7. fejezet

- Nem tudom, mit csinálhatnál Free, ez még nekem is új- mondta Ian miközben már a repülőn ültünk útban Nevada felé.

Bűntudatom volt, mert egyedül hagytam a nevelő anyámat és valószínűleg ebben a percben is azzal a pasassal van, ha nem egy másikkal. Sose lehet tudni… Bár azt mondta, hogy egész végig Val nénivel lesz, de nem tehetek róla, hogy nem hiszek neki, az után, amit láttam. Nem fogom megérteni, hogy lehet valaki ilyen álszent, még a repülőhöz is kijött velem, hogy lássam, ő aggódik értem és szeret, na persze. Először úgy volt, hogy Shawn jön ki velem a reptérre, de miután Michelle közölte, hogy kikísér elvetettem az ötletet, hogy Shawn is jöjjön. Így hát előző nap átmentem hozzájuk, Cody nagyon aranyos volt csinált nekünk vacsorát, bár a sütit kicsit odaégette, de alapjában véve nagyon finom volt minden. Nem aludtam ott Shawnnál mivel reggel korán kellett kelni és nem akartam még korábban, hogy még haza is menjek előtte. Mivel egy hétig nem leszek otthon, így egy hétig nem is fogunk találkozni, szóval nagyjából mindent előre bepótoltunk tegnap, amit csak lehetett.

Csak azért mentünk a legkorábbi géppel, hogy ne este érkezzünk meg. Ian sose szeretett korán kelni szóval jó volt látni, hogy valaki még nálam is kómásabban áll a repülőtéren. Bár az első osztály kényelmes volt még sem tudtam aludni folyton járt az agyam és láthatólag idegesítettem Iant mivel ő tudott volna aludni, de én nem hagytam.

- Jó, de akkor is ki kéne találni valamit, mert ez így nem jó!
- Nem, semmiképpen se jó… - motyogta félálomban.
- Ian! Figyelnél egy kicsit?! Éppen egy sorsfordító dologról beszélek veled…
- Megbeszéljük, ha kialudtam magam – hunyta le a szemét.
- Bezzeg, ha veled történne ugyanez, akkor te se hagynál engem békén… - morogtam.
- Ja – röhögött fel, de a szeme még mindig csukva volt. – Ez minden bizonnyal így lenne, csak, hogy velem ez sose történne meg.

Legszívesebben rá vágtam volna, hogy miért ennyire optimista, de nem tettem, mert teljes mértékben igaza volt. Az ő szülei ennyi év elteltével is a lehető legnagyobb harmóniában élnek.
Nem zaklattam tovább Iant, majd ha megérkeztünk beszélünk róla. Valószínűleg egész este. Bedugtam a fülest a fülembe, és elindítottam egy All Time Low számot. Ujjaimmal a karfán doboltam a ritmust, miközben pörögtek a gondolataim. Képtelen voltam aludni. Jó lett volna ha Lana is jön velünk, de otthon kellett maradnia a tesóival, igen furán vette volna ki magát a dolog, ha Lana jöhetett volna, de a kistesói nem, így ő is maradt. Amit viszont nem sajnálok, hogy az ikrek nem jöttek, állítólag azért nem mert nem akartak átrepülni Nevadába. Bár ki tudja, amilyen kis nyafkák lehet még igaz is. A kis Maxxie pedig egyértelmű, hogy nem jöhetett hisz alig múlt még két éves. Sajnáltam Matt bácsiékat, hogy ennyire nem akart összejönni nekik a gyerek, mikor rengetegszer próbálkoztak és volt már Val néni terhes is nem is egyszer, de mindig elvetélt így kész csoda, hogy Maxxie megszületett. Val néni szinte ki se mozdult a lakásból, amíg vele volt terhes, nehogy valami történjen és jól is tette. Bár még így is nyolc hónapra szülte meg, de egészséges és már most úgy van nevelve, mint egy kiskirály, de nem csodálom.

Még a leszállás előtt sikerült felráznom Iant, aki így még morcosabb lett, mint mikor elindultunk. Utálja, ha felkeltik, én viszont élvezem felkelteni. Ahogy leszálltunk a gépről és kijutottunk a váróba egyből megkerestük apáékat, én, ahogy megláttam aput egyből felé rohantam és a nyakába ugrottam, szegény majdnem hátra esett a lendülettől. Ian lazábban sétált oda hozzánk, de azért eléggé elégedett és nyugodt vigyorral a képén ölelte meg az apját. Hiába játssza a kemény fiút, azért nem tagadhatja, hogy jó érzés újra látnia az apját.

- Jól utaztatok? – kérdezte mosolyogva apa.
- Persze, csak Ian aludt – fintorogtam.

Mi mentünk elől, apa hozta a cuccaimat, Johnny bácsi meg Ian pedig kissé lemaradva beszélgettek.

- Anya jól van? – kérdezte apu. Mindennap beszélnek, és tuti, hogy az előbb is neki írt, hogy megérkeztünk. De mindegy, biztos csak formalitás…
- Aha, azt mondta Val nénivel lesz…

Kissé szórakozottan bólintott, majd arról kérdezgetett, hogy mit csináltam otthon, találkozgattam-e az osztálytársaimmal stb.

- Igazából… Új emberekkel szoktam lógni – adtam meg a finom választ.

- Mit például az új barátod?- éreztem, hogy efelé próbálja terelni a témát, de nem tehettem mást, meg adtam magam.

- Igen- sóhajtottam.

- Hogy is hívják?- kíváncsiskodott, pedig biztosra veszem, hogy pontosan tudja.- Sam vagy valami ilyesmi nem?- elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy Shawn is pont ezt a nevet mondta mikor a tetkósnál voltunk.

- Shawnnak hívják- javítottam ki apát.

- Ohh igen, igen. Bocs. És, hogy is ismerkedtettek össze?- nézett rám a szeme sarkából.

- Ez egy hosszú történet és unalmas is- hazudtam csuklóból, csak le ne szakadjon a plafon.

- Hát ráérünk- nézett rám, olyan volt, mintha tudna valamit, de az lehetetlen, nem is beszéltem neki arról az estéről. Még csak nem is említettem… azt hiszem.

Fogott egy taxit, bepakolta a cuccokat, majd utasította a sofőrt, hogy hova vigye őket, nekem pedig kijelentette, hogy sétálunk. Persze, a taxis egy normál embernek tuti nem tenne ilyet, de miután felismerte apát, egyből teljesítette a kérését.

- Szóval, ki is az a titokzatos idegen? – kérdezte, miután elindultunk a taxi után.
- Múltkor meséltem, hogy pár sráccal leléptem bulizgatni tudod… - próbáltam elő csalni az emlékeit – és akkor ismerkedtem meg vele – ferdítettem kicsit az igazságon – aztán egyre többet találkoztunk, jobban megismertem, nézd még a nyaklánca is rajtam van! – hadartam. – És egész jól megvagyunk.

Apa emésztette egy kicsit a hallottakat, néha hümmögött is.

- Anyád egyik este mesélte, hogy nálunk aludt… - kezdett bele.

- Igen, nálunk aludt- direkt hangsúlyoztam a szót, és még igaz is volt, mert aznap tényleg nem volt semmi, egyszerűen csak elaludtunk egymás mellett az ágyamon. Kis ideig fürkészte az arcom.

- Szóval csak aludtatok mi?- maga elé nézett.

- Igen, csak aludtunk… akkor legalább is- dünnyögtem.

- Tessék?- felém kapta a fejét.

- Csak annyi, hogy előtte lévő nap kicsit összevesztünk egy bulin. Vagyis nem összevesztünk, csak megharagudtam rá, de aranyos volt, mert haza vitt.

- Kocsival?

- Hát valami olyasmivel.

- Valami olyasmivel?- nézett rám újból.

- Kicsit kisebb, mint egy kocsi és nem négy személyes.

- Golfkocsi?- tudom, hogy ő se gondolja komolyan, de van egy olyan érzésem, hogy jobban örülne, ha abba a tudatban élhetne, hogy kocsival vitt haza.

- Kisebb- mondtam félénken.

- Nem tudom, miről beszélsz, biztos golfkocsi volt- játszotta a hülyét. Tőlem akarta hallani. Utálom, amikor ilyen. Vettem egy mély levegőt és kimondtam.

- Motorral- nem mertem ránézni, az utat bámultam magam előtt.

- Szóval motorral- egy ideig nem szólt semmit.- Legalább volt rajtad valami?

- Igen, ruha- vigyorogtam rá, de nem mosolygott vissza.- Nem semmi…- mondtam csöndesen és újra magam elé bámultam. Ebben persze nem tudok neki hazudni.

- Nem örülök…

- Annak, hogy bukósisak nélkül motoroztam vagy, hogy motoroztam, esetleg annak, hogy Shawnnal vagyok?

- Mindhárom, az utolsó talán kevésbé. Hány éves?- ohh istenem, de utállak!

- Hát… Te is tudod, hogy azért ez nem ilyen egyszerű- próbáltam húzni az időt.

- Hány éves?- kezdett ideges lenni.

- 23- mondtam óvatosan.

- 23?- kicsit rágódott ezen.- Ha haza mentem szeretném, ha bemutatnád- sóhajtottam.

- Rendben. De amúgy nagyon rendes, meg kedves. Dolgozik is…

- Nem egyetemre kéne inkább járnia?- nem vettem tudomást a kérdéséről.

- Egy autószerelő műhelyben az egyik barátjának az apjáé. És van egy húga aki Ian barátnője, de ez csak később derült ki, és az egyik haverjával lakik együtt- azt a részt kihagytam, hogy ő pedig Lana barátja elég, ha csak az én apám haragszik rám, mert összejöttem egy nálam jóval, idősebb pasival.
- Szóval van egy húga, aki Iannel van, és autókat szerel… - motyogott. – Nem lehet, hogy volt már nála a kocsink? – érdeklődött.
- Kétlem – röhögtem kissé erőltetetten. – Nem igazán arra felé szoktad vinni a kocsit…
- Rossz környéken lakik? Vagy dolgozik? – a francba.
- Nem – vágtam rá. – Csak nem arra, amerre mi.
- Merre?
- A külvárosban, de miért érdekel?
- Volt már börtönben? Családja? Szülei mit dolgoznak? – sorolta a leglényegesebb kérdéseket, én meg igyekeztem normális válaszokat adni.
- De majd ha találkoztok, normálisan beszélj vele… - tettem hozzá.

Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de pont megérkeztünk a szálloda elé, aminek az ajtaján Matt bácsi lépett ki.

- Freezy! – mosolyodott el, miközben megölelt. – Miújság?
- Apa a kérdéseivel zaklat – fintorogtam.

- Milyen kérdéseivel?

- Hopenak- tudom, hogy direkt hívott így, piszkálni akar, de nem hagyom magam!- új barátja van.

- Nocsak?- nézett le rám Matt bácsi.- Hogy hívják?

- Jaj, bemehetnénk végre? És abba hagynátok? Úgy érzem magam, mint egy öt éves- félre löktem az útból Matt bácsit és oda mentem a hallban Ianhez.- Apám zaklat a kérdéseivel- panaszoltam neki.

- Csodálod?- fordult felém.

- Jaj, maradj csöndben- löktem meg játékosan mire elmosolyodott.- Johnny bácsi- szóltam oda Ian apjának mire felém fordult.- Tudod, hogy Iannek barátnője van?

- Ohh igen? Nem is mesélted- nézett a fiára.

- Még nem jött szóba- mondta miközben finoman a lábamra lépet, hogy nehogy még véletlenül is elszóljam magam, hogy idősebb nála a csaj.

- Remélem, tudod, hogy ez az egyezség csak addig tart, amíg te se szólsz semmit Shawnról?- súgtam neki miközben már a lift felé mentünk, csendben bólintott.

Felmentünk a mi emeletünkre – komolyan, az egész emelet a bandáé – és az ottani nappali szerűségbe mentünk. Zacky és Jimmy bácsi valami videó játékkal (?) játszottak, mi pedig Iannel kérdőn néztünk össze. Gyermekded lelkek az biztos. Viszont, amint meglátták, hogy ott állunk felugrottak, hogy üdvözölhessenek minket. Előtte persze próbálták elrejteni a konzolokat, kevés sikerrel.
Zacky bácsi először kissé csalódottan nézett rajtunk végig, de aztán mosolyogva ölelt meg minket. Tuti hiányoznak neki az ikrek, bár személy szerint örültem, hogy nincsenek itt.

- Szóval, hogy hívják a barátnőd? – kérdezte Johnny bácsi a fiát.
- Diának… - sóhajtott Ian, és ledobta magát az egyik fotelbe, nekem meg örült a fejem, hogy most mindenki vele foglalkozik. Legszívesebben táncot jártam volna, de azzal ismét magamra vontam volna a figyelmet.- De Freenek is van új szerzeménye- ohh, hogy kapnád be!

- Mi van itt?- nézett fel Jimmy bácsi.- Nemzetközi jöjjünk össze hónap?- nevetett.

- Miért?- kérdezett rá Zack bácsi, biztos megijedt attól, hogy az ikreinek is lehet pasija, pedig még csak 14 évesek.

- Mert Lananak is nem rég lett új barátja.

- Nocsak, nem is mondtad- nézett apa Jimmy bácsira.

- Azt hittem a lányod már mondta, hisz az ő barátjának a haverjával van együtt.

- Igen?- nézett rám apa csípőre tett kézzel, én meg minden hova néztem csak rá nem.

- És az ikreknek?- kérdezett rá egyből Zacky bácsi.

- Nem tudom- rántottam meg a vállam és igaz is volt.

- Értem- láttam az arcán, hogy képes lenne megölni bárkit aki csak a lányaira néz.

- De hisz még csak 14 évesek nem hiszem, hogy nagyon érdekelné őket az ilyen dolog- próbáltam könnyíteni a szívén, de láthatólag apa ellenem dolgozott.

- Ugyan már, te is tíz éves voltál mikor beállítottál azzal, hogy szerelmes vagy az osztálytársadba- oldalba löktem, hátha észreveszi magát, és sikerült.- De az ikrek biztos nem ilyenek- próbálta kivágni magát egyből, de már késő volt.

- Azt hiszem telefonálok egyet- mondta Zacky bácsi és már el is ment.

- Mennyivel könnyebb a fiúkkal- dőlt hátra Johnny bácsi a kanapén.
- Remélem is – pislogott sűrűn Matt bácsi, és azt hiszem, hálát adott az égnek, hogy neki is fia van.

