyam visszatért Hope-hoz és ahhoz az Erik fazonhoz. Remélem Hope még ma felhív, mert ha nem… Nem is tudom, mit tennék, igazából semmit, csak tudomásul venném. Valami koppant a halántékomon és ösztönösen lendítettem a kezem, amivel majdnem eltaláltam Lee idegesítően vigyori képét. Ő csak nevetve hátra hőkölt és védekezően felemelte két kezét. Hátra fordultam és Dia állt mögöttem mosolyogva.

- Mi van a bátyámmal? Tisztára olyan, mint egy álmatag spiné- lehuppant az egyik üres helyre.

- Shawny szerelmes egy lánykába- ökölbe szorítottam a kezem, de nem válaszoltam semmit.

- Nocsak?- fordult felém Dia.- Te arra is képes vagy tesó?

- Ez új keletű dolog- jegyezte meg gúnyosan Danny,- szerintem ne szokjuk meg- vigyorgott.

- Cseszd meg magad ’Cormack- köptem oda neki.

Dia figyelmesen végig nézett rajtam egy pillanatra megállapodott a szeme a pólóm nyakánál, ahogy a kis ezüstláncnak kellett volna lennie rajta a holddal. Kinyitotta a száját mintha mondani akarna valamit, de inkább nem tette, helyette elkezdte birizgálni a karkötőjét, amit anyánktól kapott. Ösztönösen emeltem volna a kezem, hogy megigazítsam a pólóm alatt a nyakláncom, de csak akkor jöttem rá, hogy nincs ott mikor már a pólómat tapogattam, egy pillanatra megdobbant a szívem, hogy elvesztettem, de aztán eszembe jutott, hogy Hope nyakában lóg és ettől megnyugodtam. Magamban mosolyogtam közben az asztalon pörgettem az üres sörös üveget.

- … akkor megyek. Nem hiszem, hogy Shawn most jó társaság lenne- éreztem, ahogy oldalba lök, ránéztem, de nem szóltam semmit.

Kedvesen rám mosolygott majd felállt és kiment a bárból. Még maradtunk pár órát majd elindultunk Markhoz, hogy ott folytassuk az estét, ami valószínűleg annyiból fog állni, hogy beesszük, magunkat Mark nappalijába rendelünk egy köteg pizzát és elsörözgetünk, miközben nézzünk a tv-ben valami szarságot. Percenként ellenőriztem a telefont, hogy nem hívott-e Hope, de eddig még semmi, pedig lassan már fél 12 volt. Egész délelőtt nem hívott, a fiúk pedig már lassan unták, hogy folyamatosan a telómat bámulom, és folyton nyaggattak valami szarsággal, úgyhogy egy idő után leléptem. Első utam egy hangszerboltba vezetett, mivel kellett vennem egy csomag húrt a gitáromhoz. Miután fizettem, még bent maradtam, nézegettem a hangszereket, legjobban persze a gitárok kötöttek le.

Aztán meghallottam egy ismerős, nevetős hangot. Megfordultam és Hope állt velem szemben, mellette pedig egy srác, aki százszázalékosan nem Ian haverja volt.

- Hope? – tettem fel az amúgy elég hülye kérdést, és kintebb mentem az oszlopok árnyékából.

Zavartan köszönt, majd bemutatott minket egymásnak. Nem tévedtem, ő tényleg Erik volt, és legszívesebben ott helyben képen töröltem volna a gyereket. Éreztem, hogy kezem akaratlanul is ökölbe szorul, mire sziszegve fújtam ki a levegőt.

Freezy ijedten kapott a nyakláncomhoz, és felváltva nézett minket.

- Szerintem ezt inkább kint beszéljük meg – mondta végül.

Hope elém jött, és kézen fogva kihúzott a boltból. Mikor becsapódott mögöttünk az ajtó Freezy felém pillantva kezdett volna egy mondathoz, de megelőzve kezdtem magyarázni arról, hogy azt mondta, nincs köztük semmi. Míg erről magyaráztam, valami kattant az agyamban. Egyáltalán miért érdekel ennyire, ha egy másik sráccal találkozik? Hiszen ő is csak lány, ugyan olyan, mint a többi… Nem, ezt még én se gondoltam komolyan. Ő egészen más, mint az átlag. Ezért is adtam neki oda a láncom. Oké, én tuti megőrültem…

Miután megbeszéltük, hogy elmond neki mindent ott akartam hagyni. De nem mehettem el csak úgy, volt bennem valami bizonyítási vágy a srác felé, szóval lehajoltam és gyorsan megcsókoltam Hope-ot, majd leléptem.

Minél gyorsabban vissza akartam érni Mark házához, hogy jól berúghassak. De még úgy se múlt el a feszültség, hogy visszaértem a házba. Danny még a szokásosnál is jobban irritált, folyton célozgatott valamire én meg már azon voltam, hogy szétverem a fejét, de visszafogtam magam még is csak jóban vannak az apáink, nem venné ki jól magát. Próbáltam a tv-re koncentrálni és arra az üvegsörre, amit már kb. két órája szorongattam. Mark a kocsma óta nem szólt hozzám egy szót se csak néha csendben figyelt, most őt is legszívesebben agyon verném a mindent-tudok nézésével együtt. Megint elkezdtem percenként nézegetni a telefonom, de semmi. Majd végre megszólalt a telefon és egyből fel is vettem.

A fiúk persze rögtön elkezdtek mindenféle baromságot kiabálni, vagyis szinte mindenki, kivéve Markot, aki még mindig rohadt idegesítően méregetett. Miközben Hope beszélt kimentem a ház elé, és közben rá is gyújtottam. Aztán azt mondta, hiányzik neki a hangom, mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nekem is a tiéd – mondtam, és egyáltalán nem bántam meg.

Normális esetben nem mondok ilyeneket egy olyan csajnak, akit szinte csak most ismertem meg. Amúgy, normális esetben nem is vagyok együtt ennyi ideig egy lánnyal…

Rövid csevej volt, de nekem számított. Örültem, hogy hívott, így viszonylag nyugodtabban mentem vissza a többiekhez. Felkaptam egy sört az asztalról és levágtam magam a fotelba.

- Na, lenyugodtál? – kérdezte Danny arcán azzal az idióta, utálatos vigyorral.

- Tudod, ha az apáink nem lennének jóban, simán szétverném a képedet- mondtam, mire felnevetett.

- Tudom én, hogy titkon csípsz engem.

- Akkor nagyon rosszul tudod- bele ittam a sörömbe.

