4. fejzet

Őszintén szólva, nem csodálkoztam azon, mikor megláttam nevelő anyám döbbent arckifejezését, mikor beléptem a házba. Ki ne lepődne meg, ha egy csapat motoros lepné el az utcát, és zajongva, röhögve fékeznének az ember háza előtt.
Leszálltam Shawn mögül és nyomtam egy puszit az arcára.

- Látunk még kislány? – kérdezte vigyorogva Cody.
- Szerintem igen, bár nem rajtam múlik… - mosolyogtam vissza, majd még egyszer Shawnra néztem, és megfordultam.
- Hé – Shawn megragadta a karomat és visszarántott. Átölelte a derekam, és megcsókolt.

Közben hallottam, ahogyan felzúgnak a motorok, és a többiek szépen, csendben leléptek.

- A telód – nyomta mosolyogva Shawn a kezembe, majd újra komolyra váltott. – Később hívlak, oké?
- Oké. – bólintottam, majd megvártam, míg elmegy, és csak utána mentem be a házba.

Michelle döbbenten pislogva jött ki elém, megvárta, míg leveszem a cipőm, felakasztom a kabátom, majd követett a nappaliba.

- Hope, elárulnád, hogy hol voltál? – kérdezte.
- A barátaimmal – mondtam, és ledobtam magam a kanapéra. Lélekben felkészültem arra, hogy leordítsa a fejemet, amiért napokra eltűntem.
- Hope – leült mellém, és valami csoda folytán rám mosolygott. – Én is voltam olyan idős, mint te… Én is csináltam őrültségeket. Sok mindent. És hidd el, én nem bánom, hogy kiélvezed ezt az időd… - mondta, én meg komolyan tátott szájjal bámultam. Mert láttam rajta, hogy őszintén beszélt, és megért. – Főleg mivel nyári szünet van! Csak nem szeretném, hogyha komolyabb bajba kerülnél.
- Nem fogok – válaszoltam még mindig csodálkozva. – Viszont nem tudom, apu mit fog mondani, ha meglát… - apa ritkán volt rám dühös. Szinte soha, és ha mégis, akkor is csak azért, mert aggódott. Kissé féltem, hogy ha hazajön, mit fog mondani…
- Apádat bízd csak rám! – nevetett. – Meg fogja érteni. Sokkal nagyon baromságokat csináltak annál, minthogy egy-két napra leléptek…

Pár percig csendben ültünk, én gondolkodva, hogy ennyi év elteltével Michelle miért csak most mutatja meg a jó fej oldalát, ő pedig valószínűleg nosztalgiázott…

- Egyébként ki volt az a helyes srác, aki mögül leszálltál? – kíváncsiskodott. Naná, hogy mindent végig nézett az ablakból…
- Shawnnak hívják, nemrég ismertem meg. – válaszoltam, majd felálltam. – Van itthon valami kaja?
- Van a hűtőben tegnapi maradék.

Kimentem a konyhába, beraktam a kaját a mikróba és a konyhapultnak dőlve vártam, hogy kész legyen. Amint elkezdett pityegni a mikró kivettem a kaját és felmentem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopom és törökülésben falatoztam az asztalomnál, közben megnéztem az e-mailjeimet és a facebook-omat. Nem történt semmi különösebb dolog, így hát ki is kapcsoltam, ledőltem az ágyamra és bekapcsoltam a tv-t. Kerestem egy csatornát, amin tűrhető adás ment és elmentem lefürödni. Mindenemet alaposan megmostam, de főleg a hajamat, pár napja már katasztrofális állapotban van. Felvettem egy tiszta pólót, és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba és tv nézés közben elaludtam. Csak arra keltem fel félig, hogy valaki betakar és puszit nyom az arcomra. Résnyíre nyitottam a szemem és még megláttam apu alakját, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, majd vissza is aludtam. Hajnalban a telefonom csörgésére ébredtem. Vetettem egy pillantást a kijelzőre, majd pislogtam pár másodpercig, hogy valamennyire felébredjek, aztán felvettem.