- Na, abban, biztosak vagyunk, hogy Maxxinek nincs barátnője – vigyorgott Jimmy bácsi.
- Szóval, ha jól összeállt a kép, akkor van barátod, akinek a húga Ian barátnője, és akinek az egyik haverja Lana barátja… - gondolkozott apa.
- Micsoda csoport… - motyogta Jimmy bácsi, aztán rám nézett. – Es ez az akárki – töprengett a nevén egy darabig, aztán hagyta – szóval ő, jó Lanához? Nem bántja? Jól meg vannak?
- Codynak hívják, és a lehető legjobb a kapcsolatuk – biztosítottam, hátha nekem hisz. Mert ezek szerint vagy nem kérdezett ilyet Lanától vagy más forrásokból is akar tájékozódni.
- És Shanw jó hozzád? – nézett apa a szemembe.
Legnagyobb meglepetésemre Ian válaszolt helyettem – Ha engem kérdeztek tökéletesek együtt – dünnyögte, mégis mindenki meghallotta.

Csodálkozva eltátottam a szám. Sose hittem volna, hogy pont Ő fog ilyet mondani, viccelődve vállon vágtam az öklömmel.

- Tudtam én- vigyorogtam rá, mire csak megvonta a vállát.

- Jó, de ez akkor se válasz a kérdésemre. Jó hozzád?

- Igen jó hozzá- válaszolt még mindig helyettem Ian, most én következtem a lábtaposással. Ha elmeri szólni magát, hogy mikor összeismerkedtünk éppen egy csapat köcsögtől mentett meg…- Mindig érte megy, ahol csak van- mondta, magam pedig hálát adtam az égnek.

- Igen erről hallottam- nézett rám apa, jelentőség teljesen.

- Jól vezet, nem száguldozik meg ilyenek- jó ez hazugság volt, de most mondjam azt, hogy képes százhússzal menni a legnagyobb forgalomban is?

- Akkor sem örülök neki, hogy minden védelem nélkül képes vagy felülni mögé.

- Még jó hogy nem rá- dünnyögte Jimmy bácsi mosolyogva, Iannel alig bírtuk visszatartani a nevetést.

- Majd megnézem, mit szólnál ahhoz, ha a te lányod motorozna így.

- Ohh így motorozik ő is- nézett rá komolyan Jimmy bácsi.- De amíg nem a kórházba kell, érte mennem addig megbízom a srácban, és szerintem nyugodtan te is megteheted ezt, ha már a két srác jóban vannak…

- Gyerekkoruk óta- szóltam közbe ártatlanul.

- Akkor nem hiszem, hogy nagy különbség lenne köztük- fejezte be rám nézve, mint egy megerősítést várva.

- Egyet értek Jimmy bácsival- néztem apára.

- Azt egyből gondoltam- mosolygott rám és magához ölelt.

- Most, hogy vége a kínvallatásnak, és remélem vége- néztem apára,- Iannal végre lecuccolhatnánk? Fáradtak vagyunk főleg Ian- böktem felé az ujjammal.

- Jól van, menjetek- engedett el.

Egyből felkaptam a táskáimat és Iant magam előtt lökdösve mentünkbe, a szobánkba. Egyből ledőlt az ágyára – persze, hogy az ablak mellettit szemelte ki… - én meg bekapcsoltam a légkondit, mert rohadt meleg volt a szobába, aztán leültem a saját ágyamra.

- Miért védted meg Shawnt? – kérdeztem. – Nem is kedveled.
- Nem, de ezt minden bizonnyal el fogod neki mesélni, ő meg Diának, és lesz nála még egy jó pontom – dünnyögte és szinte láttam, ahogy vigyorog.
- Szerintem már elég jó pontod van nála… - fintorogtam. – Ha már hajlandó veled járni…

És, mire befejeztem a mondatom, egy párnát dobott az arcomba, mire visszadobtam a sajátomat. Nem érkezett válaszcsapás így én is hátra dőltem az ágyamban.

- Tudod, tényleg elmondtam volna Shawnnak, hogy kiálltál mellette, de ezek után- vigyorogtam a plafonra.

- Kedvességed határtalan.

- Nem, most komolyan Ian. Mit akarsz még fényezni magadon? Hisz együtt vagytok, akkor meg minek?

- Hogy megtartsam?- fordította felém a fejét.

- Jó oké, ez igaz. De ne azért maradjon melletted, mert mások jókat mondanak rólad- ránéztem, de már a plafont tanulmányozta.- Amúgy komolyan gondoltad?
- Micsodát?- felém fordult.

- Hogy „tökéletesek” vagyunk együtt Shawnnal?

- Tudod, mit gondolok erről- fordult el.

- Nem, nem tudom. Ezért kérdeztem.

Percekig nem szólalt meg, csak engem nézett. Aztán a plafon felé fordította a fejét és nagyon sóhajtott.

- Ahhoz képest, hogy mennyire nem bírom még mindig, és hogy miket hallottam róla, meglepően összeilletek. Külsőre legalábbis – mondta. – Még csak egyszer láttalak titeket együtt, de akkor úgy éreztem meg van köztetek az összhang, szóval…

Nem fejezhette be a mondatot, mert hirtelen ráugrottam és nyomtam egy puszit az arcára, amit ő kissé riadtan fogadott és valahogy úgy mozdult, hogy mindketten legurultunk az ágyról. És bevertem a fejem.

- Áúú! – kiáltottam fel, és kicsit odébb gurultam. – Ezt most miért?!
- Megijedtem – röhögött fel, miközben ülő helyzetbe küzdötte magát.
- Szóval megijeszt a puszim, vagy mi a fasz? – nyögtem a fejemet fogva.
- Mondhatni. Ha nem alszol eleget, még a szokottnál is váratlanabb dolgokat csinálsz – vigyorgott.
- Kössz – fintorogtam. – Mellesleg, azt akartam még hozzá tenni, hogy ti is összeilletek Diával – válaszra nyitotta a száját, de vigyorogva folytattam. – Külsőre legalábbis.

Röhögve rázta meg a fejét, felnyúlt az ágyra és még egy párnát hozzám vágott.

- Tudom.

Akkor ezt megbeszéltük. A földön ülve röhögtünk ezen, mikor valaki kopogott az ajtón.

- Gyere! – kiáltott Ian.

Az ajtó kinyílt és Zacky bácsi lépett be.

- Nem úgy volt, hogy alszotok? – mosolygott és leült az ágyam szélére.
- Nem jött össze – vontam vállat még mindig nevetve.
- Látom… Igazából azt szeretném kérdezni, hogy tényleg nem tudtok semmit az ikrekről…? – kérdezte kissé aggódva – Mostanában nem igen beszélnek velem, sőt Genával sem. Nem tudtok róluk semmit?
- Hát… - húztam el a szám. – Az a helyzet, hogy a bulim óta nem találkoztam velük.
- Ian? – nézett Zack bácsi a srác felé

- Én sem- rázta a fejét.

- Hát… akkor mindegy, jó éjt- azzal kiment.

Iannal összenéztünk és tudtuk mire gondol a másik. Egyszerre pattantunk fel a földről és rohamoztuk meg a táskáinkat. Neki volt némi előnye, de így is sikerült hamarabb előhalásznom a pizsamámat mivel direkt a bőröndöm tetejére raktam. Egy időben nyomultunk az ajtóhoz és most egyikünk sem ismerte az udvariasságot, össze-visszalökdöstük egymást, mindketten elsőként akartuk befoglalni a fürdő szobát. Már a közelében voltunk mikor Jimmy bácsi kecses léptekkel a fürdőszoba ajtó előtt termet és belépet rajta, majd mosolyogva becsukta előttünk. Mi pedig megsemmisülve bámultuk az ajtót. Ilyen nincs! Direkt csinálta! Már nyitottam a szám, hogy kiáltsak apunak miszerint a legjobb barátja éppen most előzött be a fürdőben mikor tudta jól, hogy álmos vagyok és már mennék aludni, mikor Ianre pillantottam és mindketten elkezdtünk nevetni. Végül leültünk a földre közvetlen a fürdőszoba ajtó előtt és csendben vártuk, hogy Jimbo bácsi végre kijöjjön onnan.
Hosszú percekig vártunk, de végre végzett, én meg felpattantam és Ian előtt bevágtáztam a fürdőbe. Időhúzásképp megmostam a hajam is, és minden részem legalább háromszor. Aztán fogat mostam és felvettem a pizsim, majd nagy kegyesen átengedtem a fürdőt a legjobb barátomnak. Visszamentem a szobánkba és küldtem egy SMS-t Lanának, hogy bírja ki és kerülje az ikreket, itt minden okés. Aztán felhívtam Shawnt, mert láttam, hogy már keresett.

- Szia hercegnő – köszönt.
- Szia, mielőtt megkérdeznéd, igen ideértünk, igen minden rendben, minden happy.
- Igazából azt akartam kérdezni, hogy mikor jössz haza, de örülök, hogy jól vagy – röhögött.
- Jaa… - kerestem egy hajtincset és tekergetni kezdtem. – Nem tudom, még nem döntöttük el meddig maradunk, miért?
- Csak érdekelt. Holnap este ne várjam, hogy hívsz, ugye?
- Inkább ne, koncert lesz, és későn jövünk vissza…
- Nagyszerű – mintha csalódott lett volna a hangja. – Viszont lépnem kell, királylány jöttek a többiek.
- Aludj jól – búcsúztam.
- Álmodj velem – nevetett csodaszépen majd letette.

Leraktam a telómat az éjjeli szekrényre és lefeküdtem az ágyamra. Plafonbámulás közben pedig vártam Iant. Miután bejött és leoltotta a lámpát kényelmesen elhelyezkedett az ágyán és jó éjszakát kívánt. Vártam pár percig, amíg félálomba merült majd fogtam a legkeményebbnek tűnő párnát, ami nekem nem kellett és egy pontos célzást kővetően megdobtam vele.

- Ez még járt neked- nevettem.

- Az a szerencséd, hogy túlfáradt vagyok ahhoz, hogy kikeljek az ágyból- dünnyögte a párnába.- De reggel még visszakapod.

- Jaj, a végén még megijedek Ian- vigyorogtam a sötétbe.

- Jól tennéd- ásított.- De most már tényleg hagyj…- elhalt a hangja.

- Jó éjt- mondtam és átfordultam a másik oldalamra.

Reggel korábban keltem, mint Ian, igazából nem tudom ez mit jelent, de azt biztosan, hogy késni fog a válaszcsapás. Felmarkoltam egy gatyát és egy pólót a bőröndömből és bementem a fürdőbe. Út közben összefutottam Matt és Zacky bácsival, kómásan mosolyogtam és integettem nekik és magamra zártam a fürdő ajtaját. Felöltöztem, fogat mostam meg a többi szokásos dolog. Mikor kimentem megkerestem az ebédlőt, vagyis azt a helyiséget amit apáék ebédlőnek használnak, mivel az egész berendezés két nagy kanapéból, több kis fotelból és egy bazi nagy tv-ből állt. A szoba közepén három kis kocsi állt, ami tele volt finomabbnál finomabb ételekkel, először azt se tudtam melyikkel kezdjem majd végül úgy döntöttem mindenből egy kicsit. Egy bögrébe töltöttem magamnak kávét és lecsücsentem az egyik fotelba és elhalásztam Zacky bácsi mellől a távirányítót és elkapcsoltam másik csatornára mivel úgyse a tv-t nézte így gondoltam nem fogja bánni.

Nem sokkal később, hogy vége lett egy Spongya Bob résznek Ian kijött a szobából, vagyis inkább vonszolta magát még mindig elég fáradtnak tűnt. Bement a fürdőbe és vagy fél órán keresztül ki se jött, tuti elaludt a wc-n. Szerintem képes rá. Majd végre kijött és ő is egy nagybögre kávéval indított, de ő csak egy tál müzlit evett. Konkrétan nem csináltunk semmit csak döglöttünk a fotelekben és néztük a hülyébnél hülyébb reggeli meséket, majd kerestünk valami normálisabb adót, nem sok sikerrel. Végül az egyik csatornán megállapodtunk mivel a Liam Neeson-ös Nyomorultak ment rajta és ez a kedvenc feldolgozásom. Alig, hogy vége lett apáék bejelentették, hogy egy ideig egyedül hagynak minket mivel kicsit korábban az arénában kell lenniük, mint nekünk, de taxi jön majd értünk hétre, négy óra volt, és megmondták, hogy ne csináljunk semmi hülyeséget, mert amit csak eltörünk, nekünk kell kifizetnünk. Iannel ezután kijelentettük, hogy elég nagyok vagyunk már, valószínűleg három óra alatt nem szedjük szét az egész hotelt. Ezt amúgy nem igazán hitték el.
Visszamentünk a szobánkba, és lehajoltam a bőröndömhöz, hogy kiválasszam, milyen ruhát vegyek föl este.

- Szerinted melyik gatyámat… - kezdtem a mondatot és megfordulva felé néztem, mikor arcba vágott egy párnával. – Cseszd meg Ian! – kiáltottam dühösen, az arcomat fogva.

Ő csak röhögve hátrált, kezében fogva a párnát. Rögtön én is szereztem egyet, és elkezdődött a párna csata. Röhögve csapkodtuk a másikat, úgy egy órán keresztül, amikor valamelyikünk véletlen levert egy vázát a szerkény tetejéről.

- Te voltál! – mondtuk egyszerre szinte lefagyva. Aztán újra elkezdtünk röhögni, majd megegyeztünk, hogy egy vázát valahogy ki tudunk fizetni együtt.

6 óra körül elkezdtünk készülődni, én mentem először a fürdőbe, gyorsan letusoltam és elvégeztem a szokásos dolgokat. Aztán visszamentem a szobába és felöltöztem. Felvettem egy A7x-es pólót meg egy sötét, szaggatott farmert a bakancsommal. Shawn nyakláncát pedig direkt a pólóm fölé ejtettem. Feldobtam egy enyhébb sminket és kivasaltam a hajamat. Iannel kábé egyszerre végeztünk, akkor jött ki a fürdőből, mint én a szobánkból. Amint megláttuk egymást elröhögtük magunkat. Ugyan az a típusú póló volt rajtunk. Még volt pár percünk, a taxi érkezéséig, szóval leültünk a hallba, és Ian telójából fülhallgató nélkül elindítottunk egy Avenged Sevenfold számot. Úgy nézhettünk ki, mint két iker vagy talán, mint egy pár… nem, nem inkább, mint két iker. Ez jobban hangzik. Sajnos nem hallgathattuk sokáig a zenét, mivel ránk szóltak, hogy kapcsoljuk ki. Végül is megértem őket, én se örülnék, ha pihenni akarnék, és néhány suhanc üvöltetné a zenét mellettem. Alig telt el pár perc Jason már meg is érkezett értünk. Furcsa én azt hittem, hogy taxival megyünk, de nekem mindegy is volt, csak végre ott lehessünk már.