Lopva Markra néztem, aki magában mosolyogva bámulta a tv-t a foteljéből. Már alig vártam, hogy végig hallgathassam a hegyi beszédét.

Reggel korán keltem, valahogy nem aludtam jól az este. Hope azt mondta ma megy el az apja valami turnéra, nem tudom pontosan ez most mit is jelent, hogy többet vagy kevesebbet leszünk-e együtt, de egy biztos volt, lesz pár nap, amikor Nevadában lesz Iannel. Már nem emlékszem pontosan miért is mennek oda, de valami olyasmit mondott, hogy ott találkoznak majd a szüleikkel pár napra. Nem sokkal négy után jött egy SMS tőle, hogy most indult. Kicsit összepakoltam a papírokat az asztalomról, gondolkodtam rajta, hogy berakom őket egy fiókba, mert folyton azokat lesi, de végül meggondoltam magam. Felkaptam a motor kulcsát és elindultam Hope-ért, bár azt mondta, hogy ide jön, de a srácok most vannak a Barry’s-ben és szerettem volna velük is lenni egy kicsit, no meg talán azért is, hogy titkon büszkélkedhessem Freezyvel, de ezt soha senkinek nem vallottam volna be. Egyszerűen csak nem az az ember vagyok. A bárban jól elhülyéskedtünk és végre Hope is jobban tudott velünk nevetni, mint legelőször, bár akkor még senkit nem ismert itt. Mikor kimentünk cigizni félve hagytam bent Markkal kettesben, de nem tehettem mást. Csak reméltem, hogy Mark nem mond neki valami nagyon baromságot, bár ahogy eddig kivettem nem nagyon kedvelte meg Hope-ot, de melyik barátnőmet kedvelte egyáltalán? Tovább elhúzódott kint a cigizés, mint terveztem, de mikor végre visszamentünk a bár nem állt a feje tetején szóval Mark valószínűleg nem mondott semmi sértőt Freezynek. Mikor oda értünk a boxhoz, Mark éppen kimondta Rocky nevét, mire Cody szeme alig észre vehetően felcsillant, Hope pedig felnevetett.

- Mi van Rockyval?- ültem vissza mellé.

- Semmi- válaszolt, és a fejét a mellkasomnak döntötte.

- Nem akartad véletlenül most is elhívni?- kérdezte Cody, furcsán élénk mosollyal.

- Odaadom a telóm, hívd el- oda nyújtotta neki.

Cody mohón kikapta a kezéből és már tűnt is el vele. Hope kicsit szomorú fejet vágott és nem értettem miért.

- Mi a baj?- suttogtam a fülébe.

- Semmi- mosolyogott.- Csak elgondolkoztam.

- És min?

- Nem érdekes- megrázta a fejét.

- Ha te mondod- megrántottam a vállam mire összekulcsolta az ujjainkat.

Furcsa melegség járta át a testem, vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam. Cody visszajött Hope telefonjával és már indult is Lanaért. Nem sokkal az után, hogy Cody elhúzott megszólalt az asztalon hagyott telefon, de Freezy nem nyúlt érte így gondoltam felveszem, én csak nem zavarja. Kicsit megnyugodtam mikor a kijelzőn Ian neve villogott és nem Eriké felvettem és beleszóltam. Ahogy hallottam nem őrült neki, hogy én vettem fel a telefont így tovább is adtam Freezynek, ő hamar lezavarta a dolgot.

Nem sokkal az után, hogy Lana és Cody megérkezett mi leléptünk Hope-pal. Azt mondta, most menjünk hozzá, mert nincs otthon a nevelőanyja. Ahogy száguldottunk az úron, erősen csimpaszkodott rajtam. Éreztem, ahogy a haja hozzá ér a tarkómhoz, hogy a mellkasa hozzá simul a hátamhoz és lassan föl-leemelkedik. Magam előtt láttam a formás kis testét, a feszes csípőjét. Újra elő furakodott az első éjszaka emléke, bár akkor nem éppen voltunk józanok, de még mindig érzem a bőröm a forró testének érintéseit. Alig észrevehetően megráztam a fejem, hogy oda tudjak figyelni az útra, de mind untalan visszatértek a képek. Lehet, hogy még csak 17 éves, jézus csak 17 éves, de az ágyban olyan akár egy érett nő, ha nem jobb. Olyanokat mutatott be, amiket legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna. Újra megráztam a fejem, tényleg az útra kell koncentrálnom különben felborulunk.

Viszonylag hamar megérkeztünk hozzájuk, amikor is egy fehér szőrcsomó rohant felénk ugatva. Szemöldök ráncolva néztem amint a kutya ugrál körülöttünk, majd Hope simogatása után teljesen lenyugodott. Viszont az még mindig nem értem, hogy egy rock sztárnak, miért egy ilyen törpe vakarcsa van, mikor egy pitbull sokkal jobban illene hozzá.

Felmentünk Freezy szobájába, ahol a fal színét alig láttam, minden tele volt tömve poszterekkel. Gyűjti őket, és minden zenei stílus megjelent a falakon, bár leginkább a rock volt előnyben. De persze egy rakat színész és sorozatok promó képei is voltak szép számmal.

- Ezek apádék? – mutattam az egyikre.

- Igen – válaszolt, megállt előttem és megcsókolt.

- Anyud meddig nem lesz itthon? – mond, hogy sokáig, légyszi! Átkaroltam a derekát és közelebb húztam magamhoz.

- Remélem sokáig – mosolygott és újra megcsókolt.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de egy idő után meguntam az állást, ezért lelöktem az ágyára, ő pedig szinte magával rántott. Aztán hirtelen ő került felülre, ami miatt el kellett röhögnöm magam. Megcsókoltam, majd bele túrtam a hajába. Aztán elkövettem egy óriási hibát. Felnéztem a plafonra, amiről öt, tehetségesnek nem nevezhető nyálgombóc vigyorgott le rám.

- Ez most komoly?! – kérdeztem miközben távolabb toltam magamtól Hope-ot. Nagyon remélem, hogy csak valami idióta vicc.