- 1000 éve nem aludtam egy jót miattad – szóltam bele.
- Tévedsz – szinte láttam magam előtt, ahogyan rázza a fejét. – Velem csak jót lehet aludni.
- Aha, persze – forgattam meg a szemem, feleslegesen.
- Holnap mikor menjek érted? – kérdezte.
- Nem tudom, apával még nem találkoztam, és beszélnem kéne vele…
- Hiányzik apuci? – röhögött.
- Hívlak, ha ráérek. – mondtam visszadőlve az ágyamba, és arra gondolva, hogy mindjárt kinyomom.
- Amúgy is, a fiúk hiányolnak – mondta.
- Gondolom – sóhajtottam fáradtan – Te nem vagy álmos?- felröhögött.

– Én bírom. De te nem, ahogy hallom.
- Nem igazán… Jóéjt, Shawn.
- Álmodj rólam valami szépet királylány. – és kinyomta.

Visszaaludtam és csak reggel tízkor keltem fel újra. Bágyadtan másztam ki az ágyból és lebattyogtam a földszintre, csak apa volt otthon, Michelle elment valahova a húgával. Apa a tv előtt ült és valami műsort nézett, leültem mellé csendben és felraktam az asztalra a lábam az övé mellé. Csendben ültünk egymás mellett és csak néztük a tv-t, majd végül apa megszólalt, azt hittem le fog cseszni vagy valami, de nem.

- Arra gondoltam, hogy bepótolhatnánk a múltkori vásárlásunkat, tudod, amikor elszakadtunk egymástól- milyen szépen fejezi ki magát.
- Oké- elmosolyodtam és hozzá bújtam.

- Még akár mesélhetnél is a kis kiruccanásodról.
- Rendben- átöleltem és nyomtam egy puszit az arcára.
- Akkor menj, készülődj! – mosolygott, mire felálltam, és visszamentem a szobámba.

Felvettem egy farmer rövidgatyát, meg egy amerikás trikót tornacipővel, a hajamat pedig kibontva hagytam. Szolid sminket tettem fel, majd pár létfontosságú cuccot elraktam, és letáncoltam a lépcsőn.

- Mehetünk! – álltam meg apa előtt, aki mosolyogva nézett.

Beszálltunk a kocsiba, és bekapcsoltam a rádiót. Lehúztam az ablakot, hagytam, hogy a friss levegő beáramoljon az autóba. Aztán hirtelen meg szólalt Taylor Swift hangja, mire automatikusan elmosolyodtam, és max hangerőre vettem a rádiót.
Apa kérdőn nézett rám miközben bekapcsolódtam a dalba. Mire vége lett a számnak, már a pláza előtt parkoltunk.

- Mi lenne, ha beülnénk egy filmre? – kérdezte apa, mire vigyorogva bólintottam.

Beszélgetve mentünk be, és miközben apa vett 2 jegyet valami vígjátékra, én megvettem a kajákat. Nem kellett sokat várnunk, mire elkezdődött a film. A leghátsó sorban ültünk, és végig röhögtük, az amúgy ritka szar filmet. Miután vége lett, elmentünk körül nézni a pláza boltjaiban, vettem egy pár új cipőt meg egy fekete latex gatyát. Apa vett egy pár új pengetőt meg egy kalapot. Még császkáltunk egy darabig, majd beültünk egy mekibe. Szerencsére nem voltak sokan a plázában így nyugodtan tudtunk enni, mint két teljesen normális ember. Kajálás közben elmeséltem apának az utazásomat Shawnékkal, persze voltak részletek, amiket kihagytam, ilyen volt például a drogozás és társai. Miután végeztünk, mondtam apának, hogy találkoznék Shawnnal és, hogy nem lenne-e gond, ha a plázánál várnám meg. Elkísértem a kocsiig, elköszöntem tőle és felhívtam Shawnt.

- Szia, hercegnő – köszönt.
- A plázánál vagyok – mondtam.
- És? – kérdezte, megjátszva hogy ez őt miért érdekelné. De közben hallottam, hogy valaki megkérdezi tőle, hogy hová megy.
- Értem jössz? – mosolyogtam, majd a másik oldalról ajtó csapódás hallatszott.
- Ha szeretnéd… - mondta flegmán, de tudtam, hogy vigyorog.
- Siess – nyomtam ki.