Kivételesen most ülő jegyet kértünk apáéktól, egyikünknek sem volt kedve állva koncertezni most, bár ahogy ismerem magunkat úgy is a koncert 80%-át végig fogjuk állni, de legalább le tudunk majd ülni, ha akarunk. Elképesztő, hogy még mindig mennyi ember jön el megnézi őket élőben, pedig a mai világban nem gondolná az ember. Persze nincs jobb, mint az élőzenére tombolni. Úgy terveztük, hogy a koncert előtt még benézünk apáékhoz az öltőzőbe, de mit ad Isten dugóba kerültünk, így épp, hogy oda értünk a koncertkezdés előtt tíz perccel.

A koncert, mint mindig eszméletlen volt, de nem volt semmi említésre méltó, nem úgy, mint a múltkori koncerten. Mivel másnap délután már mentünk is tovább Nevada másik felébe, hogy apáék ott is adjanak egy koncertet így este nem maradhattunk fent sokáig, nem mintha Iannel nagyon lett volna kedvünk hozzá, még mindig hulla fáradtak voltunk és a koncert ezen nem sokat segített. Így mikor visszaértünk a hotelba csak annyi erőnk volt, hogy bemenjünk, a szobánkba átvegyük a pizsinket és lefeküdjünk az ágyunkra.

Akár mennyire is fáradt voltam, nem tudtam elaludni, talán csak pár percre szundítottam el, mikor kipattant a szemem, a mobilomon megnéztem az időt fél három volt. Kikászálódtam az ágyamból és átcsoszogtam apa szobájába. Óvatosan nyitottam be, igazából nem volt szándékom felkelteni, csak be akartam feküdni mellé, mint régen mikor kicsi voltam és Michelle nem volt otthon. Ám nem sikerült az akcióm, mert alig, hogy beléptem a szobába felkelt és hunyorogva nézett rám.

- Baj van?- kérdezte álmos hangon, mire megráztam a fejem, most még nem mondhatom el neki.

- Csak nem tudok aludni- válaszoltam inkább, mire átnyúlt az ágy túl oldalára és felhajtotta a takarót.

Becsuktam magam mögött az ajtót és óvatosan végig kommandóztam a sötét szobában, majd befeküdtem apa mellé, mire magához ölelt és nyomott egy puszit a fejemre.

Reggel apa keltegetett, szemmel láthatólag kicsit elaludtam, a szememet dörzsölgetve ültem fel az ágyban.

- Egy óra múlva indulunk- nézett rám.

- Miért nem szóltál előbb?- pirítottam rá.

- Próbáltalak, de arcon vágtál- vágott sértődött képet.

- Bocsi.

- Na, gyerünk, készülődj- mosolygott rám,- ne miattad késsünk el.

- Oké-oké, csak még egy percet kérek- azzal visszadőltem az ágyra.

- Nincs még egy perced- megfogta a kezem és elkezdett kiráncigálni az ágyból.

- Ahh ne már- szenvedtem.

- Ahh de már- megfogott és felkapott a vállára és kivitt a fürdőbe nem törődve a tiltakozásommal.

Próbáltam minél hamarabb emberi formát varázsolni az arcomból, nagyjából sikerült is. Furcsa mód másnaposnak éreztem magam miközben nem is ittam semmit, ahogy jöttem ki a fürdőből és meg láttam az egyik asztalon pár váza darabot jutott csak eszembe, hogy Iannel, tegnap széttörtük az egyiket, de ahogy elnéztem apáék nem nagyon foglalkoztak ezzel. Jimmy bácsi elém tolt egy tányért, rajta egy hatalmas szendviccsel, készségesen elfogadtam tőle és leültem a tv elé, de most nem néztem, csak igyekeztem minél gyorsabban eltűntetni, hogy ne rám kelljen várniuk.

Alig, hogy elindult a busz, és persze késéssel, de nem az én hibámból meg kell hagyni, Ian kidobta a taccsot. Fogalmunk sincs mi történt, de egyszerűen rosszul lett és még be is lázasodott szegény. Így egyből lefektettük és mindenki próbált minél csendesebben lenni, persze ez nem mindig jött össze.

Apa az asztalnál ülve, hangosító nélkül gitározott mikor odahívott magához.

- Kicsim, gyere ide egy kicsit- nézett fel.

- Ohh már is jövök édesem- válaszolt helyettem Jimbo bácsi és becsusszant mellé vigyorogva, mire apával felnevettünk. Felálltam a fotelből és a másik oldalára ültem.

- Igen?- néztem rá.

- Emlékszel még a Dancing Dead gitár részére?- egy pillanatig elgondolkodtam, felidéztem magamban a számot, majd bólintottam.

- Persze.

- Akkor tessék- átadta nekem a gitárját.- Játszd el.

- Minek?- néztem rá értetlenül.

- Mert érdekel, hogy játszod el.

- Hát jó- vontam vállat.

Rendesen megfogtam a gitárt, egy kicsit még helyezgettem az ujjaimat majd elkezdtem játszani. Apu végig mosolyogva figyelt, Jimmy bácsi az ujjaival dobolni kezdett az asztalon. Gőzöm sem volt arról, hogy most hirtelen miért kellett gitároznom, de jól esett. Mellesleg hibátlanul eljátszottam, mikor végeztem mindenki megtapsolt, esküszöm egy pillanatra még a buszsofőr is. Kissé zavartan mosolyogtam, majd apu átölelt és nyomott egy puszit a fejemre.
Miután mindenki hozzá kezdett valami máshoz, én hátramentem a hálórészhez, és leültem Ian ágyának a szélére.

- Jobban vagy? – kérdeztem.

Szőke haja csapzottan lógott, homlokára vizes törölköző volt terítve, és a nagy meleg ellenére állig be volt takarózva.

- Szerinted? – nyögött fel.
- Oké, hülye kérdés volt… - húztam el a szám.
Tényleg nem festett valami jól, és az ágy mellett ott volt egy üres lavór, a biztonság esetére.
- Ian, odaszóltam a hotelba, ott fog várni rád egy orvos. – guggolt le Johnny bácsi az ágy mellé.

Ian szinte erőtlenül bólintott, aztán elaludt. Johnny bácsival visszaindultunk a többiekhez, ő közben elővette a telefonját.

- Szólnom kell Lacey-nek, úgy se lehet eltitkolni előle, hogy van valami Iannel… - motyogta és tárcsázott, majd előrébb sietett.

Én visszaültem egy fotelba és valami idióta mesét kezdtem el nézni, de nem nagyon kötött le. Nem sok késéssel, de megérkeztünk a hotelhoz. Zacky és Johnny bácsi letámogatta Iant a buszról és elmentek megkeresni az orvost.

Apa egész nap gyakoroltatott a gitáron, bár fogalmam sem volt mire jó ez az egész. Utoljára akkor csináltatta ezt velem mikor pár éve el akartam menni egy buliba és csak azzal a feltétellel engedett el, ha minden nap gyakorlok legalább négy órát. Na, mondjuk, most nem négy órát kell gitároznom, bárcsak annyit kellene. Estére már teljesen elfáradtak az ujjaim a villát is alig bírtam megfogni, szóval egész idő alatt szúrós tekintettel méregettem apámat, akit ez egy cseppet sem zavart.

Az orvos Ianről csak annyit mondott, hogy semmi komoly baja nincs, csak elkapott valami enyhe vírust, és ha sokat pihen pár nap alatt makkegészséges lesz újra, de sajnos a koncertet nem engedte meg, pedig még előtte lesz három nap, ha számításaim nem csalnak és végig alszik és rendesen betartja azt, amit az orvos mond, simán eljöhetne, de hát ez van.

Nem tudtam pontosan mire ment ki ez az egész, hogy konkrétan tényleg, ahogy felkeltem és megreggeliztem apa leültetett valamelyik helyiségben és az egésznapot végig gyakoroltatta velem, és csak pisilni meg kajálni hagytuk abba, de azt is csak a legszélsőségesebb esetekben. Viszont lassan már kezdtem megszokni az ujjaimban lévő folytonos fájdalmat és már kevesebbet nyivákoltam miattuk, maximum csak akkor, ha már tényleg nagyon fájtak. Legszívesebben kimentem volna a hotelből és körbe mászkáltam volna Nevadát, de apa nem engedte azt mondta, hogy majd a koncert után lesz két napom bőven körbe nézni.

Utolsó este azonban hamarabb abba hagyhattam a gitározást mivel apáék elkezdtek mellettem inni és a végén már nem is igazán figyelt oda mit csinálok így ellógtam és bementem Ianhez beszélni egy kicsit mivel eddig nem igazán volt alkalmam. Ahogy ki tudtam venni a hangokból apa, Zacky és Johnny bácsi elmentek még hozni piát, Matt és Jimbo bácsit pedig nem nagyon hallottam így összeszedtem a bátorságom és rávettem Iant, hogy egy picit beszéljünk Michelleről.

- Ian?
- Hmm…? – hallottam morgást az ágya felől.
- Beszélhetnénk?
- Persze – élénkült fel egy kicsit a hangja.

Az ágyához mentem, és mellé feküdtem. Arrébb mászott, rám terítette a takarója másik felét, fejemet a párnára raktam. Lazán átkarolt, úgy feküdtünk ott, mint kiskorunkban, mikor apuék még a koncert után buliztak, nekünk viszont alvás idő volt, és én féltem, ezért mindig hozzá bújtam.

- El kéne mondanom apának? – kérdeztem.
- Tönkre tennéd a turnét – mondta egy kis szünet után. – Haza akarna rohanni, és kérdőre vonni Michelle-t.
- Egyáltalán elhinné? – húztam el a számat. Tisztában voltam azzal, hogy szereti őt, megbízik benne, viszont ilyen esetben melyikünknek hinne? Neki vagy nekem. Az biztos, hogyha közölném vele és Michelle letagadná, és apu neki hinne, nevelő anyámnál egy életre elvágom magam. Nem mintha számítana…
- Most tuti ne mond el neki… - nézett rám Ian. – Lesz majd megfelelő időpont, mikor helyesnek látod majd, hogy elmond.

Kínosan felnevettem – El lehet azt jól mondani az apádnak, hogy míg ő turnézik, a felesége megcsalja?

- HOGY MI VAN?! – a szoba ajtaja hirtelen nyílt ki, és Jimmy meg Matt bácsi estek be rajta. A hirtelen jött ordibálásra Iannel mindketten felugrottunk, míg én fürgén és ijedten, legjobb barátom köhögve és igencsak meglepve.
- Mi az, hogy mi van? – néztem félénken Jimmy bácsira, és reménykedtem benne, hogy nem hallottak olyan sokat. Bár a választ amúgy is tudtam.

Matt bácsi esetlenül becsukta az ajtót, hogy a többiek véletlenül se hallhassák, mi folyik odabent, aztán mindketten kérdőn fordultak felénk.

- Mi van?- néztem rájuk, próbáltam játszani az ártatlant.

- Mi az, hogy hogy mond el apádnak, hogy megcsalja a neje?- nézett ránk Jimmy bácsi, szemmel láthatólag ő sokkalta józanabb volt, mint Matt bácsi.

- Én ilyet nem mondtam- tiltakoztam egyből.

- Pedig hallottuk- mondta Matt bácsi, közben megkapaszkodott egy székben, mire furán néztem rá.

- Amúgy nem fura egy kicsit, hogy itt előttünk részegeskedtek?- vontam kérdőre őket, mintha eddig nem láttam volna már őket taccs részegen.

- Ne tereld a témát- nézett rám rendíthetetlenül Jimbo bácsi.

- Nem érzem jól magam- fogta a fejét Ian, láttam rajta, hogy csak megjátssza, de hála a fél homálynak Matt bácsiék nem.

- Látjátok? Itt zaklatjátok szegény Iant mikor beteg ahelyett, hogy hagynátok pihenni- néztem rájuk dacosan, Matt bácsi mintha egy kicsit hátra hökkölt volna.

- Jól van, kimegyünk- emelte fel védekezően a kezét Matt bácsi és elkezdett kihátrálni a szobából, Jimmy bácsi követte, de előtte még fürkészve végig nézett rajtam.

Sosem voltam tiszteletlen velük, és soha nem is akartam az lenni velük, de most muszáj volt. Remélem, holnapra mindent elfelejtenek.

- Ohh jézusom holnap. Holnap lesz a koncert!- kiáltottam fel.

- Jipijájé- hallottam magam mellől Ian hangját.

- Jaj, ne haragudj. Tudod mit? Holnap majd beszélünk vagy inkább, ha ténylegesen egyedül vagyunk jó? Most hagylak aludni, szia-, azzal nyomtam egy puszi az arcára és kimentem a szobájából egyenesen be az enyémbe, és még véletlenül sem néztem rá Jimmy bácsira.

Pizsamát vettem és lefeküdtem az ágyamra. Behunytam a szemem, és minden erőmmel azért imádkoztam, hogy holnap ne emlékezzenek semmire. Hirtelen megszólalt az éjjeli szekrényen lévő telefonom és kapkodva vettem fel, meg se nézve ki hív?

- Halló?
- Szia, hercegnő.
- Shawn! – egy pillanatra el is felejtettem, hogy mi történt előbb.
- Minden rendben? – kérdezte, hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Csak a szokásos, és veletek? – sokkal jobban érdekelt, hogy velük mi a helyzet.
- A szokásos – válaszolta ugyanazt. – Éppen Markéknál vagyunk, itt a húgom is, meg Lana, akinek majdnem annyira hiányzol, mint nekem.

Szóval nagyon. Burkolt célzás, hogy siessek haza, mert kellek neki. Elvigyorodtam a sötétben.

- Megyek, ahogy tudok, és puszilok mindenkit, de most mennem kell, mert rohadt fáradt vagyok – mondtam.
- Várunk – nevetett fel.

Kinyomtam és ledőltem a párnámra. Szinte egyből elnyomott az álom. Korán reggel arra keltem, hogy valaki ül az ágyam mellett és a karomat csiklandozza. Kinyitottam a szemem és rögtön fel is pattantam az ágyamra.