Hál istennek meg magyarázta a dolgot, de még így is zavart, hogy rám bámul az az öt srác, így magam alá gyűrtem Hope-ot. Pár perc múlva mire végre belemelegedtünk, Hope hírtelen elrántotta a fejét és ijedten nézett az ajtó irányába, én nem hallottam semmit, de kimászott alólam és az ajtóhoz ment, követettem. Valami csávó, aki egyáltalán nem hasonlított Freezy apjához lelkesen taperolta az anyját. Én Hope helyében már biztos, hogy lementem volna és szétszedtem volna őket, majd a fószert kibasztam volna a lakásból… Freezy visszaparancsolt a szobába, hogy onnan menjünk ki a házból, amit én személy szerint nem értettem, hogy akar megoldani, majd egyből elő is rukkolt a válasszal miszerint másszunk le a fáról, aminek nem nagyon örültem, mivel sose szerettem fára mászni, de ha muszáj, hát muszáj. Nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam, de Hope-ot kicsit féltettem, bár mint kiderült felesleges volt, egy nagymacska ügyességével mászott le a fáról és már el is indult felém.

Alig vártam, hogy végre megérkezzünk hozzánk, nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ott helyben az utca kellős közepén teperjem le, erre még neki áll nevetgélni azon, hogy Cody szobájából félre érthetetlen hangok jönnek. Alig, hogy becsuktam magunk mögött a szobaajtót, már le is döntöttem az ágyra. Sejtettem, hogy azon aggódik ne, hogy letépjem róla a ruhát, mint a motelben, de ez most nem következett be. Egyre jobban érezni akartam az apró testét az enyém alatt és a ruhák csak akadályoztak ebben.

Másnap be kellett mennem, dolgozni, amiről teljes mértékben elfeledkeztem így késtem is egy jó órát, szóval annyival is tovább kellett benn maradnom, de ezt is, csak azért mert ez volt az első késésem. Áldom az eget, hogy Hope jól tud időzíteni és a cigi szünetemben hívott fel, és nem amikor munka van. Azt mondta, valami parti buli lesz ahova Ian hívta el. Nem volt sok kedvem taknyosokkal bulizni, de ha egyszer ő ott lesz hát miért ne?

Otthonról kicsit késve indultam el, bár Freezy még így is előbb, mint a megbeszélt szóval épp, hogy a part előtt értem utol. Igazából sose gondoltam volna, hogy ekkora meglepetés ér, mint akkor ott. Az egész hely tele volt ismeretlen arcokkal, akiket Hope természetesen jóban volt, vagy csak ismerte őket. Végig törte a tömeget előttünk láthatóan céltudatosan ment előre, majd megtorpant, hogy körbe nézzen és pár pillanat múlva meg is találta, amit keresett, egy szőke srácot, aki egy csajjal dumált. Oda kormányzott hozzájuk és megállt a csaj mögött a sráccal szemben, aki valószínűleg Ian lehetett. A sötét hajú csaj, aki eddig háttal volt nekünk, most megfordult és alig mertem hinni a szememnek, de igen ez ő volt, gyorsan feleszméltem a döbbenetből és ráköszöntem.

- Szia húgi.

[Freezy szemszöge]

Húgi. Mi van?! Álljon csak meg a menet. Ian csaja, Shawn húga?

- Shawn?! – kerekedtek el a lány szemei is.

Ian zavartan kapkodta a fejét a mellette álló lány és Shawn között. Valószínűleg ő is annyit értett belőle, mint én.

- Te mit keresel itt? – kérdezte – a neve már eszembe jutott – Dia.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled – vonta fel a szemöldökét Shawn. Nem tudom, hogy most komolyan kérdőre vonja-e a húgát és próbálja magára venni a nagytesó szerepét, vagy csak hülyül.
- A barátommal vagyok itt – mondta Dia és megfogta Ian kezét.
- Oké, most mi van?! – akadt ki Ian teljesen. – Ti ketten testvérek vagytok?!
- Igen- helyeselt mosolyogva Dia, Iannel csak elképedve néztünk, majd Dia rám nézett és még szélesebben mosolygott.- Szóval te vagy az, aki elcsavarta a bátyám fejét?

- Hát…- kicsit elpirultam, erre még sose gondoltam, hogy ÉN elcsavartam Shawn fejét, fordítva talán igen, na de így?- Gondolom- mondtam végül kicsit esetlenül.

- Nagyon örülök- hirtelen elengedte Ian kezét és szorosan magához ölelt, amit nem tudtam hova tenni. Meglepetésemben még visszaölelni is felfelejtettem, de szemmel láthatólag ő ezen nem sértődött meg.- Már annyira vártam, hogy végre megismerhesselek, de Shawn rejtegetett előlem- kérdőn néztem Shawnra.

- Csak azért mert tudtam, hogy így fogsz reagálni- fintorgott a húgára.

- Még is hogy?- csípőre tette a kezét és elszántan nézett Shawnra.

- Hogy letámadod, szegény még azt se tudja ki vagy mi vagy, de már is ölelgeted- mosolygott.

- Bocs, de én ilyen vagyok- ráöltötte a nyelvét majd felém fordult.- Ne haragudj, csak a hév tudod- mosolygott.

- Semmi gond- megráztam a fejem.

- Na, jó ne haragudjatok- szólt közbe Ian,- de most komolyan ő a bátyád? Már bocs, hogy így kérdezem- nézett Shawnra gyorsan majd újra Diara.

- Igen- bólintott büszkén Dia.

- Aki önfeláldozó, kedves, segítőkész és aranyos?- értetlenkedett, még szép, hisz ő nem is ismeri igazán, bezzeg én… vagyis Dia. Csak most tudatosult bennem, hogy amúgy mennyi mindent nem is tudok róla, sőt szinte semmit.

- A hiedelmekkel ellentétben nem egy börtöntöltelék vagyok, sőt soha nem voltam még csak a börtön közelében sem. Tudom, milyen pletykák keringenek rólam, de annak a fele se igaz- elképedve néztem Shawnt, így még sose hallottam beszélni magáról.
- Ja, nem is értem, hogyan találhatnak ki az emberek ilyeneket rólad… - vigyorgott Dia megállás nélkül.
- Pedig elég sok ’hiedelmet’ hallottam… - morgott Ian.
- Nos, csak azért, mert van tetkóm és motorral járok, még nem vagyok bűnöző, bármennyire is szeretnék ezt gondolni az emberek – mosolygott angyalian Shawn.

