Ez történt...

*Nem mi döntöttünk úgy, hogy haza visszük, ő döntött úgy, hogy haza jön velünk.

*- Boldog szülinapot!

*- Ugye tudod, hogy mindenki téged ünnepel, és te nem vagy ott?- leült mellém és rágyújtott.
- Tudom- megrántottam a vállam.
- Ohh majd elfelejtettem- benyúlt a zsebébe és a kezét ökölbe szorítva húzta ki.
- Mi ez?
- Az ajándékod- mosolygott.

*Páran csak leültek a part szélére, én és egy másik srác viszont a tűz mellett maradtunk. Bele bámultam a tűzbe, és újra lejátszottam magamban Michelle szavait. „Azért még is csak jobb lenne, ha Hope a saját gyerekünk lenne, vagy ha legalább lenne egy saját gyerekünk.”  Ha lehet ezerszer jobban gyűlöltem, mint máskor.

- Freezy vagy ugye? – szólalt meg a mellettem ülő srác.

- Igen. És te? – kérdeztem.

- Erik. – mosolyodott el, és a kezét nyújtotta.

*Nehezen vettem a levegőt, egy kisebb pánikroham kezdett úrrá lenni rajtam. Apa fogja a kezemet, olyan hat éves lehettem. Halk zaj van a háttérben, ami egyre erősödött, egyre több lett az ember körülöttünk és mindenki apa nevét kiáltozta. „Uram isten, Synyster Gates!” „Jézus ez tényleg ő, ez Brian Haner!” Apa elengedte a kezemet és kedvesen mosolygott az ismeretlen arcokra, amik egyre többen lettek és eltaszítottak apa mellől. Magamhoz öleltem a macim és szólongattam aput, de nem hallott meg. Kétségbe estem a sok hangos embertől és sírva fakadtam.

*- Ki nem állhatom az ikreket. – puffogott Lana. – Bezzeg Zacky bácsiék előtt jó kislányok – itt elfintorodott.
- Mivel mi se szeretjük őket, a koncert után mindhárman elmegyünk piálni. – mondtam, és ittam a sörömből.
- Hová akarjátok el vinni Lanát? – Jimbo bácsi állt elénk.

*- Hé! – valaki megkopogtatta a vállam, és beleordított a fülembe. - Tényleg te vagy Synyster Gates lánya?

*- Hé-, felnéztem, Erik mosolygott rám.
- Hello- intettem és mosolyogtam.
- Hát te?
- Ki jöttem a parkba enni- felmutattam a kezemben lévő kaját.
- Jó étvágyat.

*- Akkora egy segg vagy!- üvöltöttem miközben a tenyeremmel csapkodtam a vállát.- Tudod mennyire aggódtam miattad?- könnybe lábadt a szemem.
- Hé, nyugi már!- valahogy sikerült lefognia és lenyomott a földre.
- Miért nem vetted fel?!
- Mert lemerült a telefonom- elővette a zsebéből és felém mutatta.

*A srác térde kissé megroggyant, miközben behúzott az egyik csávónak, majd a másikat gyomorszájon rúgta. Újra rám nézett.
- Fuss!

*- Köszönöm, hogy megmentettél- lihegtem.

Válaszkép csak elfordította a fejét, akkor láttam meg, hogy vérzik az arca, felegyenesedtem és mellé ültem, hogy jobban meg tudjam nézni a sebét. Nem nézett rám mikor leültem, felemeltem a kezem és elkezdtem közelíteni az arcához, ahogy hozzá értem felszisszent és mérgesen nézett rám. Elkaptam a kezem és bocsánat kérően néztem rá.

*Miért nem alszol még?