- Jézusom, megijesztettél! – néztem vádlón Jimmy bácsira.
- Nos, ja, szokásom – rántotta meg a vállát, és leült az ágyamra, én pedig mellé helyezkedtem. A telefonom órája szerint még csak reggel hat óra volt, koránt sem ideális idő arra, hogy felkeljek.
- Szóval, miért ébresztettél fel? – kérdeztem, előre félve a választól.
Jimmy bácsi nagyon sóhajtott. – A tegnap estéről van szó…

- Arról, hogy előttünk voltatok részegek?- adtam az ártatlant bár tudtam, hogy ez már halálra van ítélve. Nem válaszolt semmit csak nézett.- Lana amúgy jól van, azt mondja, hiányol minket, vagy is nem ő mondta, de érted- a sarkamra ültem.

- Ki mondtad?- rendes tőle, hogy hagy egy kis időt nekem mielőtt visszatérnénk a lényegre.

- Shawn, tegnap este felhívott mielőtt lefeküdtem aludni.

- Értem.

- És ott volt Lana is, gondolom Codyval volt, és mondta Shawn, hogy legalább annyira hiányol engem, mint Lana- elpirulva mosolyogtam rá, mire visszamosolygott.

- Valaki szerelmes- kócolta össze a hajam.

- Na-, ellöktem a kezét. Vettem egy mély levegőt és újra ránéztem.- Mit szeretnél tudni?

- Mindent, az elejétől a végéig.

- Jól van- élesen kifújtam a levegőt.- Arról van szó, hogy Michelle, vagyis anya- javítottam ki magam gyorsan, de nem mintha ez most számított volna,- megcsalja apát, amikor ő nincs otthon.

- És ezt honnan veszed?

- Nem veszem, láttam. Shawn éppen nálunk volt este, mert azt hittem, hogy anya Val nénivel lesz vagy valamelyik barátnőjével már nem emlékszem pontosan. A lényeg, hogy Shawnnal éppen öhh… szóval érted, mindegy. Ajtó csapódást hallottunk és kisurrantunk a lépcsőhöz, hogy megnézzem ki az, és ott volt Miche… anya és valami tök idegen fószer fogdosta és anya meg hagyta ezt még élvezte is.

- És biztos ez?

- Olyan biztos, mint ahogy itt ülök az ágyon- néztem rá maga biztosan.

- És, hogy jutottatok ki a házból?

- Úgy, ahogy mindig is kimentem, lemásztunk a fán- vágtam rá csuklóból.

- Aha, szóval a fáról szoktál kimászni- mosolygott rám gonoszul.

- Apa tudja- vontam meg a vállam.- Vagyis sejti, de- vettem komolyabbra a szót,- Matt bácsi emlékszik valamire?

- Nem hiszem, már akkor nagyon ki volt ütve.

- Értem, de lécci ne mond el apának, még a Shawn-osat se.

- Shawn-osat?- nézett rám tettetett értetlenséggel.

- Köszi-, mosolyogtam rá.

- Mire valók a keresztszülők, ha nem erre?- vigyorgott.

- Nagyon igazad van.

- Amúgy ez mikor volt?

- Rögtön azon az estén, hogy ti elmentettek- lesütöttem a szemem. Sóhajtott egyet.

- Hiszek neked, ne érts félre, de azért még is csak jobb lenne, ha tévednél.

- Már akinek- morogtam magamnak.

- Tessék?

- Semmi- megráztam a fejem.- Most már visszafeküdhetek? Még van vagy minimum hét órám aludni.

- Jól van- mosolygott, nyomott egy puszit az arcomra és kiment a szobából.

Visszadőltem a párnáim közé, de nem bírtam visszaaludni folyton járt az agyam. Mikor úgy éreztem ideje lenne felkelni, kimentem a nappaliba, mindenki, még Ian is ott volt. Pizsamában ültem le a kanapéra ölembe vettem egy tál müzlit, és valami idétlen mesét néztünk a tévében. Apáék egy idő után leléptek próbára, meg előkészülni, de mondták, hogy majd Jason visszajön értem. Apa elhaladt mellettem és nyomott a fejemre egy puszit.

- Az egyik VU-s felsődet vedd fel, oké? – mondta mosolyogva, majd a többiek után ment.
Értetlenkedve megráztam a fejem, és elnyúltam a kanapén, fejemet Ian ölébe hajtottam.
- Nem nekem kéne, feküdnöm? – kérdezte és felvonta a szemöldökét.
- Egész este feküdhetsz. Én meg majd ugrálok kettőnk helyett is. – vigyorogtam rá, mire elfintorodott.

Egész nap a tévét néztük, majd én elment fürdeni. Szaggatott gatyát vettem fel, fekete tornacipővel és apa kedvéért a kedvenc VU-s trikómat. Hajamat kibontva hagytam, feldobtam egy enyhe sminket, majd visszamentem Ianhez, aki most már betakarva feküdt a kanapén.

- Én léptem, Jason most üzent, hogy mindjárt itt van – mondtam miközben zsebre vágtam a telóm.

Feltápászkodott a kanapéról és végig mért.

- Okosan, maradj hátul, ne szólj idegenekhez, mert most nem fogom tudni leszedni őket rólad – mondta. Kérdőn néztem rá, mire elvigyorodott. – Túl jól nézel ki ahhoz, hogy szó nélkül hagyjanak az emberek.

Elmosolyodtam és megöleltem, majd lementem a hotel elé. Jason épp akkor pattant ki egy kocsiból, és elvigyorodva beültetett a járgányba.

- Különleges este lesz – jegyezte meg útközben, mire kissé meglepetten néztem rá.
- Apáék minden koncertje az – válaszoltam mosolyogva, mire nevetve bólogatott.

Most időben odaértünk így egyből mentem be apáékhoz az öltözőbe. Rég láttam őket ennyire izgatottan, de nem izgultak egyszerűen csak izgatottak voltak valami miatt. Zacky bácsi az egyik kanapén ült Johnny bácsival közben sörözgettek, Jimbo bácsi félmeztelenül mászkált körbe-körbe a szobában miközben a dobverőit pörgette, Matt bácsi a szokásos fekvőtámaszokat csinálta, apa meg a tükör előtt igazgatta a haját. Elmentem Zacky és Johnny bácsi és az asztal között és suttyomban felmarkoltam az egyik sörös üveget, majd beültem az egyik sarokban lévő kis dobozra és onnan figyeltem őket. Apa felegyenesedett és hirtelen felém fordult, ijedtemben fel sem fogtam, hogy talán le kéne, tennem a sört mielőtt észreveszi, sose szerette, ha előtte iszom, még ha csak egy üvegsör is az. Elhúzta a száját, ahogy meglátta a kezemben az üveget és elindult felém. Én szélesen vigyorogtam és lassan óvatosan leraktam magam mögé az üveget, közben végig tartottam apával a szemkontaktust.

- Most az egyszer megengedem- mondta mikor oda ért hozzám, nekem meg szabályszerűen leesett az állam.- Ma este szükséged lesz rá- vigyorgott sejtelmesen.

- Mi van?- fél oldalasan felhúztam az orrom és úgy néztem rá.

- Majd meglátod- mosolygott, majd benyúlt mögém és elvette az üveget, bele ivott és visszanyomta a kezembe.- Jól nézel ki.

- Köszi-, mondtam még mindig ledöbbenve, de nem mertem addig inni a sörből, amíg el nem fordult nehogy a végén még meggondolja magát.

Bejöttek szólni, hogy pár perc és kezdés van, így hát leszálltam az ülőhelyemről és nyújtózkodtam egy hatalmasat, aminek következtében az így is kicsit rövid trikó felcsúszott a hasamra, de ezzel még nem is lett volna semmi gond, ha apa, éppen akkor nem néz rám. Én csak annyit vettem észre, hogy eltökéltem nézi a hasamat és csak akkor esett le, hogy mi van mikor rám nézett és szóra nyitotta a száját. Bennem megállt az ütő és a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, nem bírtam megszólalni vagy megmozdulni egyszerűen semmire nem voltam képes, teljesen kétségbe estem.

- Az meg…- kezdte volna, de Matt bácsi belekapaszkodott a vállába és elkezdte kifelé tolni.

- Ne tötyöréssz már Gates, kifelé!- azzal taszított egyet apán, aki még mindig engem nézett.

- Ezt még a koncert után megbeszéljük kisasszony!- szólt vissza az ajtóból.

Megsemmisülve álltam a szoba közepén és bámultam a csukott ajtót. Apu nagyon ritkán hív kisasszonynak, csak akkor, ha tényleg NAGYON haragszik rám. Végül megráztam magam és elindultam ki az ajtón, már kanyarodtam volna mikor Jason hírtelen megállított és a másik irányba tessékelt, a színpad mögé. Nem igazán értettem mire megy ki a játék, talán csak nem akarták, hogy egyedül legyek a közönségben, nehogy valami bajom essék.

Még csak az első két szám ment le, mikor Matt bácsi elkezdett beszélni a mikrofonba. Köszöntötte a közönséget, majd elkezdett arról beszélni, hogy ma egy különleges vendég fog fellépni velük, érdeklődve néztem körbe, hogy ki lehet az, de nem láttam senki érdekeset, lehet, hogy a színpad másik felén van, mikor apa vette át a szót.

- A ma esti különleges vendégünk pedig nem mást, mint az én egyetlen szemem fénye, a lányom Hope Haner!

A közönség eszeveszett őrjöngésbe kezdett, bár ezek mindenen sikítoznak, amit apáék mondanak. Először fel se fogtam, hogy mi van, csak álltam ott a színpad mögött, majd Jason a nyakamba akasztott egy gitárt és szabályszerűen belökött a színpadra, még jó, hogy nem estem fel, már csak az hiányzott volna a rövidke életemből, mivel apa tuti kinyír a koncert után. Félszegen indultam el apa felé a színpadon, még ha tudom is, hogy hamarosan a föld alá temet, most mellette éreztem a leginkább biztonságban magam.

- Hölgyeim és Uraim!- hallottam meg újra Matt bácsi hangját.- Hope Haner!- újabb örömkiáltások.

- Ez most komoly?- néztem apára miközben Matt bácsi beszélt.

- Szerinted minek gyakoroltattalak?- nézett rám csodálkozva.

- Nem tudom, mert élvezted a kínzásomat?- néztem rá.

- Ohh nem a kínzásod majd csak a koncert után fog jönni- gonosz vigyort villantott rám, én meg teljesen kétségbe estem.

- Egyáltalán mivel kezdünk?

- A Dancing Dead-del. De te kezded, én most pihenek egy kicsit.

- Mi csoda?- néztem rá ijedten.- Itt ne hagyj!

- Ugyan, de hogy is, itt maradok, csak én nem játszom. Na, hajrá- súgta még gyorsan a fülembe, majd ott hagyott, vagyis csak félig mivel csak hátrébb húzódott.

Ijedten néztem Matt bácsira majd Johnny bácsira néminemű segítségért, de mindegyik csak mosolygott. Vettem egy mély levegőt, előszedtem a legjobb tudásomat és elkezdtem a dalt. Szerencsére nem kellett sok számot játszanom, és néha még apa is beállt mellém. Igazából egészen élveztem a színpadon szereplést. Persze jobb lett volna, ha Ian is itt lehet velem, mert mint később kiderült ő is jött volna, de mivel megbetegedett így ugrott.

Reméltem, hogy minél tovább fog tartani a koncert nem akartam átélni a kínok kínját, amit apától fogok kapni az elkövetkezendő száz év során.

A koncert elég hosszúra sikeredett, legnagyobb örömömre, és mindenki vigyorogva engem nézett, de a végére már megszoktam. Az  Almost Easy közben viszont rohadtul azt kívántam bár itt lenne Ian, mert ez a kedvenc száma. A koncert vége után mindannyian lementünk a színpadról és visszaindultunk a hotelba, mert apáék ott akartak ünnepelni. Míg kiértünk az arénából végig próbáltam kerülni apát, és a kocsiban is Jimmy meg Zacky bácsi közé ültem be. Amint megálltunk a hotelnál, amilyen gyorsan csak tudtam igyekeztem fel a mi emeletünkre, hátha elbújhatok valahol. Már éppen felértem a folyosóra, mikor valaki elkapta a karom. Valaki. Na ki? Apa. Gonoszan vigyorgott, majd intett, hogy haladjak. Gyorsan a nappaliba mentem, mondván, ha már veszekedni akar, legalább a többiek is itt legyenek. Leültem a kanapéra, és úgy vártam, míg ő is bejön.

- Nagyon ügyes voltál ma este – szólalt meg, miközben megállt előttem – Büszke vagyok rád. – mosolygott, mire nekem is el kellett.
Tisztában voltam vele, hogy a java csak most jön. – De…?
- Anyád tud róla?! – szegezte nekem az első kérdést, mire elhúztam a szám. – És mégis mi az?! Megegyeztünk, hogy akkor lehet tetkód, ha betöltöd a 18-at, és egy betű? És ehhez nem kell valami szülői engedély?!

- Hát kéne- kezdtem neki, közben a szemem sarkából láttam, hogy Matt bácsi érdeklődve jött be a nappaliba kezében egy üvegsörrel.

- És még is ki csinálta?!- kezdte egyre jobban felemelni a hangját mire a többiek is kezdtek oda szállingózni. Úgy éreztem magam, mint egy bekerített vad.

- Shawn egyik ismerőse- mondtam halkan és lesütöttem a szemem, mit fogok én ezért kapni.

- Szóval Shawné, legalább az ő ötlete is volt?- basszus, nagyon el fogom vágni apa előtt Shawnt, ha megtudja.

- Nem- mondtam inkább maga biztosan.- Vagyis csak részben volt az övé- azért akkorát még sem akartam hazudni.- Mondtam neki, hogy szeretnék majd egy tetoválást, mire mondta, hogy neki van egy ismerőse és hirtelen felindulásból jött az egész apa- kétségbe esetten néztem rá.

- És ez az ismerős miért is nem kért tőled szülői engedélyt?! Hisz még csak 17 vagy az isten szerelmére!

- Nem tudom!- már a sírás kerülgetett.

- És még is mikor akartad velem tudatni, hogy van egy kibaszott tetoválásod?! Mikor elmúltál már 18, hogy azt higgyem csak nem rég csináltattad?! Egyáltalán, hogy jutott eszedbe, hogy felrúgd az egyességünket? Bárkitől számítottam volna erre, de tőled pont nem!

- Nem tudom miért vagy ennyire kiakadva!- álltam fel.- Ne mond nekem azt, hogy te minta gyerek voltál! Hogy te folyton mindent úgy csináltál, ahogy a szüleid mondták, mert rohadtul nem fogom elhinni!

- Ne ordítozz velem kisasszony! Neked itt most semmi okod, nincs arra, hogy kiabálj!