Ian hümmögött egy sort, de nem válaszolt. Azt hiszem, volt min rágódnia, ahogy nekem is. Oké, szóval nem olyan régóta ismerem Shawnt. Azt tudom, hogy egyáltalán nem olyan, amilyennek Ian legelőször beállította nekem. Azt tudom, hogy nagyon – talán túlságosan is – megkedveltem ez alatt az idő alatt. De igazából semmilyen lényeges infót nem tudok róla… Jó, rengeteg időt töltünk együtt, de az ilyen dolgokról sose mesél semmit. És valószínű, ha nem látom meg azt a képet az asztalán csak ma este tudtam volna meg, hogy van egy húga, aki akár az iker húga is lehetne, ha nem tudnám, hogy két év korkülönbség van köztük, és ezt is csak onnan tudom, hogy Ian mondta, hogy 21 éves a csaj. Azt persze tudom, hogy az anyukája meghalt, de azt se ő mesélte nekem, és szerintem Mark se mesélte volna el, ha nem gondolja, hogy fontos lehet tudnom. Persze megértem ez egy fájó pont neki, de akkor is.

- Akartál beszélni valamiről- vágta félbe a gondolat menetemet Ian.

- Ohh igen- néztem rá.- De nem itt. Ez nem olyan dolog, amiről több tíz ember előtt beszélnék- jelentőségteljesen néztem rá.

- Oké akkor majd később.

- Ja-, mondtam kedvtelenül.

Tompán hallottam magam körül, hogy a többiek beszélgetnek, hogy szól a zene. Körbe néztem a parton, megpillantottam Eriket, ahogy egy szőke csajjal beszélget és mintha csak megérezte volna, hogy nézem, felém pillantott és mikor meglátott kedvesen mosolygott és intett, visszaintegettem neki, majd fordultam is tovább. Valahogy elkeveredtünk Iannék mellől és egy padként szolgáló kidőlt fán ücsörögtünk. Megzörrent a telefonom és kikaptam a zsebemből. Michelle küldött SMS-t. „Elmentem, Val nénikédnél alszom. Vigyázz magadra. Puszi” töröltem az üzenetet, de Shawn még el tudta olvasni. Szép, persze ha én olvasnék, bele az SMS-eibe tuti kiakadna… Átkarolta a derekam, és a fülemhez hajolt.

- Baj van?- megrántottam a vállam, mire kicsit odébb húzodott.- Baj van- ez már inkább kijelentés volt, mint kérdés.

- Nincs kedvem bulizni. Haza akarok menni- vett egy mély levegőt és lassan kifújta.

- Te akartad, hogy eljöjjünk.

- Tudom- nem néztem rá, felállt.

- Gyere- felém nyújtotta a kezét.

Nem fogadtam el, felálltam mire elindult én meg követtem. Szótlanul mentünk a motorja felé, nem kérdezte meg mi történt.

- Máris mentek? – termett előttünk Dia és érdeklődve figyelt minket.
- Igen – bólintott Shawn, majd tekintetével Iant kereste – és örülnék, ha a srác közelében maradnál.
- Ne próbáld megjátszani a nagy tesót, sosem állt jól – rázta a csaj röhögve a fejét.
- Szia, húgi – rendezte le egy szemforgatással Dia válaszát.

Dia mindkettőnket átölelt, majd visszament a többiekhez. Shawn zsebre tett kézzel jött mellettem, és nem szólt semmit. Igazából én se. Mikor lerakott a házunk elé, akkor se mondtam semmit, nyomtam egy puszit a szájára és befelé indultam.

- Free! – hallottam meg a hangját magam mögött. – Minden oké?
Nem fordultam meg, úgy válaszoltam. – Jó éjt Shawn.

Bementem a házba és bezártam az ajtót. Nem hallottam, a motor hangját, de megerőltettem magam és nem mentem ki hozzá. Sőt, az ablakhoz se, céltudatosan felmentem a szobámba és ledőltem az ágyamra, és arcomat a párnáimba temettem. Pár perc múlva rájöttem, hogy nagyon nem kényelmes, ahogy a nadrágom gombja a hasamba vág így felálltam és átöltöztem. Pinkly közben bejött a szobámba és felügyeskedte magát az ágyam végére. Az ablakomhoz mentem, hogy behúzzam a függönyt, a szemem sarkából láttam, hogy Shawn még mindig az utca túl oldalán áll a motorjának dőlve. Felkaptam Pinklyt és ledőltem vele az ágyamra. A hátamon feküdtem, néztem a plafonomon a világító csillagokat, közben simogattam Pinklyt a mellkasomon. Megrezzent a telefonom az éjjeliszekrényen fél kézzel érte nyúltam, Shawn írt, megnyitottam. „Jó éjszakát Hercegnőm.” Nem válaszoltam neki, de nem is töröltem ki az üzenetet, megnyitottam az új üzenet mappát és írtam apának egy SMS-t. „Szereltek, hiányzol.” Ahogy elküldte az üzenetet leejtettem a földre a telefont és Pinklyvel a mellkasomon elaludtam. Reggel korán keltem még hét óra se volt, Pinkly már a lábamnál kuporgott. Lassan felálltam, hogy ne keltsem fel. Bementem a fürdőbe és megmostam az arcom, majd visszamentem a szobámba és elhúztam a függönyt, igazából nem tudom mire számítottam, hogy Shawn még mindig ugyan ott fog állni, a motorjának dőlve rám várva. De én is csak egy vagyok a sok közül. Már fordultam volna el mikor hirtelen hatalmasat dobbantott a szívem. A ház előtt volt a motorja, bár ő sehol, de tuti nem hagyná csak úgy ott motorját, főleg nem az utcán. Kinyitottam az ablakot és kicsit kihajoltam rajta, hogy jobban körbe tudjak nézni, de sehol nem volt semmi. Kezdtem pánikba esni, hol lehet, ha a motorja itt van? Majd megláttam az utca végén egy közeledő alakot, amiben egyértelműen felismertem Shawn alakját. Visszahúztam a fejem az ablakból, hogy ne lásson meg. Ugyan megnyugodtam, hogy nincs semmi baja, egy darabig még figyeltem, valami volt a kezében, de nem tudtam kivenni micsoda. Visszacsuktam az ablakot is és a szekrényemhez mentem. Felvettem a bugyi rózsaszín rövid nadrágomat és lementem a konyhába keresni valami enni valót, Pinklyvel a hónom alatt. Töltöttem a tálkájába egy kis kutya kaját amit szépen komótosan elkezdett rágcsálni. Öntöttem egy tálba tejet és kerestem valami müzli-félét, majd lassan eszegetni kezdtem. Igazából Shawn tuti őrült. Képes volt egész este itt szobrozni, várva, hogy hátha beengedem?! Hirtelen lelkiismeret furdalásom támadt, és késztetést éreztem arra, hogy kirohanjak hozzá és a nyakába ugorjak. Nagyon közel voltam hozzá. Visszamentem a szobámba, megfésülködtem és elvégeztem a szokásos reggeli teendőket. Megnéztem a telefonom, időközben két SMS-em is jött, azt néztem meg először, amit apa írt; „Én is téged, Nevadában találkozunk, tarts ki!” Halványan elmosolyodtam, majd megnéztem a másik üzenetet; „Jó reggelt Királylány.” Nem, nem tudom, mit akar ezzel elérni és még mindig nem sikerült rájönnöm arra, hogy miért becézget így. Az ablakhoz sétáltam és óvatosan kilestem a függöny mögül. Még mindig ott állt, a motorjának dőlve, ugyan az a ruha volt rajta, mint tegnap és a kezében még mindig volt valami, amit nem láttam egészen jól, de kissé szórakozva forgatta a kezei között. Perverz kíváncsiság lett rajtam úrrá, hogy vajon meddig képes a ház előtt szobrozni. Visszamentem a konyhába és elővettem még egy tányért. Töltöttem bele egy kevés müzlit meg tejet, beleraktam a tányérba egy kanalat és kimentem az előszobába, belebújtam a papucsomba és kinyitottam az ajtót. Oda se figyelve kimasíroztam az ajtón kezemben a tányérral. Shawn ellökte magát a motortól és csillogószemekkel nézte, ahogy közeledtem. Megálltam előtte, egy határozott mozdulattal a kezébe nyomtam a tálat majd visszamentem a házba se szó se beszéd és becsuktam magam után az ajtót. Bementem a nappaliba és felraktam egy válogatást, CD-t, amin tényleg minden fajta zene volt. A lehető leghangosabbra vettem, hogy még véletlenül se halljam meg a csengőt és elkezdtem táncolni és énekelni - már amikor lehetett - a zenére. A telefonom is csörgött egy darabig, de nem foglalkoztam vele. Egy csomó ideig tomboltam, majd mikor kifáradtam kerestem valami akció filmet, amibe elég hangosan üvöltöznek és lövöldöznek, bedugtam a fülembe a fülhallgatót, a másik végét meg a laptoba és max. hangerőre vettem és lefeküdtem az ágyra. Teljesen beleéltem magam a filmbe, pedig a kritikusok nagyon lehúzták. Már dél is elmúlt, mikor valaki bejött a szobámba és ki húzta a fülest a fülemből.