Elővettem egy szál cigit, és miközben meggyújtottam leültem egy padra. A plázából kihallatszott valami fiú banda éneklése, mire ösztönösen elkezdtem dobolni a lábamon. Nem kellett sokat várnom, míg Shawn megtalált. Éppen előttem fékezett le. Rám villantotta a szokásos vigyorát és felültem mögé a motorra. Élesen megfordult a motorral és már száguldottunk is. Csoda, hogy eddig még sose állítottak le minket a rendőrök.

- Hova megyünk?- kérdeztem.
- A srácokhoz.
- Ahjj- finnyáskodtam.- Inkább mutasd, meg hol laksz, amikor nem épp egy motelben csövelsz- a vállára hajtottam az állam és kacéran mosolyogtam.
- Te akartad-, ha lehet még gyorsabban száguldottunk végig az utcákon.

Lassan kezdtem azt hinni, hogy elhagytuk Huntington Beach-et mikor leparkolt egy kis ház előtt. Leszálltam a motorról, és meg vártam, amíg betolja egy kisebb garázsba. Utána visszajött hozzám, kézen fogott és előszedte a kulcsait.

- Felkészültél? – kérdezte komolyan. Aha, komoly lett volna, ha a szeme nem árulja el a jó kedvét.

Elfintorodva bólintottam, majd beléptünk. A ház olyan volt, mint Ian szobája. Az előtérben torna és sportcipők, a fogason Shawn bőr dzsekije lógott. A falak egyszínűek voltak, nem volt benne semmi különleges. Balra a konyha volt – az asztalon legalább 4-5 pizzás doboz hevert, némelyik üresen, de volt olyan, amibe még benne volt egy fél pizza – mellette a fürdőszoba. Jobbra egy hálószoba, és a nappali, amiben 2 fotelon, egy kanapén, egy kisebb asztalon és TV-n kívül nem volt más. Az asztalon egy bekeretezett fénykép volt, amit azonnal megnéztem; a srácok voltak rajta, részegen röhögtek valamin és a háttérben pedig látszott, hogy valamilyen kocsmában voltak éppen. Visszaraktam a képet a helyére, és Shawnra néztem, aki az ajtófélfának dőlve figyelt engem.

- Megmutatod a szobád? – kérdeztem, mire biccentett.

El akartam indulni vissza a folyosóra, hiszen ott volt még egy ajtó – azt gondoltam az az ő szobája.

-  Hová mész királylány? – nézett rám nevető szemekkel. – Az én szobám ott van. – bökött a fejével egy ajtóra, ami a nappaliban volt, és amit eddig észre sem vettem.
- Nem egyedül laksz? – pislogtam meglepetten.
- Codyval – mondta, és beléptünk a szobájába.

A szoba tényleg árulkodott arról, hogy egy srácé. Az ágy bevetetlenül, a ruhásszekrény két ajtaja kitárva, a földön sörös és vodkás üvegek hevertek. Az íróasztalon egy csomó papír, meg tollak szét dobálva. Elindultam felé, hogy megnézzem, mik azok, mikor az asztal szélén megláttam még egy bekeretezett képet; Shawn volt rajta egy csajjal, akit hátulról átölelt, és mindketten a kamerába vigyorogtak. Szép lány volt, hosszú, dús fekete hajjal, és különleges szép arccal. Szeme kék volt, kicsit hasonlított Shawnéra… Tagadhatatlanul gyönyörű. Rajtam pedig rögtön úrrá lett a féltékenység.

- Ő kicsoda? – kérdeztem, de közben nem fordultam meg.
- A húgom – hallottam a hangján, hogy nevet, miközben kifújtam a levegőt. – Dia.
- Ohh már azt hittem, hogy…- elhessegettem a gondolatot.
- Hogy?- hallottam, hogy elindult felém, megfordultam.
- Nem lényeg- ráztam meg a fejem.