- Miért? Neked talán van? Lett egy rohadt tetoválásom még mielőtt 18 lettem, nagy cucc! Fogadjunk, hogy neked is előbb lett tetoválásod, mint hogy betöltötted volna a 18-at!

- Itt most nem rólam van szó! Megegyeztünk valamiben és rohadtul basztál rá! Ezen túl, hogy a picsába bízzak meg benned?

- Úgy, ahogy eddig is!- egy könnycsepp folyt végig az arcomon.- Mindenki követ el hibát, szerinted nekem jó érzés, hogy haragszol rám?! Hogy úgy érzed, többé nem bízhatsz meg bennem?! Rohadtul nem. Tényleg nem értem miért kell ennyire felkapni a vizet egy rohadt…

- Nem fogod fel, hogy nem a tetoválás zavar?! Azt leszarom, felőlem szétvarrathatod magad! Engem az zavar, hogy megígértél valamit és nem tartottad be!

- Jól van! Sajnálom! Most már jó?!- azzal fogtam magam, bementem a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Neki dőltem az ajtónak, lecsúsztam a földre, felhúztam a térdeimet, átöleltem őket és sírva fakadtam. Hangfoszlányokat hallottam kintről, mintha Zacky bácsi próbálta volna megbékíteni apát, vagy nem is tudom. Hátrahajtottam a fejem, és behunytam a szemem. Egyáltalán nem akartam ezt. Nem akartam összeveszni vele, és a legrosszabb az volt, hogy valahol mélyen tudtam, hogy igaza van. Éppen azon gondolkoztam, hogy lefekszem és álomba sírom magam, mikor kopogtak az ajtón. Megtöröltem az arcom, és kiszóltam, hogy gyere be. Reménykedtem benne, hogy apa jön be, hogy normálisan megbeszéljük ezeket, de Zacky bácsi lépett be az ajtón. Átvágott a szobán és leült mellém a földre.

- Tényleg nagyon ügyes voltál este – kezdte, mire muszáj volt elmosolyodnom. – Nem csak Syn volt rád akkor büszke. Mi is – lökte meg a vállam.
- Nagyon haragszik rám? – kérdeztem, előre félve a választól.
- Fáj neki, hogy nem kérdezted meg. Hogy nem tartottad be a szavadat. De majd lenyugszik, és akkor normálisan beszélhettek. Mellesleg erősen túl reagálta, mivel csak egy tetkóról van szó, és nem drogozni kezdtél… - mosolygott, mire halkan felnevettem.
- Hirtelen felindulás volt. Nem akartam rosszat.
- Tudjuk. Ő is tudja. Mindenesetre beszéltünk vele, most a szobájában van, valószínűleg felhívta anyádat és elmondta neki is – elfintorodtam. – De holnap nyugodtan meg tudjátok majd beszélni.
- Köszönöm – néztem rá, mire mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra és kiment a szobából.

Nem akartam egész este egyedül itt maradni, szóval kisurrantam a folyosóra és halkan lementem az aulába, onnan pedig az utcára. Összehúztam magamon a kardigánomat és a fejemre húztam a kapucniját. Kevesen voltak az utcákon, leginkább csak velem egy idősek voltak, akik vagy éppen mentek át egy másik buliba vagy már mentek haza egy buliból. Igyekeztem minél láthatatlanabb lenni, összehúztam magam és a kirakatokat nézegettem az utcán. Éppen fordultam el az egyiktől, de a szemem még mindig az egyik ruhán volt, így nem figyeltem előre, és neki mentem valakinek. Persze mindketten egyből bocsánatot kértünk a másiktól. Először nem is néztem a srácra hirtelen, de ahogy felé fordítottam a fejem, először azt hittem, hogy egy teljesen idegen srác áll előttem, majd szépen lassan felismertem, de nem akartam hinni a szememnek. Hogy kerül ide? És mi ez a haj?

You make everything right.

Sziasztok!

Van egy jó hírem, végre sikerült tovább írnom a 7. fejezetet, adjunk hálát a live in LBC-s felvételnek a YouTube-on! Szóval lassanként majd igyekszem hozni, de nem ígérek semmit, mivel a jövőhét hétfőjén elutazom öt napra, és ahova megyek ott nincs net szóval esélyem se lesz feltölteni, írni viszont fogok tudni, mivel magammal viszem a laptopom, bár nem ez lesz a legfőbb elfoglaltságom. 

Valószínűleg a közel jövőben, ami lehet a mai nap is, meg fog változni a blog kinézete, kicsit meguntam a mostanit. Na mindegy nem is ezért jött létre most ez a bejegyzés szóval térjünk a lényegre:

Lorena M. belekezdett egy A7X fic írásába, szerintem ígéretesnek indul a történet, bár még csak három fejezet van fent. 

Örülnék neki, ha benéznétek hozzá és elolvasnátok amit írt. 

A képre kattintva találtok oda a bloghoz. 

Puszi mindenkinek és további szép nyarat!! 

Itt a történet röviden:

A leghíresebb sztárokkal is megesik, hogy beleesnek egy úgy nevezett „halandó”-ba.

Zacky Bakerrel, az Avenged Sevenfold ritmusgitárosával is ugyan ez történt. A nőcsábász hódító egy csapásra lesz szerelmes egy éppen állást kereső fiatal lányba, Jennettbe.

Eközben, legjobb barátja és bandatagja Matt Shadows megpróbálja becserkészni magának Jennett legjobb barátnőjét, Sandrát.

6. fejezet

A kedvenc Ír színész. :33 ♥

[Shawn szemszöge]

Igazából semmi bajom sincs, ezzel az Erik gyerekkel. Csak szét tudnám ütni… Nem! Nem! Hope azt mondta, nincs köztük semmi és soha nem is volt, egyedül velem van. De akkor is, őt ismerte meg előbb, mi van ha… Nem, nem szabad ilyeneken gondolkoznom. Hogy is van az a mondás? Ha egyszerre két embert szeretsz, mindig válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, sose szeretsz bele a másodikba. Ja, valahogy így. Nyugi, Shawn. Minden oké.

- Haver, minden oké? – hallottam meg Mark hangját magam mögül.

- Aha, persze, miért ne lenne? – kérdeztem vissza kicsit szórakozottan.

- Azért, mert kábé öt perce szólongatlak. – mondta.

- Aha…

Egyáltalán miért érdekel ez engem ennyire? Hiszen Hope csak egy csaj, ugyan olyan, mint a többi, leszámítva a sajátos stílusát, hogy hol játssza a kemény csajt, hol apuci kicsi kedvence. De akkor is csak egy csaj nem kéne, hogy érdekeljen a többi se érdekelt…

- A picsába Shawn! Figyelj már oda!- ez Danny volt amennyire ki tudtam venni valahogy sikerült telibe öntenem a sörömmel.

- Bocs- mondtam üresen.

- Hallod mi a fasz bajod van haver?- nézett rám a nagy gűlű szemeivel.

- Szerelmes- vigyorgott főlényesen Cody.

- Meg a nagy faszt- csattantam fel kicsit talán hevesebben a kelleténél, mire mind elkezdtek röhögni.- Basszátok meg magatok- idegesen beleittam a sörömbe.

Észrevettem, hogy Mark nem röhög a többiekkel, csak furcsán nézz rám, azzal a pillantásával, amit mindig is utáltam, olyan volt mintha belém látna és ettől mindig hányingerem támadt, mint most is. Lehúztam a söröm és próbáltam nem foglalkozni vele, ennek hatására az agyam visszatért Hope-hoz és ahhoz az Erik fazonhoz. Remélem Hope még ma felhív, mert ha nem… Nem is tudom, mit tennék, igazából semmit, csak tudomásul venném. Valami koppant a halántékomon és ösztönösen lendítettem a kezem, amivel majdnem eltaláltam Lee idegesítően vigyori képét. Ő csak nevetve hátra hőkölt és védekezően felemelte két kezét. Hátra fordultam és Dia állt mögöttem mosolyogva.

- Mi van a bátyámmal? Tisztára olyan, mint egy álmatag spiné- lehuppant az egyik üres helyre.

- Shawny szerelmes egy lánykába- ökölbe szorítottam a kezem, de nem válaszoltam semmit.

- Nocsak?- fordult felém Dia.- Te arra is képes vagy tesó?

- Ez új keletű dolog- jegyezte meg gúnyosan Danny,- szerintem ne szokjuk meg- vigyorgott.

- Cseszd meg magad ’Cormack- köptem oda neki.

Dia figyelmesen végig nézett rajtam egy pillanatra megállapodott a szeme a pólóm nyakánál, ahogy a kis ezüstláncnak kellett volna lennie rajta a holddal. Kinyitotta a száját mintha mondani akarna valamit, de inkább nem tette, helyette elkezdte birizgálni a karkötőjét, amit anyánktól kapott. Ösztönösen emeltem volna a kezem, hogy megigazítsam a pólóm alatt a nyakláncom, de csak akkor jöttem rá, hogy nincs ott mikor már a pólómat tapogattam, egy pillanatra megdobbant a szívem, hogy elvesztettem, de aztán eszembe jutott, hogy Hope nyakában lóg és ettől megnyugodtam. Magamban mosolyogtam közben az asztalon pörgettem az üres sörös üveget.

- … akkor megyek. Nem hiszem, hogy Shawn most jó társaság lenne- éreztem, ahogy oldalba lök, ránéztem, de nem szóltam semmit.

Kedvesen rám mosolygott majd felállt és kiment a bárból. Még maradtunk pár órát majd elindultunk Markhoz, hogy ott folytassuk az estét, ami valószínűleg annyiból fog állni, hogy beesszük, magunkat Mark nappalijába rendelünk egy köteg pizzát és elsörözgetünk, miközben nézzünk a tv-ben valami szarságot. Percenként ellenőriztem a telefont, hogy nem hívott-e Hope, de eddig még semmi, pedig lassan már fél 12 volt. Egész délelőtt nem hívott, a fiúk pedig már lassan unták, hogy folyamatosan a telómat bámulom, és folyton nyaggattak valami szarsággal, úgyhogy egy idő után leléptem. Első utam egy hangszerboltba vezetett, mivel kellett vennem egy csomag húrt a gitáromhoz. Miután fizettem, még bent maradtam, nézegettem a hangszereket, legjobban persze a gitárok kötöttek le.

Aztán meghallottam egy ismerős, nevetős hangot. Megfordultam és Hope állt velem szemben, mellette pedig egy srác, aki százszázalékosan nem Ian haverja volt.

- Hope? – tettem fel az amúgy elég hülye kérdést, és kintebb mentem az oszlopok árnyékából.

Zavartan köszönt, majd bemutatott minket egymásnak. Nem tévedtem, ő tényleg Erik volt, és legszívesebben ott helyben képen töröltem volna a gyereket. Éreztem, hogy kezem akaratlanul is ökölbe szorul, mire sziszegve fújtam ki a levegőt.

Freezy ijedten kapott a nyakláncomhoz, és felváltva nézett minket.

- Szerintem ezt inkább kint beszéljük meg – mondta végül.

Hope elém jött, és kézen fogva kihúzott a boltból. Mikor becsapódott mögöttünk az ajtó Freezy felém pillantva kezdett volna egy mondathoz, de megelőzve kezdtem magyarázni arról, hogy azt mondta, nincs köztük semmi. Míg erről magyaráztam, valami kattant az agyamban. Egyáltalán miért érdekel ennyire, ha egy másik sráccal találkozik? Hiszen ő is csak lány, ugyan olyan, mint a többi… Nem, ezt még én se gondoltam komolyan. Ő egészen más, mint az átlag. Ezért is adtam neki oda a láncom. Oké, én tuti megőrültem…

Miután megbeszéltük, hogy elmond neki mindent ott akartam hagyni. De nem mehettem el csak úgy, volt bennem valami bizonyítási vágy a srác felé, szóval lehajoltam és gyorsan megcsókoltam Hope-ot, majd leléptem.

Minél gyorsabban vissza akartam érni Mark házához, hogy jól berúghassak. De még úgy se múlt el a feszültség, hogy visszaértem a házba. Danny még a szokásosnál is jobban irritált, folyton célozgatott valamire én meg már azon voltam, hogy szétverem a fejét, de visszafogtam magam még is csak jóban vannak az apáink, nem venné ki jól magát. Próbáltam a tv-re koncentrálni és arra az üvegsörre, amit már kb. két órája szorongattam. Mark a kocsma óta nem szólt hozzám egy szót se csak néha csendben figyelt, most őt is legszívesebben agyon verném a mindent-tudok nézésével együtt. Megint elkezdtem percenként nézegetni a telefonom, de semmi. Majd végre megszólalt a telefon és egyből fel is vettem.

A fiúk persze rögtön elkezdtek mindenféle baromságot kiabálni, vagyis szinte mindenki, kivéve Markot, aki még mindig rohadt idegesítően méregetett. Miközben Hope beszélt kimentem a ház elé, és közben rá is gyújtottam. Aztán azt mondta, hiányzik neki a hangom, mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nekem is a tiéd – mondtam, és egyáltalán nem bántam meg.

Normális esetben nem mondok ilyeneket egy olyan csajnak, akit szinte csak most ismertem meg. Amúgy, normális esetben nem is vagyok együtt ennyi ideig egy lánnyal…

Rövid csevej volt, de nekem számított. Örültem, hogy hívott, így viszonylag nyugodtabban mentem vissza a többiekhez. Felkaptam egy sört az asztalról és levágtam magam a fotelba.

- Na, lenyugodtál? – kérdezte Danny arcán azzal az idióta, utálatos vigyorral.

- Tudod, ha az apáink nem lennének jóban, simán szétverném a képedet- mondtam, mire felnevetett.

- Tudom én, hogy titkon csípsz engem.

- Akkor nagyon rosszul tudod- bele ittam a sörömbe.

Lopva Markra néztem, aki magában mosolyogva bámulta a tv-t a foteljéből. Már alig vártam, hogy végig hallgathassam a hegyi beszédét.