- Hope, legalább egy órája kiabálok neked – állt meg az ágyam mellett Michelle.
- Bocsi, nagyon bele merültem… - rántottam meg a vállam, és kinyomtam a filmet.
- Ezt az ajtó előtt találtam – rakott le mellém egy dobozt, amit korábban Shawn kezében láttam. – Mivel a te neved van ráírva, gondolom neked szánták…

Aszta, micsoda felfedezés!

- Egyébként jó volt az estéd? – érdeklődött kedvesen. Hah, kedves lett volna, ha nem tudnám, hogy minden bizonnyal tegnap este is megcsalta apát. Sokadszorra.
- Ja, nagyon – biccentettem és felültem.

Michelle érezhette, hogy nem vagyok nagyon beszédes kedvemben, ezért magamra hagyott.  Felnyitottam a doboz tetejét, az tele volt lapokkal, gyorsan visszacsuktam, az ajtómhoz mentem és kulcsra zártam, majd visszahuppantam az ágyamra. Csak most néztem meg tüzetesebben a doboz tetején lévő kis írást. „Hope Haner” Nem volt semmi különleges benne, de óvatosan letéptem a kis cetlit és megfordítottam. „Apuci kicsi lányának, Hercegnőmnek” Elmosolyodtam, megfogtam a kis cetlit és azzal az oldalával kifelé ragasztottam fel a falra, amin a nevem virított. Visszamentem az ágyamhoz és ismét levettem a tetejét a doboznak. Óvatosan kivettem az összetűzögetett lapokat és leraktam magam elé. A többség össze-vissza volt firkálva itt kihúzva egy hosszabb sor, ott áthúzva egy szó. De még így is felismertem azokat a papírokat, amik eddig Shawn asztalán csücsültek. Végig olvastam az összeset szépen lassan gondosan, mikor a kezembe vettem az utolsót és végig olvastam, furcsa érzések kavarogtak bennem, még a szemem is könnybe lábadt. Nem voltam benne egészen biztos, hogy nekem írta-e azt a dalt vagy másnak, de nagyon tetszett. Az asztalomhoz vittem és a tetejére rajzoltam egy aprócska szívet, majd minden lapot, úgy ahogy volt sorban visszarendeztem a dobozban azt pedig becsúsztattam az ágyam alá. A telefonomért nyúltam és elkezdtem írni egy SMS-t. „Már várom. Beszélnünk kell, ha ott leszünk.” Megnyomtam a küldés gombot, majd az új üzenet gombot és újra írni kezdtem. „Köszönöm.” Csak ennyi volt. Ugyan még nem bocsátottam meg neki teljesen, de ezzel sokat lendített felé. Rögtön visszaírt, amin már meg se lepődtem; „Már is megtaláltad?” Az elhatározásomnak, miszerint nem írok vissza, lőttek, ugyanis kapásból válaszoltam neki; „Nem volt nehéz.” Oké, Free, állj le. Állítólag haragszom rá, úgy is kéne viselkednem… A telefonom megint pityegett, nekem pedig muszáj volt megnéznem, mit írt; „Este átmegyek. Ha lehet, most legyél vendégszeretőbb Hercegnő.” Azért ehhez nekem is lesz egy-két szavam és ha Michelle itthon van? Kinyitottam az ajtót és átmentem a folyosón a fürdő szobához, óvatosan bekopogtam, egyből jött is a válasz.

- Itthon leszel ma este?- kérdeztem rá kertelés nélkül.
- Miért?- mert idegesítesz…

- Hát… tudod…- ohh a picsába végtére is sose kértem még ilyet tőle, most az egyszer igazán elmehetne, hogy találkozzon azzal a pasival a kedvemért, vagy, hogy tényleg Val néninél legyen egy ideig. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.- Szóval, Shawn lehet, hogy átjönne.

- Nem volt itt tegnap?- idegesen kifújtam a levegőt, közben magamban átkozódtam.

- De, vagy is, hogy nem. Nem úgy alakult az este, ahogy terveztük öhm… közbe jött neki valami.

- Értem és még is mit szeretnél?- tuti, hogy direkt húzza az agyam, de csak azért se hagyom magam.