Átpillantottam a válla felet, a falon egy akusztikus gitár lógott. Kikerültem Shawnt és óvatosan levettem a falról a gitárt. Csillogó szemekkel vettem szemügyre, kicsit poros volt és elégé el volt hangolva, de amúgy csodálatosan nézett ki.

- Tudsz gitározni?- kérdezte, a hangja egész közelről jött.
- Kicsit- megfordultam, Shawn csak pár centire állt tőlem.

Kikerültem, leültem a földre és elkezdtem hangolni, majd mikor kész voltam vele, játszani azt, ami legelőször eszembe jutott, azt hiszem ezt tanította meg legelőször apu. Halkan énekeltem is hozzá. Shawn egy darabig csendben hallgatta, majd megszólalt.

- Apuci finanszírozta ezt is?- nem néztem rá csak játszottam tovább.

- Ismered az Avenged Sevenfoldot?- elgondolkodott.
- Igen, egy rock együttes.
- Akkor ismered Synyster Gates-t is?
- Ismerem.
- Akkor azt is tudod ki az a Brian Haner- még mindig a gitárt néztem.
- Igen, de mit akarsz ezzel?
- Azt tudod ki a lánya?
- Nem azt nem- ránéztem.
- Én vagyok a lánya- nem jutott szóhoz.- Ugye milyen furcsa? Elítélsz, valakit mielőtt igazán tudnád ki is ő valójában aztán mikor megtudod, hogy ki is ő nem tudsz mit mondani- újra a gitárt néztem.
- Ez igazából még semmit se változtat azon, hogy apuci kicsi lánya vagy. Csak annyit, hogy megtudtam egy híresség gyereke vagy. Ettől te még ugyan az a személy maradsz, akit megismertem- ránéztem és egy ravasz mosoly ült az arcán.
- Amúgy, nem is igazán az apám… - sóhajtottam. – Kis koromban fogadtak örökbe.
- Örökbe fogadtak? – kérdezte, mire bólintottam.

– De nem bánom, apával elég jól kijövünk – itt felröhögött – és a nevelő anyámnak is vannak jó pillanatai.

A kezébe nyomtam a gitárt, és feltápászkodtam. Még mindig röhögve rakta vissza a helyére, miközben én az asztalon heverő papírokat tanulmányoztam.

- Azokat ne nézd meg – pattant oda hozzám, és kikapta a lapokat a kezemből.
- Ezt mind te írtad? – kérdeztem, a dalszövegekre utalva. – Miért nem nézhetem meg?
- Mert nincs kész – rázta a fejét, és visszarakta őket az asztalra. Megfogta a kezem, és kihúzott a nappaliba.
- Miért nincs? – ráncoltam a szemöldököm, és leültem mellé a kanapéra. Oldalasan fordultam, és a lábamat az ölébe raktam.
- Mert szeretek elkezdeni dolgokat – vont vállat, és közelebb hajolt hozzám. – Befejezni viszont kevésbé…
- Miért? – kérdeztem újra, mire hosszan megcsókolt.
- Túl sokat kérdezel – suttogta, és átkarolta a derekam, majd még közelebb húzott magához.

Átfogtam a nyakát, és ő újra megcsókolt. Kissé rádőltem, mire ő végig feküdt a kanapén, magára rántva engem is. Hosszasan csókolóztunk, mikor belépett a szobába… Cody.

- Megzavartam valamit? – kérdezte, és igyekezett nem elröhögni magát, látva lehetetlen pózunkat.

Éreztem, hogy elvörösödöm, ezért gyorsan felültem, és megigazítottam magamon az időközben összegyűrődött felsőmet. Shawn lazán, vigyorogva maradt fekve, és lakótársára pillantott.

- Dehogyis – röhögött. – Engem ugyan nem – jelentette ki, mire rám kacsintott.

Cody elröhögte magát, beljebb jött és ledobta magát az egyik fotelba, közben pedig bekapcsolta a tévét.

- Ugye nem akarsz elmenni? – nézett rám Cody.

Shawnra néztem, aki vigyorogva várta a válaszom.