Reggel korán keltem, valahogy nem aludtam jól az este. Hope azt mondta ma megy el az apja valami turnéra, nem tudom pontosan ez most mit is jelent, hogy többet vagy kevesebbet leszünk-e együtt, de egy biztos volt, lesz pár nap, amikor Nevadában lesz Iannel. Már nem emlékszem pontosan miért is mennek oda, de valami olyasmit mondott, hogy ott találkoznak majd a szüleikkel pár napra. Nem sokkal négy után jött egy SMS tőle, hogy most indult. Kicsit összepakoltam a papírokat az asztalomról, gondolkodtam rajta, hogy berakom őket egy fiókba, mert folyton azokat lesi, de végül meggondoltam magam. Felkaptam a motor kulcsát és elindultam Hope-ért, bár azt mondta, hogy ide jön, de a srácok most vannak a Barry’s-ben és szerettem volna velük is lenni egy kicsit, no meg talán azért is, hogy titkon büszkélkedhessem Freezyvel, de ezt soha senkinek nem vallottam volna be. Egyszerűen csak nem az az ember vagyok. A bárban jól elhülyéskedtünk és végre Hope is jobban tudott velünk nevetni, mint legelőször, bár akkor még senkit nem ismert itt. Mikor kimentünk cigizni félve hagytam bent Markkal kettesben, de nem tehettem mást. Csak reméltem, hogy Mark nem mond neki valami nagyon baromságot, bár ahogy eddig kivettem nem nagyon kedvelte meg Hope-ot, de melyik barátnőmet kedvelte egyáltalán? Tovább elhúzódott kint a cigizés, mint terveztem, de mikor végre visszamentünk a bár nem állt a feje tetején szóval Mark valószínűleg nem mondott semmi sértőt Freezynek. Mikor oda értünk a boxhoz, Mark éppen kimondta Rocky nevét, mire Cody szeme alig észre vehetően felcsillant, Hope pedig felnevetett.

- Mi van Rockyval?- ültem vissza mellé.

- Semmi- válaszolt, és a fejét a mellkasomnak döntötte.

- Nem akartad véletlenül most is elhívni?- kérdezte Cody, furcsán élénk mosollyal.

- Odaadom a telóm, hívd el- oda nyújtotta neki.

Cody mohón kikapta a kezéből és már tűnt is el vele. Hope kicsit szomorú fejet vágott és nem értettem miért.

- Mi a baj?- suttogtam a fülébe.

- Semmi- mosolyogott.- Csak elgondolkoztam.

- És min?

- Nem érdekes- megrázta a fejét.

- Ha te mondod- megrántottam a vállam mire összekulcsolta az ujjainkat.

Furcsa melegség járta át a testem, vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam. Cody visszajött Hope telefonjával és már indult is Lanaért. Nem sokkal az után, hogy Cody elhúzott megszólalt az asztalon hagyott telefon, de Freezy nem nyúlt érte így gondoltam felveszem, én csak nem zavarja. Kicsit megnyugodtam mikor a kijelzőn Ian neve villogott és nem Eriké felvettem és beleszóltam. Ahogy hallottam nem őrült neki, hogy én vettem fel a telefont így tovább is adtam Freezynek, ő hamar lezavarta a dolgot.

Nem sokkal az után, hogy Lana és Cody megérkezett mi leléptünk Hope-pal. Azt mondta, most menjünk hozzá, mert nincs otthon a nevelőanyja. Ahogy száguldottunk az úron, erősen csimpaszkodott rajtam. Éreztem, ahogy a haja hozzá ér a tarkómhoz, hogy a mellkasa hozzá simul a hátamhoz és lassan föl-leemelkedik. Magam előtt láttam a formás kis testét, a feszes csípőjét. Újra elő furakodott az első éjszaka emléke, bár akkor nem éppen voltunk józanok, de még mindig érzem a bőröm a forró testének érintéseit. Alig észrevehetően megráztam a fejem, hogy oda tudjak figyelni az útra, de mind untalan visszatértek a képek. Lehet, hogy még csak 17 éves, jézus csak 17 éves, de az ágyban olyan akár egy érett nő, ha nem jobb. Olyanokat mutatott be, amiket legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna. Újra megráztam a fejem, tényleg az útra kell koncentrálnom különben felborulunk.

Viszonylag hamar megérkeztünk hozzájuk, amikor is egy fehér szőrcsomó rohant felénk ugatva. Szemöldök ráncolva néztem amint a kutya ugrál körülöttünk, majd Hope simogatása után teljesen lenyugodott. Viszont az még mindig nem értem, hogy egy rock sztárnak, miért egy ilyen törpe vakarcsa van, mikor egy pitbull sokkal jobban illene hozzá.

Felmentünk Freezy szobájába, ahol a fal színét alig láttam, minden tele volt tömve poszterekkel. Gyűjti őket, és minden zenei stílus megjelent a falakon, bár leginkább a rock volt előnyben. De persze egy rakat színész és sorozatok promó képei is voltak szép számmal.

- Ezek apádék? – mutattam az egyikre.

- Igen – válaszolt, megállt előttem és megcsókolt.

- Anyud meddig nem lesz itthon? – mond, hogy sokáig, légyszi! Átkaroltam a derekát és közelebb húztam magamhoz.

- Remélem sokáig – mosolygott és újra megcsókolt.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de egy idő után meguntam az állást, ezért lelöktem az ágyára, ő pedig szinte magával rántott. Aztán hirtelen ő került felülre, ami miatt el kellett röhögnöm magam. Megcsókoltam, majd bele túrtam a hajába. Aztán elkövettem egy óriási hibát. Felnéztem a plafonra, amiről öt, tehetségesnek nem nevezhető nyálgombóc vigyorgott le rám.

- Ez most komoly?! – kérdeztem miközben távolabb toltam magamtól Hope-ot. Nagyon remélem, hogy csak valami idióta vicc.

Hál istennek meg magyarázta a dolgot, de még így is zavart, hogy rám bámul az az öt srác, így magam alá gyűrtem Hope-ot. Pár perc múlva mire végre belemelegedtünk, Hope hírtelen elrántotta a fejét és ijedten nézett az ajtó irányába, én nem hallottam semmit, de kimászott alólam és az ajtóhoz ment, követettem. Valami csávó, aki egyáltalán nem hasonlított Freezy apjához lelkesen taperolta az anyját. Én Hope helyében már biztos, hogy lementem volna és szétszedtem volna őket, majd a fószert kibasztam volna a lakásból… Freezy visszaparancsolt a szobába, hogy onnan menjünk ki a házból, amit én személy szerint nem értettem, hogy akar megoldani, majd egyből elő is rukkolt a válasszal miszerint másszunk le a fáról, aminek nem nagyon örültem, mivel sose szerettem fára mászni, de ha muszáj, hát muszáj. Nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam, de Hope-ot kicsit féltettem, bár mint kiderült felesleges volt, egy nagymacska ügyességével mászott le a fáról és már el is indult felém.

Alig vártam, hogy végre megérkezzünk hozzánk, nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ott helyben az utca kellős közepén teperjem le, erre még neki áll nevetgélni azon, hogy Cody szobájából félre érthetetlen hangok jönnek. Alig, hogy becsuktam magunk mögött a szobaajtót, már le is döntöttem az ágyra. Sejtettem, hogy azon aggódik ne, hogy letépjem róla a ruhát, mint a motelben, de ez most nem következett be. Egyre jobban érezni akartam az apró testét az enyém alatt és a ruhák csak akadályoztak ebben.

Másnap be kellett mennem, dolgozni, amiről teljes mértékben elfeledkeztem így késtem is egy jó órát, szóval annyival is tovább kellett benn maradnom, de ezt is, csak azért mert ez volt az első késésem. Áldom az eget, hogy Hope jól tud időzíteni és a cigi szünetemben hívott fel, és nem amikor munka van. Azt mondta, valami parti buli lesz ahova Ian hívta el. Nem volt sok kedvem taknyosokkal bulizni, de ha egyszer ő ott lesz hát miért ne?

Otthonról kicsit késve indultam el, bár Freezy még így is előbb, mint a megbeszélt szóval épp, hogy a part előtt értem utol. Igazából sose gondoltam volna, hogy ekkora meglepetés ér, mint akkor ott. Az egész hely tele volt ismeretlen arcokkal, akiket Hope természetesen jóban volt, vagy csak ismerte őket. Végig törte a tömeget előttünk láthatóan céltudatosan ment előre, majd megtorpant, hogy körbe nézzen és pár pillanat múlva meg is találta, amit keresett, egy szőke srácot, aki egy csajjal dumált. Oda kormányzott hozzájuk és megállt a csaj mögött a sráccal szemben, aki valószínűleg Ian lehetett. A sötét hajú csaj, aki eddig háttal volt nekünk, most megfordult és alig mertem hinni a szememnek, de igen ez ő volt, gyorsan feleszméltem a döbbenetből és ráköszöntem.

- Szia húgi.

[Freezy szemszöge]

Húgi. Mi van?! Álljon csak meg a menet. Ian csaja, Shawn húga?

- Shawn?! – kerekedtek el a lány szemei is.

Ian zavartan kapkodta a fejét a mellette álló lány és Shawn között. Valószínűleg ő is annyit értett belőle, mint én.

- Te mit keresel itt? – kérdezte – a neve már eszembe jutott – Dia.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled – vonta fel a szemöldökét Shawn. Nem tudom, hogy most komolyan kérdőre vonja-e a húgát és próbálja magára venni a nagytesó szerepét, vagy csak hülyül.
- A barátommal vagyok itt – mondta Dia és megfogta Ian kezét.
- Oké, most mi van?! – akadt ki Ian teljesen. – Ti ketten testvérek vagytok?!
- Igen- helyeselt mosolyogva Dia, Iannel csak elképedve néztünk, majd Dia rám nézett és még szélesebben mosolygott.- Szóval te vagy az, aki elcsavarta a bátyám fejét?

- Hát…- kicsit elpirultam, erre még sose gondoltam, hogy ÉN elcsavartam Shawn fejét, fordítva talán igen, na de így?- Gondolom- mondtam végül kicsit esetlenül.

- Nagyon örülök- hirtelen elengedte Ian kezét és szorosan magához ölelt, amit nem tudtam hova tenni. Meglepetésemben még visszaölelni is felfelejtettem, de szemmel láthatólag ő ezen nem sértődött meg.- Már annyira vártam, hogy végre megismerhesselek, de Shawn rejtegetett előlem- kérdőn néztem Shawnra.

- Csak azért mert tudtam, hogy így fogsz reagálni- fintorgott a húgára.

- Még is hogy?- csípőre tette a kezét és elszántan nézett Shawnra.

- Hogy letámadod, szegény még azt se tudja ki vagy mi vagy, de már is ölelgeted- mosolygott.

- Bocs, de én ilyen vagyok- ráöltötte a nyelvét majd felém fordult.- Ne haragudj, csak a hév tudod- mosolygott.

- Semmi gond- megráztam a fejem.

- Na, jó ne haragudjatok- szólt közbe Ian,- de most komolyan ő a bátyád? Már bocs, hogy így kérdezem- nézett Shawnra gyorsan majd újra Diara.

- Igen- bólintott büszkén Dia.

- Aki önfeláldozó, kedves, segítőkész és aranyos?- értetlenkedett, még szép, hisz ő nem is ismeri igazán, bezzeg én… vagyis Dia. Csak most tudatosult bennem, hogy amúgy mennyi mindent nem is tudok róla, sőt szinte semmit.

- A hiedelmekkel ellentétben nem egy börtöntöltelék vagyok, sőt soha nem voltam még csak a börtön közelében sem. Tudom, milyen pletykák keringenek rólam, de annak a fele se igaz- elképedve néztem Shawnt, így még sose hallottam beszélni magáról.
- Ja, nem is értem, hogyan találhatnak ki az emberek ilyeneket rólad… - vigyorgott Dia megállás nélkül.
- Pedig elég sok ’hiedelmet’ hallottam… - morgott Ian.
- Nos, csak azért, mert van tetkóm és motorral járok, még nem vagyok bűnöző, bármennyire is szeretnék ezt gondolni az emberek – mosolygott angyalian Shawn.

Ian hümmögött egy sort, de nem válaszolt. Azt hiszem, volt min rágódnia, ahogy nekem is. Oké, szóval nem olyan régóta ismerem Shawnt. Azt tudom, hogy egyáltalán nem olyan, amilyennek Ian legelőször beállította nekem. Azt tudom, hogy nagyon – talán túlságosan is – megkedveltem ez alatt az idő alatt. De igazából semmilyen lényeges infót nem tudok róla… Jó, rengeteg időt töltünk együtt, de az ilyen dolgokról sose mesél semmit. És valószínű, ha nem látom meg azt a képet az asztalán csak ma este tudtam volna meg, hogy van egy húga, aki akár az iker húga is lehetne, ha nem tudnám, hogy két év korkülönbség van köztük, és ezt is csak onnan tudom, hogy Ian mondta, hogy 21 éves a csaj. Azt persze tudom, hogy az anyukája meghalt, de azt se ő mesélte nekem, és szerintem Mark se mesélte volna el, ha nem gondolja, hogy fontos lehet tudnom. Persze megértem ez egy fájó pont neki, de akkor is.

- Akartál beszélni valamiről- vágta félbe a gondolat menetemet Ian.

- Ohh igen- néztem rá.- De nem itt. Ez nem olyan dolog, amiről több tíz ember előtt beszélnék- jelentőségteljesen néztem rá.

- Oké akkor majd később.

- Ja-, mondtam kedvtelenül.

Tompán hallottam magam körül, hogy a többiek beszélgetnek, hogy szól a zene. Körbe néztem a parton, megpillantottam Eriket, ahogy egy szőke csajjal beszélget és mintha csak megérezte volna, hogy nézem, felém pillantott és mikor meglátott kedvesen mosolygott és intett, visszaintegettem neki, majd fordultam is tovább. Valahogy elkeveredtünk Iannék mellől és egy padként szolgáló kidőlt fán ücsörögtünk. Megzörrent a telefonom és kikaptam a zsebemből. Michelle küldött SMS-t. „Elmentem, Val nénikédnél alszom. Vigyázz magadra. Puszi” töröltem az üzenetet, de Shawn még el tudta olvasni. Szép, persze ha én olvasnék, bele az SMS-eibe tuti kiakadna… Átkarolta a derekam, és a fülemhez hajolt.

- Baj van?- megrántottam a vállam, mire kicsit odébb húzodott.- Baj van- ez már inkább kijelentés volt, mint kérdés.

- Nincs kedvem bulizni. Haza akarok menni- vett egy mély levegőt és lassan kifújta.

- Te akartad, hogy eljöjjünk.

- Tudom- nem néztem rá, felállt.

- Gyere- felém nyújtotta a kezét.

Nem fogadtam el, felálltam mire elindult én meg követtem. Szótlanul mentünk a motorja felé, nem kérdezte meg mi történt.

- Máris mentek? – termett előttünk Dia és érdeklődve figyelt minket.
- Igen – bólintott Shawn, majd tekintetével Iant kereste – és örülnék, ha a srác közelében maradnál.
- Ne próbáld megjátszani a nagy tesót, sosem állt jól – rázta a csaj röhögve a fejét.
- Szia, húgi – rendezte le egy szemforgatással Dia válaszát.