- Hát arra gondoltam, hogy megint ott aludhatnál Val néninél vagy az egyik barátnődnél, ha nem lenne öhm… nagy gond.

- Rendben. Mikor jön át?
- Öh… miért?

- Mert akkor addigra elmegyek.

- Fhúú hát nem tudom, azt még nem beszéltük meg- igazából csak nem akartam neki, mondani, hogy Shawn egyszerűen csak bejelentette, hogy átjön és kész.

- Jó akkor hatra már itt sem vagyok.

- Köszi-, hálásan az ajtóra mosolyogtam.

Visszamasíroztam a szobámba és végig böngésztem a letöltött sorozatokat a gépemen. Megakadt a szemem egy nagyon régi sorozaton, amit már vagy egy éve nem néztem így megnyitottam az első évad részeit tartalmazó mappát és elkezdtem nézni a Vámpír, a vérfarkas és a szellem-et. Közben küldtem egy SMS-t Shawnnak. „Hatkor megy el a nevelő anyám. Az attól függ, milyen kedvemben leszek.” Megnyomtam a küldés gombot és belefeledkeztem a sorozatba. Imádom Aidan Turner mosolyát. Minden egyes percben elolvadtam az ágyamon, amíg a sorozatot néztem és mikor az egyik kedvenc ír színészem volt éppen a képernyőn. Teljesen elrepült az idő, észre se vettem, hogy hány óra, tökéletesen elmerültem a sorozatban.

- Hope, elmentem – lépett be Michelle a szobámba.
- Oké, köszi – biccentettem, és lecsuktam a gépem tetejét.
- Okosan, és ha valami gond van hívj, oké? – kérdezte, játszva a féltő anya szerepét. A gond az volt, hogy csak játszotta…
- Azonnal – ígértem meg, jó kislányhoz híven.

Amint elment, megfürödtem, de nem nagyon vacilláltam semmivel. Hajamat egyszerűen felkötöttem, egy sima pólót meg rövidgatyát vettem fel és a sminkel se bajlódtam olyan, hű de sokat. Végül is, itthon vagyok…
Kinyitottam az ablakom, hogy halljam, ha jön és elterültem az ágyon. Szerintem egy jó órán keresztül bámultam a plafont, azon belül is a One Direction-os poszteremet, mikor meghallottam a motor ismerős zúgását. Aztán pár pillanattal később a csengőt is. Komótosan lesétáltam a lépcsőn és megálltam a bejárati ajtó előtt.

- Igen? – szóltam ki.
- Hope? – hallottam meg Shawn hangját, ami erősen nevetős volt.
- Ki az? – kérdeztem már-már unottan, és úgy terveztem egy darabig nem nyitok ajtót.
- A barátod – mondta, és magam elé képzeltem az arcát.
- Nem rémlik, hogy van olyanom- egy ideig nem válaszolt.

- Na, jó mi bajod van?

- Nincs semmi bajom.

- Nem versz át, tegnap sem volt jó kedved.

- Nem véletlenül.

- Mi bajod van Hope?

- Nem is tudom- háttal neki dőltem az ajtónak.- Talán csak az, hogy nem ismerlek…

- Ne hülyéskedj már!

- Nem hülyéskedek- fáradtan sóhajtottam.- Shawn, egyáltalán elmondtad volna valaha, hogy van egy húgod, ha nem látom meg azt a képet?

- Ha szóba jön…

- Nem Shawn, ez nem jó válasz.

- Igen, persze, hogy elmondtam volna…- vettem egy mély levegőt és elkezdtem babrálni a nyaklánccal, nagyon nem akartam megtenni ezt, de muszáj volt.

- És azt, hogy…- vettem egy mély levegőt, de muszáj lesz, kimondanom akármennyire nem akarom.- Hogy anyukád meghalt?- lehalkítottam a hangom, de még így is tudtam, hogy hallotta. Hosszú ideig nem válaszolt semmit, egy pillanatig azt hittem elment, de végül megszólalt.

- Ez nem olyan dolog, amit minden második embernek elmondok, aki velem szembe jön az utcán- ingerült volt a hangja.

- Ne haragudj, nem akartam csak… Mark mesélte mikor a kocsmában voltunk, és mást is mondott…

- Igen? Mi csodát?

- Hogy- nyeltem egyet,- hogy a nyakláncot, ami most itt lóg a nyakamban tőle kaptad, még mielőtt…- nem bírtam kimondani,- és, hogy soha senkinek nem engedted, hogy hozzá érjen, mert olyan sokat jelent számodra, és most még is rajtam van. Shawn én…

- Nyisd ki- szakított félbe.

- Tessék?- hirtelen azt se tudtam hol vagyok.

- Nyisd ki az ajtót- megfordultam és kinyitottam.

Ahogy eléggé kinyitottam az ajtót ahhoz, hogy be tudjon lépni rajta, megragadta a karom magához húzott, átkarolta a derekam felemelt és megcsókolt, de úgy, ahogy eddig még soha, ha nem tart biztos, hogy összeestem volna, úgy remegett mindenem.

- Mit akarsz tudni? – kérdezte csendesen, még mindig engem ölelve.
- Miért döntöttél úgy, hogy megmentesz? – nem néztem a szemébe, kezemet a nyaka köré fontam.
- Mint mondtam, nem olyan vagyok, amilyennek az emberek gondolnak.
- És… tegnap miért maradtál itt? – nem ezeket kellett volna kérdeznem. Nagyon nem, de egyszerűen csak kibuktak belőlem a szavak.
- Mert… - elgondolkozott. – Mert úgy éreztem, itt kell maradnom.

Egy ideig csendben álltunk az ajtó előtt, én a mellkasába fúrtam az arcom, ő fejét pedig a fejemre fektette. Igen, magasabb nálam. Nem is kicsivel…

- Írtál rólam egy dalt? – kérdeztem hirtelen.
- Elolvastad? – neeem, csupán hülyülök. Ha nem olvastam volna el, honnan tudnám, hogy dalt írt rólam?!
- Miért írtál rólam?

A helyet, hogy válaszolt volna megcsókolt, betolt az előszobába és a lábával becsukta az ajtót. Úgy tűnik, egy ideig nem fogok választ kapni a kérdésemre. Hirtelen megszólalt a telefonom a nappaliban és kitéptem magam a karjai közül. Berohantam a nappaliba és a térdemen végig csúszva a szőnyegen felmarkoltam a telefont a dohányzó asztalról, megnyomtam a fogadás gombot és boldogan mosolyogtam a tv-re.