- Nem. Csak telefonálok egyet – felálltam, és kimentem a konyhából.
- Ha már ott vagy, hozol nekünk sört? – kiáltott át Shawn.

Nem válaszoltam, csak megkerestem a telefonomban Lana nevét, és rögtön hívni kezdtem. Becsuktam az ajtót, és a lehető legtávolabb mentem tőle, hogy véletlenül se halljanak, bár egy meccset néztek a TV-ben, és igen hangosan szurkoltak…

- Freezy? – hallottam meg Lana hangját.
- Szia! – mondtam boldogan. Lana nem mindig veszi fel a telóját, és most örültem neki, hogy még is megtette.
- Mi a baj? Miért tűntél el? Iannel és apuddal beszéltél már? – záporoztak a kérdései.

- Nincs semmi baj, igen beszéltem velük és minden rendben van.
- Akkor jó, nagyon aggódtunk érted!
- Tudom. Figyuzz, nincs kedved megismerni két jó fej srácot? Velük „tűntem” el.
- Ohh, helyesek?
- Az egyiket már lestoppoltam- nevettem.
- Oké, hol laknak?
- Várj egy kicsit- kimentem a konyhából és behajoltam a nappali ajtaján.
- Cody nincs kedved elmotorozni egy csinos csajért?- egyből felpattant a fotelból.
- Hova kell mennem?- vigyorgott és már ment is az ajtóhoz.
- Meg van a fuvarod Lana- mondtam a telefonba.- Egy motorost várj majd.
- Jól van, szia.
- Szia-, azzal letettük, elmondtam Codynak a címet és már ott sem volt.

Visszamentem a konyhába, és kinyitottam a hűtőt, egy szőrös kis állatka futott ki belőle. Ijedtemben felvisítottam és felugrottam a konyha pultra. Shawn berohant a konyhába és érdeklődve nézett rám. Én meg csak bámultam a kis egeret, aki a pult körül szaglászott.

- Fogd meg!- mutattam rá.
- Jaj, ő csak Pete, a kis házi egerünk, nem cuki?- lehajolt és a kezébe vette a szőrmókot.
- Lécci- néztem rá kölyökkutya szemekkel.
- Oké, oké- kiment.

Lemásztam a pultról és megvártam, amíg visszajön, kinyitotta a hűtőt és kivett két sört, az egyiket a kezembe nyomta és visszament, követtem. Leült a kanapéra én pedig helyet foglaltam mellette. Egy kis darabig így ültünk egymás mellett, majd elnevette magát, kérdőn néztem rá.

- Jaj, gyere már ide- megfogta a derekam és magához húzott, elmosolyodtam és a mellkasára dőltem.

A tévében még mindig a meccs ment, és azt néztük. Az én söröm az asztalon volt, és bár szívesen ittam volna belőle, semmi pénzért nem keltem volna fel.

- Ú, itt laktok? – hallottuk meg Lana izgatott hangját, majd pár másodperc múlva megláttam a vigyorgó arcát is.
- Aha – válaszolt Cody, és ő is beljebb lépett.
- Szia, Free! – jött oda hozzám Lana, mire már muszáj volt felállnom, hogy megöleljem.
- Hé, te! – röhögött rám Cody. – Nem mondtad, hogy egy Sullivanért kell mennem.
- Nem kérdezted – ültem vissza Shawn mellé, miközben ő bemutatkozott Lanának.
- Hozok még sört – ment ki Cody a konyhába, Lana pedig leült mellém.
- Ti hol találkoztatok? – kérdezte pillantását köztünk kapkodva.
- Bajban volt, én meg segítettem neki – biccentett Shawn, tekintetét a tévére szegezve, majd újra átkarolt.