Dia mindkettőnket átölelt, majd visszament a többiekhez. Shawn zsebre tett kézzel jött mellettem, és nem szólt semmit. Igazából én se. Mikor lerakott a házunk elé, akkor se mondtam semmit, nyomtam egy puszit a szájára és befelé indultam.

- Free! – hallottam meg a hangját magam mögött. – Minden oké?
Nem fordultam meg, úgy válaszoltam. – Jó éjt Shawn.

Bementem a házba és bezártam az ajtót. Nem hallottam, a motor hangját, de megerőltettem magam és nem mentem ki hozzá. Sőt, az ablakhoz se, céltudatosan felmentem a szobámba és ledőltem az ágyamra, és arcomat a párnáimba temettem. Pár perc múlva rájöttem, hogy nagyon nem kényelmes, ahogy a nadrágom gombja a hasamba vág így felálltam és átöltöztem. Pinkly közben bejött a szobámba és felügyeskedte magát az ágyam végére. Az ablakomhoz mentem, hogy behúzzam a függönyt, a szemem sarkából láttam, hogy Shawn még mindig az utca túl oldalán áll a motorjának dőlve. Felkaptam Pinklyt és ledőltem vele az ágyamra. A hátamon feküdtem, néztem a plafonomon a világító csillagokat, közben simogattam Pinklyt a mellkasomon. Megrezzent a telefonom az éjjeliszekrényen fél kézzel érte nyúltam, Shawn írt, megnyitottam. „Jó éjszakát Hercegnőm.” Nem válaszoltam neki, de nem is töröltem ki az üzenetet, megnyitottam az új üzenet mappát és írtam apának egy SMS-t. „Szereltek, hiányzol.” Ahogy elküldte az üzenetet leejtettem a földre a telefont és Pinklyvel a mellkasomon elaludtam. Reggel korán keltem még hét óra se volt, Pinkly már a lábamnál kuporgott. Lassan felálltam, hogy ne keltsem fel. Bementem a fürdőbe és megmostam az arcom, majd visszamentem a szobámba és elhúztam a függönyt, igazából nem tudom mire számítottam, hogy Shawn még mindig ugyan ott fog állni, a motorjának dőlve rám várva. De én is csak egy vagyok a sok közül. Már fordultam volna el mikor hirtelen hatalmasat dobbantott a szívem. A ház előtt volt a motorja, bár ő sehol, de tuti nem hagyná csak úgy ott motorját, főleg nem az utcán. Kinyitottam az ablakot és kicsit kihajoltam rajta, hogy jobban körbe tudjak nézni, de sehol nem volt semmi. Kezdtem pánikba esni, hol lehet, ha a motorja itt van? Majd megláttam az utca végén egy közeledő alakot, amiben egyértelműen felismertem Shawn alakját. Visszahúztam a fejem az ablakból, hogy ne lásson meg. Ugyan megnyugodtam, hogy nincs semmi baja, egy darabig még figyeltem, valami volt a kezében, de nem tudtam kivenni micsoda. Visszacsuktam az ablakot is és a szekrényemhez mentem. Felvettem a bugyi rózsaszín rövid nadrágomat és lementem a konyhába keresni valami enni valót, Pinklyvel a hónom alatt. Töltöttem a tálkájába egy kis kutya kaját amit szépen komótosan elkezdett rágcsálni. Öntöttem egy tálba tejet és kerestem valami müzli-félét, majd lassan eszegetni kezdtem. Igazából Shawn tuti őrült. Képes volt egész este itt szobrozni, várva, hogy hátha beengedem?! Hirtelen lelkiismeret furdalásom támadt, és késztetést éreztem arra, hogy kirohanjak hozzá és a nyakába ugorjak. Nagyon közel voltam hozzá. Visszamentem a szobámba, megfésülködtem és elvégeztem a szokásos reggeli teendőket. Megnéztem a telefonom, időközben két SMS-em is jött, azt néztem meg először, amit apa írt; „Én is téged, Nevadában találkozunk, tarts ki!” Halványan elmosolyodtam, majd megnéztem a másik üzenetet; „Jó reggelt Királylány.” Nem, nem tudom, mit akar ezzel elérni és még mindig nem sikerült rájönnöm arra, hogy miért becézget így. Az ablakhoz sétáltam és óvatosan kilestem a függöny mögül. Még mindig ott állt, a motorjának dőlve, ugyan az a ruha volt rajta, mint tegnap és a kezében még mindig volt valami, amit nem láttam egészen jól, de kissé szórakozva forgatta a kezei között. Perverz kíváncsiság lett rajtam úrrá, hogy vajon meddig képes a ház előtt szobrozni. Visszamentem a konyhába és elővettem még egy tányért. Töltöttem bele egy kevés müzlit meg tejet, beleraktam a tányérba egy kanalat és kimentem az előszobába, belebújtam a papucsomba és kinyitottam az ajtót. Oda se figyelve kimasíroztam az ajtón kezemben a tányérral. Shawn ellökte magát a motortól és csillogószemekkel nézte, ahogy közeledtem. Megálltam előtte, egy határozott mozdulattal a kezébe nyomtam a tálat majd visszamentem a házba se szó se beszéd és becsuktam magam után az ajtót. Bementem a nappaliba és felraktam egy válogatást, CD-t, amin tényleg minden fajta zene volt. A lehető leghangosabbra vettem, hogy még véletlenül se halljam meg a csengőt és elkezdtem táncolni és énekelni - már amikor lehetett - a zenére. A telefonom is csörgött egy darabig, de nem foglalkoztam vele. Egy csomó ideig tomboltam, majd mikor kifáradtam kerestem valami akció filmet, amibe elég hangosan üvöltöznek és lövöldöznek, bedugtam a fülembe a fülhallgatót, a másik végét meg a laptoba és max. hangerőre vettem és lefeküdtem az ágyra. Teljesen beleéltem magam a filmbe, pedig a kritikusok nagyon lehúzták. Már dél is elmúlt, mikor valaki bejött a szobámba és ki húzta a fülest a fülemből.

- Hope, legalább egy órája kiabálok neked – állt meg az ágyam mellett Michelle.
- Bocsi, nagyon bele merültem… - rántottam meg a vállam, és kinyomtam a filmet.
- Ezt az ajtó előtt találtam – rakott le mellém egy dobozt, amit korábban Shawn kezében láttam. – Mivel a te neved van ráírva, gondolom neked szánták…

Aszta, micsoda felfedezés!

- Egyébként jó volt az estéd? – érdeklődött kedvesen. Hah, kedves lett volna, ha nem tudnám, hogy minden bizonnyal tegnap este is megcsalta apát. Sokadszorra.
- Ja, nagyon – biccentettem és felültem.

Michelle érezhette, hogy nem vagyok nagyon beszédes kedvemben, ezért magamra hagyott.  Felnyitottam a doboz tetejét, az tele volt lapokkal, gyorsan visszacsuktam, az ajtómhoz mentem és kulcsra zártam, majd visszahuppantam az ágyamra. Csak most néztem meg tüzetesebben a doboz tetején lévő kis írást. „Hope Haner” Nem volt semmi különleges benne, de óvatosan letéptem a kis cetlit és megfordítottam. „Apuci kicsi lányának, Hercegnőmnek” Elmosolyodtam, megfogtam a kis cetlit és azzal az oldalával kifelé ragasztottam fel a falra, amin a nevem virított. Visszamentem az ágyamhoz és ismét levettem a tetejét a doboznak. Óvatosan kivettem az összetűzögetett lapokat és leraktam magam elé. A többség össze-vissza volt firkálva itt kihúzva egy hosszabb sor, ott áthúzva egy szó. De még így is felismertem azokat a papírokat, amik eddig Shawn asztalán csücsültek. Végig olvastam az összeset szépen lassan gondosan, mikor a kezembe vettem az utolsót és végig olvastam, furcsa érzések kavarogtak bennem, még a szemem is könnybe lábadt. Nem voltam benne egészen biztos, hogy nekem írta-e azt a dalt vagy másnak, de nagyon tetszett. Az asztalomhoz vittem és a tetejére rajzoltam egy aprócska szívet, majd minden lapot, úgy ahogy volt sorban visszarendeztem a dobozban azt pedig becsúsztattam az ágyam alá. A telefonomért nyúltam és elkezdtem írni egy SMS-t. „Már várom. Beszélnünk kell, ha ott leszünk.” Megnyomtam a küldés gombot, majd az új üzenet gombot és újra írni kezdtem. „Köszönöm.” Csak ennyi volt. Ugyan még nem bocsátottam meg neki teljesen, de ezzel sokat lendített felé. Rögtön visszaírt, amin már meg se lepődtem; „Már is megtaláltad?” Az elhatározásomnak, miszerint nem írok vissza, lőttek, ugyanis kapásból válaszoltam neki; „Nem volt nehéz.” Oké, Free, állj le. Állítólag haragszom rá, úgy is kéne viselkednem… A telefonom megint pityegett, nekem pedig muszáj volt megnéznem, mit írt; „Este átmegyek. Ha lehet, most legyél vendégszeretőbb Hercegnő.” Azért ehhez nekem is lesz egy-két szavam és ha Michelle itthon van? Kinyitottam az ajtót és átmentem a folyosón a fürdő szobához, óvatosan bekopogtam, egyből jött is a válasz.

- Itthon leszel ma este?- kérdeztem rá kertelés nélkül.
- Miért?- mert idegesítesz…

- Hát… tudod…- ohh a picsába végtére is sose kértem még ilyet tőle, most az egyszer igazán elmehetne, hogy találkozzon azzal a pasival a kedvemért, vagy, hogy tényleg Val néninél legyen egy ideig. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.- Szóval, Shawn lehet, hogy átjönne.

- Nem volt itt tegnap?- idegesen kifújtam a levegőt, közben magamban átkozódtam.

- De, vagy is, hogy nem. Nem úgy alakult az este, ahogy terveztük öhm… közbe jött neki valami.

- Értem és még is mit szeretnél?- tuti, hogy direkt húzza az agyam, de csak azért se hagyom magam.

- Hát arra gondoltam, hogy megint ott aludhatnál Val néninél vagy az egyik barátnődnél, ha nem lenne öhm… nagy gond.

- Rendben. Mikor jön át?
- Öh… miért?

- Mert akkor addigra elmegyek.

- Fhúú hát nem tudom, azt még nem beszéltük meg- igazából csak nem akartam neki, mondani, hogy Shawn egyszerűen csak bejelentette, hogy átjön és kész.

- Jó akkor hatra már itt sem vagyok.

- Köszi-, hálásan az ajtóra mosolyogtam.

Visszamasíroztam a szobámba és végig böngésztem a letöltött sorozatokat a gépemen. Megakadt a szemem egy nagyon régi sorozaton, amit már vagy egy éve nem néztem így megnyitottam az első évad részeit tartalmazó mappát és elkezdtem nézni a Vámpír, a vérfarkas és a szellem-et. Közben küldtem egy SMS-t Shawnnak. „Hatkor megy el a nevelő anyám. Az attól függ, milyen kedvemben leszek.” Megnyomtam a küldés gombot és belefeledkeztem a sorozatba. Imádom Aidan Turner mosolyát. Minden egyes percben elolvadtam az ágyamon, amíg a sorozatot néztem és mikor az egyik kedvenc ír színészem volt éppen a képernyőn. Teljesen elrepült az idő, észre se vettem, hogy hány óra, tökéletesen elmerültem a sorozatban.

- Hope, elmentem – lépett be Michelle a szobámba.
- Oké, köszi – biccentettem, és lecsuktam a gépem tetejét.
- Okosan, és ha valami gond van hívj, oké? – kérdezte, játszva a féltő anya szerepét. A gond az volt, hogy csak játszotta…
- Azonnal – ígértem meg, jó kislányhoz híven.

Amint elment, megfürödtem, de nem nagyon vacilláltam semmivel. Hajamat egyszerűen felkötöttem, egy sima pólót meg rövidgatyát vettem fel és a sminkel se bajlódtam olyan, hű de sokat. Végül is, itthon vagyok…
Kinyitottam az ablakom, hogy halljam, ha jön és elterültem az ágyon. Szerintem egy jó órán keresztül bámultam a plafont, azon belül is a One Direction-os poszteremet, mikor meghallottam a motor ismerős zúgását. Aztán pár pillanattal később a csengőt is. Komótosan lesétáltam a lépcsőn és megálltam a bejárati ajtó előtt.

- Igen? – szóltam ki.
- Hope? – hallottam meg Shawn hangját, ami erősen nevetős volt.
- Ki az? – kérdeztem már-már unottan, és úgy terveztem egy darabig nem nyitok ajtót.
- A barátod – mondta, és magam elé képzeltem az arcát.
- Nem rémlik, hogy van olyanom- egy ideig nem válaszolt.

- Na, jó mi bajod van?

- Nincs semmi bajom.

- Nem versz át, tegnap sem volt jó kedved.

- Nem véletlenül.

- Mi bajod van Hope?

- Nem is tudom- háttal neki dőltem az ajtónak.- Talán csak az, hogy nem ismerlek…

- Ne hülyéskedj már!

- Nem hülyéskedek- fáradtan sóhajtottam.- Shawn, egyáltalán elmondtad volna valaha, hogy van egy húgod, ha nem látom meg azt a képet?

- Ha szóba jön…

- Nem Shawn, ez nem jó válasz.

- Igen, persze, hogy elmondtam volna…- vettem egy mély levegőt és elkezdtem babrálni a nyaklánccal, nagyon nem akartam megtenni ezt, de muszáj volt.

- És azt, hogy…- vettem egy mély levegőt, de muszáj lesz, kimondanom akármennyire nem akarom.- Hogy anyukád meghalt?- lehalkítottam a hangom, de még így is tudtam, hogy hallotta. Hosszú ideig nem válaszolt semmit, egy pillanatig azt hittem elment, de végül megszólalt.

- Ez nem olyan dolog, amit minden második embernek elmondok, aki velem szembe jön az utcán- ingerült volt a hangja.

- Ne haragudj, nem akartam csak… Mark mesélte mikor a kocsmában voltunk, és mást is mondott…

- Igen? Mi csodát?

- Hogy- nyeltem egyet,- hogy a nyakláncot, ami most itt lóg a nyakamban tőle kaptad, még mielőtt…- nem bírtam kimondani,- és, hogy soha senkinek nem engedted, hogy hozzá érjen, mert olyan sokat jelent számodra, és most még is rajtam van. Shawn én…

- Nyisd ki- szakított félbe.