- Szia-, szóltam bele boldogan, közben hallottam, hogy Shawn jön befelé.

- Szia, kicsim.

- Hogyhogy felhívtál?

- Hát volt egy kis szabadidőm és érdekelt mi van veletek. Anyád otthon van?

- Nincs, Val nénivel van.

- És, hogy vagy? Baj van? Csak az SMS miatt kérdezem.

- Hát- óvatosan hátra pillantottam a vállam felett, Shawn az ajtóban állt,- majd megbeszéljük Nevadában.

- Rendben kicsim. De, hogy vagy?- kinyújtottam a lábam és csak most éreztem meg mennyire fáj, ahogy végig szántotta a szőnyeg.

- Hát- elkezdtem vizsgálgatni őket,- annyira siettem, hogy felvegyem a telefont, hogy végig csúsztam térddel a szőnyegen és most fáj.

- Ohh istenem, nem is te lennél- nevetett bele a telefonba.

- Nem bizony- büszkén megráztam a fejem.- Figyelj, most megyek, mert itt van Shawn…

- Igen erről meg én akarok majd veled beszélni.

- Na de apa!- csodálkozva néztem a padlót.

- Hope- furcsa hangsúllyal mondta, így jobbnak láttam nem kötözködni.

- Igen is- hunyászkodtam meg.

- Jól van- hallottam a hangján, hogy mosolyog.- Még beszélünk kicsim.

- Így van- vigyorogtam.

- Vigyázz magadra.

- Te is! Aztán jó koncerteket adni.

- Csak is a szokásos. Szeretlek.

- Én is téged, hiányzol- elszomorodtam.

- Te is nekem. Puszi.

- Puszi- kinyomtam.- Apa volt- fordultam Shawn felé ültemben.

- Valahogy kitaláltam – mosolygott rám és leült elém a szőnyegre törökülésbe.

Teljesen felé fordultam és magam alá húztam a lábaim, ő pedig megfogta a kezem.

- Még mindig keveset tudsz rólam? – kérdezte elképesztően szép mosollyal.
- Nem eleget – válaszoltam és a szemébe néztem.
- Nem fogok olyan sablonos kérdésekre válaszolni, mint például mi a kedvenc színem és társaik – vonta fel a szemöldökét, mire elfintorodtam.
- Mindent az alapoknál kell kezdeni… - rántottam meg a vállam.
- Szerintem az alapokon akkor túlléptünk mikor megmentettelek – vigyorodott el újra.

Egy ideig csak néztük egymást, valahogy egyikünk sem akart megszólalni. Igazából még mindig alig ismerem, nem tudtam meg róla sokkal többet. Viszont jól esett, hogy írt rólam. Hogy az ő nyakláncát hordom. Hogy tegnap egész éjszaka a házunk előtt szobrozott. Hogy most itt van. Hirtelen elmosolyodtam, magam sem tudom miért, de visszamosolygott. Pinkly komótosan oda baktatott hozzánk és belemászott az ölembe és ott összegömbölyödött.

- Mesélj magadról- szólaltam meg végül.

- Mit?
- Nem tudom, mindent, ami csak eszedbe jut- pár pillanatig csak fürkészte az arcom majd belekezdett.

- Hát, mint azt tudod, Codyval élek- bólintottam.- Lassan két éve.

- Miért költöztél el? Vagyis azt tudom, hogy 23 vagy és már ideje volt gondolom, de egy csomóan még 35 évesen is a szüleiknél laknak.

- Nem tudom igazából- vonta meg a vállát.- Dia még apával lakik, de én nem bírtam ott maradni- megértően bólintottam, nem mertem megszólalni, nehogy abba hagyja.- Anya…- vett egy mély levegőt.

- Nem kell, ha nem akarod- szólaltam meg hirtelen.

- De, de. Szeretném, ha tudnád.

- Rendben.

- Anya négy éve halt meg. Rákos volt.

- Ohh sajnálom- megfogtam a kezét.

- Egész végig magánál volt, vagyis csak az utolsó pár hónapban volt rosszul- elhomályosult a tekintette és ez megijesztett.

- És Diaval milyen a kapcsolatotok?- váltottam gyorsan témát, zavartan nézett rám, de válaszolt.

- Hát vannak köztünk viharok, de melyik testvérpárnál nincsenek?- mosolygott, mire visszamosolyogtam.- De alapvetően jól kijövünk egymással.

- Az a lényeg- Pinklyre néztem.- Volt valami házi állatod?

- Azt hittem abban egyeztünk meg, hogy nincsenek sablonos kérdések- mosolygott.

- Nem, ezt te csak kijelentetted, én nem egyeztem bele.

- Volt egy tengeri malacom, akit Jonathannak hívtam, de a húgom folyton Cuncikázta így végül ez maradt rajta- felnevettem.- És neked? Már, mint a kis szőrgombócon kívül- megsimogatta Pinkly fejét.

- Hát konkrétan sose volt, hisz itt volt Pinkly és nála soha semmilyen kisállatot nem szerettem jobban és nem is akartam, de nagyon sokáig haza hordtam minden féle állatot, amit csak találtam az utcán. Persze hamar elszöktek, legalábbis nekem mindig ezt mondták, de biztos vagyok benne, hogy Michelle pakolta ki őket- elhúztam a szám.- Meg hát lényegében Pinklyvel nőttem fel, szerintem sose lesz másik kutyám. Úgy érezném, hogy elárultam- vettem egy mély levegőt.

- Nagyon öreg?- szomorúan bólintottam.

- Apa mondta, hogy ahogy haza hoztak Pinkly megrohamozott, akkor már azt hiszem kettő vagy három éves volt, szóval szinte egy idős velem, és először azt hitték, meg fogok ijedni és még jobban magamba fogok zárkózni, de én csak lecsücsültem a földre és nevettem azon, ahogy a kis fehér szőrcsomó körülöttem ugrándozik és szimatol.

- Hány évesen fogadtak örökbe?

- Három voltam, vagy valahol a körül. Kb. négy éves koromig nem voltam hajlandó megszólalni és senki se tudja miért. De azt mondták még újszülött voltam mikor bevitt egy nő az árvaházba.

- Sose akartad megkeresni az igazi szüleidet?