*- Nem vagy az apám!- csattantam fel, riadtan nézett rám.
- Nem, de a legjobb barátod vagyok, aggódom miattad.
- Nem kell! El tudom dönteni mi a jó nekem és mi nem.
- Nem vagyok ebben annyira biztos… a tegnapi kis kalandod után.
- Ohh mekkora egy…- visszafogtam magam.- Többet ne merd a szememre vetni!
- Szerintem a haverjainak nem mesélte el a kis hős tettét- váltott témát.
- Lehet…
- Azok még zűrösebbek, mint ő.
- Lehet…- kezdtem ideges lenni.
- Ők biztos nem segítettek volna neked.

- Lehet – fújtam ki szaggatottan a levegőt.

- Mi van akkor, hogyha velük van? Biztos nem segített volna…

- Ian állj le! Ezek mind csak feltételezések! Megmentett, haza kísért, jól vagyok, mit kell még problémáznod ezen?

*- Komolyan abban a pólóban akarsz aludni, amiben holnap, leszel?
- Otthon úgy is átöltözöm- vontam meg a vállam, mire felnevetett.
- Ha csak azért motoroztunk volna, hogy utána aludj egy jót már rég otthon lennél.

*Hátra nyúltam és megfogtam Shawn nyakát, mire még közelebb húzott magához, finoman megcsókolta az arcom, majd egyre lejjebb haladt. Mikor már a nyakamat csókolgatta szembe fordultam vele, megfogtam az arcát és megcsókoltam. Az ajkai puhák és forróak voltak, teljesen átmelegítették a testemet, már nem fáztam. Megmarkolta a pólóm alját és a falnak lökött.

*- Látunk még kislány? – kérdezte vigyorogva Cody.
- Szerintem igen, bár nem rajtam múlik… - mosolyogtam vissza, majd még egyszer Shawnra néztem, és megfordultam.
- Hé – Shawn megragadta a karomat és visszarántott. Átölelte a derekam, és megcsókolt.

*- Arra gondoltam, hogy bepótolhatnánk a múltkori vásárlásunkat, tudod, amikor elszakadtunk egymástól- milyen szépen fejezi ki magát.
- Oké- elmosolyodtam és hozzá bújtam.

- Még akár mesélhetnél is a kis kiruccanásodról.
- Rendben- átöleltem és nyomtam egy puszit az arcára.
- Akkor menj, készülődj!

*- Szia, hercegnő – köszönt.
- A plázánál vagyok – mondtam.
- És? – kérdezte, megjátszva hogy ez őt miért érdekelné. De közben hallottam, hogy valaki megkérdezi tőle, hogy hová megy.
- Értem jössz?

*- Apuci finanszírozta ezt is?- nem néztem rá csak játszottam tovább.

- Ismered az Avenged Sevenfoldot?- elgondolkodott.
- Igen, egy rock együttes.
- Akkor ismered Synyster Gates-t is?
- Ismerem.
- Akkor azt is tudod ki az a Brian Haner.

*- És, mi van Erikkel? – kérdezte, mire csak megrántottam a vállam.

Balszerencsémre Shawn meghallotta ezt, és elengedett.

*Közelebb húzott magához és megcsókolt. Majd elengedett és valamit matatni kezdett a nyakánál. Fémes csörömpölést hallottam, majd az én nyakamhoz nyúlt, felemeltem a fejem, hogy jobban oda férjen a keze. Hideg fém érintését éreztem a nyakamon.

- Úgy vigyázz rá, hogy eddig még soha senkinek nem adtam a kezébe.

*- Apám már nagyon ideges. Főleg miután ezek a barmok elvették a telefonomat és minden faszságot összehordtak neki- elnevettem magam.
- Na, jó menjünk.

*- Erik, ő itt Shawn, Shawn ő itt Erik – mutattam be őket egymásnak. Eszük ágában sem volt kezet fogni egymással, vagy ilyesmi…

*- Mindegy is. Nem tudom, hogy mit is gondoltam… - megfordult, és köszönés nélkül haza indult.

- Nincs jogod megsértődni!- fakadtam ki, mire megtorpant és visszafordult.

- Hogy nincs?- felém indult.
- Nincs- válaszoltam.- Soha nem is jártunk! Nem volt köztünk soha semmi.
- De lehetett volna.