- Tessék?- hirtelen azt se tudtam hol vagyok.

- Nyisd ki az ajtót- megfordultam és kinyitottam.

Ahogy eléggé kinyitottam az ajtót ahhoz, hogy be tudjon lépni rajta, megragadta a karom magához húzott, átkarolta a derekam felemelt és megcsókolt, de úgy, ahogy eddig még soha, ha nem tart biztos, hogy összeestem volna, úgy remegett mindenem.

- Mit akarsz tudni? – kérdezte csendesen, még mindig engem ölelve.
- Miért döntöttél úgy, hogy megmentesz? – nem néztem a szemébe, kezemet a nyaka köré fontam.
- Mint mondtam, nem olyan vagyok, amilyennek az emberek gondolnak.
- És… tegnap miért maradtál itt? – nem ezeket kellett volna kérdeznem. Nagyon nem, de egyszerűen csak kibuktak belőlem a szavak.
- Mert… - elgondolkozott. – Mert úgy éreztem, itt kell maradnom.

Egy ideig csendben álltunk az ajtó előtt, én a mellkasába fúrtam az arcom, ő fejét pedig a fejemre fektette. Igen, magasabb nálam. Nem is kicsivel…

- Írtál rólam egy dalt? – kérdeztem hirtelen.
- Elolvastad? – neeem, csupán hülyülök. Ha nem olvastam volna el, honnan tudnám, hogy dalt írt rólam?!
- Miért írtál rólam?

A helyet, hogy válaszolt volna megcsókolt, betolt az előszobába és a lábával becsukta az ajtót. Úgy tűnik, egy ideig nem fogok választ kapni a kérdésemre. Hirtelen megszólalt a telefonom a nappaliban és kitéptem magam a karjai közül. Berohantam a nappaliba és a térdemen végig csúszva a szőnyegen felmarkoltam a telefont a dohányzó asztalról, megnyomtam a fogadás gombot és boldogan mosolyogtam a tv-re.

- Szia-, szóltam bele boldogan, közben hallottam, hogy Shawn jön befelé.

- Szia, kicsim.

- Hogyhogy felhívtál?

- Hát volt egy kis szabadidőm és érdekelt mi van veletek. Anyád otthon van?

- Nincs, Val nénivel van.

- És, hogy vagy? Baj van? Csak az SMS miatt kérdezem.

- Hát- óvatosan hátra pillantottam a vállam felett, Shawn az ajtóban állt,- majd megbeszéljük Nevadában.

- Rendben kicsim. De, hogy vagy?- kinyújtottam a lábam és csak most éreztem meg mennyire fáj, ahogy végig szántotta a szőnyeg.

- Hát- elkezdtem vizsgálgatni őket,- annyira siettem, hogy felvegyem a telefont, hogy végig csúsztam térddel a szőnyegen és most fáj.

- Ohh istenem, nem is te lennél- nevetett bele a telefonba.

- Nem bizony- büszkén megráztam a fejem.- Figyelj, most megyek, mert itt van Shawn…

- Igen erről meg én akarok majd veled beszélni.

- Na de apa!- csodálkozva néztem a padlót.

- Hope- furcsa hangsúllyal mondta, így jobbnak láttam nem kötözködni.

- Igen is- hunyászkodtam meg.

- Jól van- hallottam a hangján, hogy mosolyog.- Még beszélünk kicsim.

- Így van- vigyorogtam.

- Vigyázz magadra.

- Te is! Aztán jó koncerteket adni.

- Csak is a szokásos. Szeretlek.

- Én is téged, hiányzol- elszomorodtam.

- Te is nekem. Puszi.

- Puszi- kinyomtam.- Apa volt- fordultam Shawn felé ültemben.

- Valahogy kitaláltam – mosolygott rám és leült elém a szőnyegre törökülésbe.

Teljesen felé fordultam és magam alá húztam a lábaim, ő pedig megfogta a kezem.

- Még mindig keveset tudsz rólam? – kérdezte elképesztően szép mosollyal.
- Nem eleget – válaszoltam és a szemébe néztem.
- Nem fogok olyan sablonos kérdésekre válaszolni, mint például mi a kedvenc színem és társaik – vonta fel a szemöldökét, mire elfintorodtam.
- Mindent az alapoknál kell kezdeni… - rántottam meg a vállam.
- Szerintem az alapokon akkor túlléptünk mikor megmentettelek – vigyorodott el újra.

Egy ideig csak néztük egymást, valahogy egyikünk sem akart megszólalni. Igazából még mindig alig ismerem, nem tudtam meg róla sokkal többet. Viszont jól esett, hogy írt rólam. Hogy az ő nyakláncát hordom. Hogy tegnap egész éjszaka a házunk előtt szobrozott. Hogy most itt van. Hirtelen elmosolyodtam, magam sem tudom miért, de visszamosolygott. Pinkly komótosan oda baktatott hozzánk és belemászott az ölembe és ott összegömbölyödött.

- Mesélj magadról- szólaltam meg végül.

- Mit?
- Nem tudom, mindent, ami csak eszedbe jut- pár pillanatig csak fürkészte az arcom majd belekezdett.

- Hát, mint azt tudod, Codyval élek- bólintottam.- Lassan két éve.

- Miért költöztél el? Vagyis azt tudom, hogy 23 vagy és már ideje volt gondolom, de egy csomóan még 35 évesen is a szüleiknél laknak.

- Nem tudom igazából- vonta meg a vállát.- Dia még apával lakik, de én nem bírtam ott maradni- megértően bólintottam, nem mertem megszólalni, nehogy abba hagyja.- Anya…- vett egy mély levegőt.

- Nem kell, ha nem akarod- szólaltam meg hirtelen.

- De, de. Szeretném, ha tudnád.

- Rendben.

- Anya négy éve halt meg. Rákos volt.

- Ohh sajnálom- megfogtam a kezét.

- Egész végig magánál volt, vagyis csak az utolsó pár hónapban volt rosszul- elhomályosult a tekintette és ez megijesztett.

- És Diaval milyen a kapcsolatotok?- váltottam gyorsan témát, zavartan nézett rám, de válaszolt.

- Hát vannak köztünk viharok, de melyik testvérpárnál nincsenek?- mosolygott, mire visszamosolyogtam.- De alapvetően jól kijövünk egymással.

- Az a lényeg- Pinklyre néztem.- Volt valami házi állatod?

- Azt hittem abban egyeztünk meg, hogy nincsenek sablonos kérdések- mosolygott.

- Nem, ezt te csak kijelentetted, én nem egyeztem bele.

- Volt egy tengeri malacom, akit Jonathannak hívtam, de a húgom folyton Cuncikázta így végül ez maradt rajta- felnevettem.- És neked? Már, mint a kis szőrgombócon kívül- megsimogatta Pinkly fejét.

- Hát konkrétan sose volt, hisz itt volt Pinkly és nála soha semmilyen kisállatot nem szerettem jobban és nem is akartam, de nagyon sokáig haza hordtam minden féle állatot, amit csak találtam az utcán. Persze hamar elszöktek, legalábbis nekem mindig ezt mondták, de biztos vagyok benne, hogy Michelle pakolta ki őket- elhúztam a szám.- Meg hát lényegében Pinklyvel nőttem fel, szerintem sose lesz másik kutyám. Úgy érezném, hogy elárultam- vettem egy mély levegőt.

- Nagyon öreg?- szomorúan bólintottam.

- Apa mondta, hogy ahogy haza hoztak Pinkly megrohamozott, akkor már azt hiszem kettő vagy három éves volt, szóval szinte egy idős velem, és először azt hitték, meg fogok ijedni és még jobban magamba fogok zárkózni, de én csak lecsücsültem a földre és nevettem azon, ahogy a kis fehér szőrcsomó körülöttem ugrándozik és szimatol.

- Hány évesen fogadtak örökbe?

- Három voltam, vagy valahol a körül. Kb. négy éves koromig nem voltam hajlandó megszólalni és senki se tudja miért. De azt mondták még újszülött voltam mikor bevitt egy nő az árvaházba.

- Sose akartad megkeresni az igazi szüleidet?

- Minek? Nem kellettem nekik, vagyis nem tudom, igazából fogalmam sincs miért kerültem árvaházba, de nem utálom érte se azt a nőt, aki bevitt, se azt, aki megszült, még ha ugyan az is a két személy, mert nem tudhatom, mi van a háttérben. De nem, nem akartam megkeresni őket sose. Én jól el voltam mindig is apáékkal még ha Michellet nem is kedvelem. Azért valamilyen szinten ő is gondoskodott rólam.

- És mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

- Nem tudom, valahogy egyszerűen csak úgy neveltek, hogy mindig is tisztában voltam azzal, hogy nem az ő gyerekük vagyok, de ugyan úgy szeretnek. Talán az tűnt fel a leghamarabb, hogy csak három éves koromtól vannak rólam képek.

- És az nem okozott gondot, hogy csak négy évesen kezdtél el beszélni?- felnevettem, ez volt az egyetlen dolog, amire tisztán emlékszem gyerekkoromból.

- Mindig is beszéltem, vagyis rendesen fejlődött ki a beszédkészségem úgy, mint a többi gyereknek, csak én nem hallattam a hangom. Általában akkor beszéltem mikor senki nem volt ott és akkor is csak a plüss macimhoz.

- Ohh értem.

Áttértünk minden féle lényeges és kevésbé lényeges dologra. Gyerekkori történetek, kisebb versenyt csináltunk abból ki hányszor esett el úgy, hogy csontja tört és egyebek. Mesélt az anyukájáról, azt mondta nagyon gyönyörű nő volt, olyan kék volt a szeme, mint neki, egészen világos szőke haja volt és neki volt a legszebb mosolya az egész világon. Azt mondta imádta hallgatni a hangját még tizenéves korában is megkérte néha, hogy meséljen neki este valamit lefekvés előtt, csakhogy a hangjára aludhasson el. Elmesélte, hogy még a betegsége alatt is nagyon erős maradt és sose mutatta, ki ha fájt neki, de Shawn mindig látta rajta, és mikor kórházba került négy évvel ezelőtt nem akarta elengedni, dühös volt rá amiatt, hogy itt hagyja őket, őt. De azzal is tisztában volt, hogy ez nem az anyja hibája, ez amolyan családi probléma volt, ami csak a női családtagoknál fordul elő, így Dia azóta, hogy az anyjuk először lett rosszul és megtudták mi is ez, próbál a lehető legegészségesebben élni és háromhavonta jár kivizsgáltatásra, hogy ha bármi lenne, minél előbb észre tudják venni. Az apjuk nagyon összetört az anyjuk halála után és jó részt Shawn vezette a háztartást. Elment dolgozni, hogy legyen pénzük, de egy évvel rá, az apjuk erőt vett magán és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Eljárt dolgozni, tette a dolgát, mint egy édesapa. És végül két éve azért döntött úgy, hogy elköltözik, mert nem bírt meg maradni a házban, túl sok volt a fájó emlék.

Idővel bementünk a konyhába, hogy csináljak magunknak valami kaját, majd felmentünk a szobámba. Shawn most először nézett rendesen körbe a szobámban, az egyik polcon megpillantotta az ütött kopott plüss mackómat és óvatosan levette. Nem szerettem, ha piszkálták, de most nem zavart. Nem rakta vissza a helyére, helyette ledőlt az ágyamra és a hasára támasztva kezdte el piszkálni a visszavarrt fülét. Felálltam az asztalomtól és lefeküdtem mellé, a mellkasára hajtottam a fejem és csendben figyeltem a pacival játszó kezét, így aludtunk el.
Reggel korán keltem, legalábbis korábban, mint megszoktam. Magam mellé néztem és láttam, hogy Shawn szétvetett karokkal fekszik mellettem és… horkol. Elmosolyodtam, óvatosan kikászálódtam az ágyból és az ajtómhoz igyekeztem. Ekkor vettem észre, hogy Shawn másik kezében – ami lelógott az ágyról – a macimat szorongatja. Kivettem a kezéből és a feje mellé tettem, a takarót pedig meg igazítottam rajta. Lementem a konyhába és csináltam valami reggeli szerűséget. Közben megtaláltam a telefonom, amin volt egy-két olvasatlan üzenet és nem fogadott hívások, szóval evés közben azokat böngésztem. Tegnap este apa hívott kétszer, Michelle pedig SMS-t írt, hogy minden rendben van-e. Nem írtam vissza, csak apának szóltam, hogy este beszélünk. A következő üzenet viszont Iantől jött; „Hé, most ráérek, ha gondolod, találkozhatunk.” Ohh köszi, hogy szánsz rám időt… Két órája küldte az SMS-t, vagyis lehet, hogy már nem ér rá. Végül úgy döntöttem visszaírok neki. „Most is ráérsz? Kettőkor a parkban?” Megnyomtam a küldés gombot és felültem a pultra közben ettem a reggelim és vártam Ian válaszát. De az SMS-t jelző hang helyett a csengő szólalt meg, kelletlenül másztam le a pultról és mentem ki az előszobába mind ezt azért, hogy egy irgalmas szamaritánust elküldjek, majd visszamenjek a konyhába. Bekapcsoltam a konyhai kis TV-t és folytattam az evést miközben valami bugyuta gyerek mesét néztem.

Nem sokkal az után, hogy bedobtam a mosógatóba a tányérom Shawn jött be a konyhába álmosan dörzsölgetve a szemét. Rámosolyogtam.

- Jó reggel álomszuszék.

- Neked is- nyújtózott egyet, majd hozzám lépet.

- Hogy aludtál?

- Jól, egész kényelmes az ágyad a sok plüssállattal együtt- vigyorgott.

- Nincs is olyan sok, csak…- nem tudtam befejezni, mert megcsókolt.

- Mit csinálsz ma? – kérdezte, miután fél lépést hátrált, keze viszont még mindig a derekam körül volt.
- Találkozom Iannel, beszélnem kell vele.
- Anyudról? – vonta föl a szemöldökét. Gondolatolvasó srác.
- Nevelő anyumról – javítottam ki. – És igen. Te mit fogsz csinálni? Unatkozol, bárba mész a többiekkel…? – találgattam.
- Dolgozom – röhögött fel kedvesen. – A nem híres emberek gyerekei ezt csinálják.

Elfintorodtam, majd hagytam, hogy puszit nyomjon a számra. Mindketten megreggeliztünk, ő gyorsan fel is öltözött, majd közölte, hogy lelép, mert sietnie kell, ha nem akar megint elkésni.

- Este hívlak, oké? – adott egy búcsúcsókot, mire bólintottam és néztem, ahogy elhajt.