- Minek? Nem kellettem nekik, vagyis nem tudom, igazából fogalmam sincs miért kerültem árvaházba, de nem utálom érte se azt a nőt, aki bevitt, se azt, aki megszült, még ha ugyan az is a két személy, mert nem tudhatom, mi van a háttérben. De nem, nem akartam megkeresni őket sose. Én jól el voltam mindig is apáékkal még ha Michellet nem is kedvelem. Azért valamilyen szinten ő is gondoskodott rólam.

- És mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

- Nem tudom, valahogy egyszerűen csak úgy neveltek, hogy mindig is tisztában voltam azzal, hogy nem az ő gyerekük vagyok, de ugyan úgy szeretnek. Talán az tűnt fel a leghamarabb, hogy csak három éves koromtól vannak rólam képek.

- És az nem okozott gondot, hogy csak négy évesen kezdtél el beszélni?- felnevettem, ez volt az egyetlen dolog, amire tisztán emlékszem gyerekkoromból.

- Mindig is beszéltem, vagyis rendesen fejlődött ki a beszédkészségem úgy, mint a többi gyereknek, csak én nem hallattam a hangom. Általában akkor beszéltem mikor senki nem volt ott és akkor is csak a plüss macimhoz.

- Ohh értem.

Áttértünk minden féle lényeges és kevésbé lényeges dologra. Gyerekkori történetek, kisebb versenyt csináltunk abból ki hányszor esett el úgy, hogy csontja tört és egyebek. Mesélt az anyukájáról, azt mondta nagyon gyönyörű nő volt, olyan kék volt a szeme, mint neki, egészen világos szőke haja volt és neki volt a legszebb mosolya az egész világon. Azt mondta imádta hallgatni a hangját még tizenéves korában is megkérte néha, hogy meséljen neki este valamit lefekvés előtt, csakhogy a hangjára aludhasson el. Elmesélte, hogy még a betegsége alatt is nagyon erős maradt és sose mutatta, ki ha fájt neki, de Shawn mindig látta rajta, és mikor kórházba került négy évvel ezelőtt nem akarta elengedni, dühös volt rá amiatt, hogy itt hagyja őket, őt. De azzal is tisztában volt, hogy ez nem az anyja hibája, ez amolyan családi probléma volt, ami csak a női családtagoknál fordul elő, így Dia azóta, hogy az anyjuk először lett rosszul és megtudták mi is ez, próbál a lehető legegészségesebben élni és háromhavonta jár kivizsgáltatásra, hogy ha bármi lenne, minél előbb észre tudják venni. Az apjuk nagyon összetört az anyjuk halála után és jó részt Shawn vezette a háztartást. Elment dolgozni, hogy legyen pénzük, de egy évvel rá, az apjuk erőt vett magán és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Eljárt dolgozni, tette a dolgát, mint egy édesapa. És végül két éve azért döntött úgy, hogy elköltözik, mert nem bírt meg maradni a házban, túl sok volt a fájó emlék.

Idővel bementünk a konyhába, hogy csináljak magunknak valami kaját, majd felmentünk a szobámba. Shawn most először nézett rendesen körbe a szobámban, az egyik polcon megpillantotta az ütött kopott plüss mackómat és óvatosan levette. Nem szerettem, ha piszkálták, de most nem zavart. Nem rakta vissza a helyére, helyette ledőlt az ágyamra és a hasára támasztva kezdte el piszkálni a visszavarrt fülét. Felálltam az asztalomtól és lefeküdtem mellé, a mellkasára hajtottam a fejem és csendben figyeltem a pacival játszó kezét, így aludtunk el.
Reggel korán keltem, legalábbis korábban, mint megszoktam. Magam mellé néztem és láttam, hogy Shawn szétvetett karokkal fekszik mellettem és… horkol. Elmosolyodtam, óvatosan kikászálódtam az ágyból és az ajtómhoz igyekeztem. Ekkor vettem észre, hogy Shawn másik kezében – ami lelógott az ágyról – a macimat szorongatja. Kivettem a kezéből és a feje mellé tettem, a takarót pedig meg igazítottam rajta. Lementem a konyhába és csináltam valami reggeli szerűséget. Közben megtaláltam a telefonom, amin volt egy-két olvasatlan üzenet és nem fogadott hívások, szóval evés közben azokat böngésztem. Tegnap este apa hívott kétszer, Michelle pedig SMS-t írt, hogy minden rendben van-e. Nem írtam vissza, csak apának szóltam, hogy este beszélünk. A következő üzenet viszont Iantől jött; „Hé, most ráérek, ha gondolod, találkozhatunk.” Ohh köszi, hogy szánsz rám időt… Két órája küldte az SMS-t, vagyis lehet, hogy már nem ér rá. Végül úgy döntöttem visszaírok neki. „Most is ráérsz? Kettőkor a parkban?” Megnyomtam a küldés gombot és felültem a pultra közben ettem a reggelim és vártam Ian válaszát. De az SMS-t jelző hang helyett a csengő szólalt meg, kelletlenül másztam le a pultról és mentem ki az előszobába mind ezt azért, hogy egy irgalmas szamaritánust elküldjek, majd visszamenjek a konyhába. Bekapcsoltam a konyhai kis TV-t és folytattam az evést miközben valami bugyuta gyerek mesét néztem.

Nem sokkal az után, hogy bedobtam a mosógatóba a tányérom Shawn jött be a konyhába álmosan dörzsölgetve a szemét. Rámosolyogtam.

- Jó reggel álomszuszék.

- Neked is- nyújtózott egyet, majd hozzám lépet.

- Hogy aludtál?

- Jól, egész kényelmes az ágyad a sok plüssállattal együtt- vigyorgott.

- Nincs is olyan sok, csak…- nem tudtam befejezni, mert megcsókolt.

- Mit csinálsz ma? – kérdezte, miután fél lépést hátrált, keze viszont még mindig a derekam körül volt.
- Találkozom Iannel, beszélnem kell vele.
- Anyudról? – vonta föl a szemöldökét. Gondolatolvasó srác.
- Nevelő anyumról – javítottam ki. – És igen. Te mit fogsz csinálni? Unatkozol, bárba mész a többiekkel…? – találgattam.
- Dolgozom – röhögött fel kedvesen. – A nem híres emberek gyerekei ezt csinálják.

Elfintorodtam, majd hagytam, hogy puszit nyomjon a számra. Mindketten megreggeliztünk, ő gyorsan fel is öltözött, majd közölte, hogy lelép, mert sietnie kell, ha nem akar megint elkésni.

- Este hívlak, oké? – adott egy búcsúcsókot, mire bólintottam és néztem, ahogy elhajt.