Cody visszajött, Lana kezébe nyomott egy üvegsört, és leült a kanapé elé. Lana rám nézett, és tudtam, hogy nem éri be ennyi magyarázattal. Titokban pedig reméltem, hogy tőle nem fogok majd fejmosást kapni.
Én visszadőltem Shawnra, de nem tudtam figyelni a tv-re, a meccsek valahogy sose kötöttek le. Inkább azt figyeltem, ahogyan Lana és Cody dumálnak és nevetnek, volt szó a meccsről is, mert, hogy Lana imádja a focit. Nem hiába Jimmy bácsi neveli őket egyedül…
Mosolyogva néztem őket, majd percekkel később Lana a hirtelen beálló csöndben – éppen vége lett a meccsnek, és a fiúk elkezdtek valami másról beszélni – hozzám fordult.

- És, mi van Erikkel? – kérdezte, mire csak megrántottam a vállam.

Balszerencsémre Shawn meghallotta ezt, és elengedett. Úgy csinált, mintha direkt a söréért nyúlna, de miután ivott belőle, maga mellett tartotta a kezét. Szomorúan pislogtam rá, de ő mindvégig a tévére összpontosított, amin valami idióta reklám ment.

- Mi lenne, ha megnéznénk valami filmet? – kérdezte Cody. Megérezte a feszültséget, és minden áron fel akarta valahogy oldani. – Lana, Freezy – a társaságukból ő volt az első, aki így hívott – ott vannak a filmek, válasszatok valamit, mi meg addig csinálunk popcornt – mutatott a tévé alatti szekrényre.
- Egyedül nem tudod megcsinálni? – nézett rá Shawn. Nem vette a célzást…
- Nem! – vágta rá Cody. – Gyere! 

Shawn kelletlenül felállt, és kimentek a konyhába. Lanával összenéztünk, majd óvatosan kinyitottuk a nappali ajtaját, de a konyhaajtó be volt csukva, ráadásul elindították a mikrót, így esélyünk sem volt hallgatózni.

- Bocsi – nézett rám Lana bűnbánó szemekkel, miközben letérdelt, hogy a DVD-k közt válogasson.
- Nem gond – legyintettem. Majd megbékél, hiszen köztem és Erik közt soha nem volt semmi…

A horror mellett döntöttünk, kiválasztottuk a klasszikus Rémálom az Elm utcában-t. Beraktuk a lejátszóba, és a fiúk pont akkor értek vissza.

- Kaphatok valami párnát, vagy ilyesmit? – kérdezte Lana. – Horrort nézünk, és valami mögé el kell bújni…
- Majd elbújsz Cody mögé – vigyorgott Shawn, mire az említett elfintorodott. – Oké, akkor kaptok mindketten, még takarót is… - röhögött tovább, majd mindketten bementek a saját szobájukba, hogy előhozzák a cuccokat.

Mi addig Lanával letoltuk a szőnyegről a kis asztalt, a popcornos tálakat letettük magunk közé. A fiúk, mikor megláttam minket, amint a kanapénak vetett háttal ülünk, elröhögték magukat. Shawn leült mellém, Cody pedig Lana mellé, és megosztoztunk a takarókon, meg a párnákon.
Shawn végre nem makacskodott, magához ölelt, nem tudom mit mondhatott neki Cody, de hálával tartoztam érte. A film nem volt annyira ijesztő, mint 11 éves koromban. Mire vége lett a filmnek mindkét srác bealudt. Lana persze amint észrevette ezt rákezdett a szokásos mondókájára, hogy mennyire aranyosak vagyunk együtt Shawnnal, hogy reméli sokáig fog tartani és esküszöm még a gondolattal is eljátszott, hogy milyen jól hangzik az, hogy Hope Levine. Én csak mosolyogva hallgattam a sok zagyvaságát. Shawnra pillantottam, ahogy csendben szuszogott a vállamon, és elgondolkodtam kettőnkön. Néha annyira édes tud lenni, ahogy rám néz, vagy az a huncut vigyora, amit nekem szokott küldeni mikor valamin töri a fejét ellenem. De van, hogy csak úgy kezel, mint egy sima barátot, akivel már több éve jóban van és semmi különösebb dolog nem lenne köztük. Szerettem volna mind ezt elmondani Lananak, de nem most, nem itt. Túl nagy volt a kockázat, hogy valamelyik felébred és mindent meghall.

- Szerintem keltsük fel a fiúkat, és menjünk aludni, mert kezd kicsit nehéz lenni Shawn feje- mosolyogtam Lanara.
- Oké- értett egyet.

Finoman felkeltettem Shawnt aki riadtan nézett körbe, majd nyugtázta, hogy otthon van. Cody egyből felajánlotta Lananak, hogy hazaviszi mire ő elmagyarázta neki, hogy mivel már elmúlt 11 így reggelig nem mehet haza, mivel az apja ahhoz az egy feltételhez köti mindig a kimenetelit, hogy vagy 11-re legyen, otthon vagy másnap reggelig haza se menjen. Így hát Cody volt olyan lovagias, hogy felajánlotta az ágya felét neki.

Shawnnal egymás felé fordulva feküdtünk az ágyon, a sötétben a nyakláncát birizgáltam, ő pedig a derekamat simogatta.

- Shawn- szólaltam meg végül, még mindig a nyakláncát piszkálva.
- Hmm?
- Nem szeretném, ha Erikkel- itt élesen beszívta a levegőt-, ha Erikkel- ismételtem meg,- kapcsolatban többet gondolnál bele az egészbe, mint ami. Tény, hogy őt előbb ismertem meg, mint téged. De ha őt akarnám, most nem lennék itt veled- felemeltem a fejem és a sötétben megkerestem a szemeit.

Közelebb húzott magához és megcsókolt. Majd elengedett és valamit matatni kezdett a nyakánál. Fémes csörömpölést hallottam, majd az én nyakamhoz nyúlt, felemeltem a fejem, hogy jobban oda férjen a keze. Hideg fém érintését éreztem a nyakamon.

- Úgy vigyázz rá, hogy eddig még soha senkinek nem adtam a kezébe- mondta és szájon csókolt, majd magához húzott.
- Köszönöm- suttogtam boldogan mosolyogva.

A hátára fordult, én pedig a mellkasára feküdtem. Megfogtam a nyakláncot, és eldöntöttem, hogy soha nem fogom levenni. Csendben feküdtünk egymás mellett, mindketten a másik szuszogását hallgattuk. Gyanítom, hogy ő hamarabb aludt el, viszont mire felébredtem, már nem volt mellettem. Ijedten ültem fel az ágyban, és egyből a nyakamhoz kaptam. A nyaklánc még mindig rajtam volt, és nekem muszáj volt elmosolyodnom.

- Free! – Lana rontott be a szobába, és rögtön az ágyra ugrott.
- Neked is jó reggelt – ásítottam.
- Mi az ott a nyakadban? – kérdezte, és megérintette az ékszert, én pedig elmosolyodtam. – Az övé? – kerekedtek el a szemei.
- Igen. – bólintottam. – Na, de mesélj! Jól tettem, hogy elküldtem érted Cody-t, vagy jól tettem? – nevettem.
- Jól tetted. Nagyon aranyos és helyes srác… - mosolygott. – Most meg kizavartak a konyhából – fintorgott.
- Szóval tetszik a srác – vontam le a következtetést.

Épp nyitotta a száját, hogy válaszoljon, mikor Shawn benyitott.

- Bocs, hogy megzavarom ezt a bájos csevejt, de gyertek ki a konyhába! – vigyorgott, én pedig azon gondolkoztam, hogy hallgatózott-e.

Lanával egymásra néztünk, és tudtuk, hogy ennek a beszélgetésnek még nincs vége. Kiugrottam az ágyból és mielőtt Shawn megfordulhatott volna, hogy visszamegy a konyhába a nyakába csimpaszkodtam és megcsókoltam. Lana kiosont mellettünk, hosszan csókoltam nem akartam elengedni, és Shawn szoros öleléséből ítélve ő se akart elengedni engem. De Lana türelmetlen kiabálásra muszáj volt. Shawn megfogta a kezem és kimentünk a konyhába. Lana az asztalnál ült és valamit tömött magába. Leültem mellé és az előre kikészített tányért nézegettem, majd megfogtam a villát és én is elkezdtem enni.

- Mi ez? – kérdezte Lana, és láttam, hogy már szinte a felét magába tömte. Hű.
- Angol reggeli – vigyorgott Shawn.

Ami egyébként nagyon finom volt, még életemben nem ettem ilyet, pedig egyszer már elkísértem aput Angliába.

- Honnan tudjátok, hogy milyen az angol reggeli? – néztem rájuk összehúzott szemmel.

Valahogy kinéztem belőlük, hogy át akarnak vágni minket.

- Cody anyuja angol volt – szólt közbe Lana úgy, mintha ez természetes lenne és újabb falatot tömött szájába. Aztán észrevette, hogy mindenki őt nézi és megrántotta a vállát. – Most mi van?

Válaszra nyitottam a számat, de be is csuktam, mert ajtó csapódást hallottam, és fél perccel később Mark állt az ajtóban. Oldalra pillantva láttam, hogy Lana kissé csillogó szemmel, érdeklődő mosollyal figyeli őt. Naná, Lana imádja a tetkós srácokat… Az asztal alatt megrúgtam Lanat, hogy ne bámulja már ennyire feltűnően.

- Ohh nem tudtam, hogy vendégeitek vannak- fintorodott el.

- Freezy szerintem lassan ide is fog költözni- Codyra néztem, aki egy biztató mosolyt küldött felém.
- Freezy?- értetlenkedett Mark, majd rám nézett.- Ja, hogy Hope- megmarkoltam a villámat, nagyon közel voltam hozzá, hogy megüssem.
- Hé, hercegnő gyere csak- Shawn megfogta a kezem és felhúzott az asztaltól.

Behúzott a szobájába és bezárta mögöttünk az ajtót. Átölelte a derekam és megcsókolt, lassan elkezdett tolni az ágya felé. Beleütköztem az ágyba és ráestem, feljebb másztam, közben Shawn egy pillanatra se akart elengedni. Lehúzta rólam a pólóm, megfogtam az oldalát és átfordultam vele, hogy én legyek felül. A derekamat fogta én pedig a feje mellett támasztottam a kezem. Egymásra mosolyogtunk és lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam mikor kopogtak.

- Hé, Free- Lana hangja hallatszódót kintről.- Most beszéltem apával, valamit akar, szóval lassan mennünk kéne…
- Ahh- lehajtottam a fejem.- Csak maradjunk még egy…- Shawnra néztem, csillogtak a szemeim, ahogy az arcomat fürkészte,- egy fél órát legalább jó?
- Tudod milyen…
- Igen tudom, de Lana, kérlek. Csak egy fél órácskát.
- Hé Cody!- kiáltott fel Shawn.
- Mi van?- hallottam meg az ő hangját is.
- Foglald el Markkal Lanat egy pár óráig lécci. Éppen… beszélgetünk a hercegnővel.
- Oké- jött egyből a válasz.
- Kösz- mondtuk egyszerre.

A délelőtt nagyon-nagyon rövidnek tűnt, ha tehettem volna egésznap Shawnnal lettem volna, de kissé zavart, hogy a telefonom vagy 3x csörgött és az utolsó fél órában Lana ismét kopogott.

- Free, itt hagylak – hallottam a hangját, ami eléggé nevetős volt. Biztos nem bánta, hogy pár órát Codyval és Markkal kellett töltenie…

Válaszolni akartam, de Shawn megcsókolt, majd miután elengedett fejével az ajtó felé bökött, amolyan a srácok lerendezik stílusban.

- De hogy hagyod! – ez Cody hangja volt. – Ha elfelejtetted volna Rocky, akkor én hoztalak ide…

Na, jó, a srácok honnan szedik ezeket a lehetetlen beceneveket?!

- Haza is tudok sétálni – vágta rá Lana. Valószínűleg neheztelt a becenév miatt.
- Messze laksz innen rókica… - szinte láttam magam előtt, ahogy Cody a fejét rázza.

Shawnra néztem, aki igyekezett nem elröhögni magát, és én se bírtam mosolygás nélkül megállni a párbeszédüket. Kétségkívül szimpatikusak egymásnak…

- És amúgy is bezártam az ajtót… - hallatszott Mark hanyag hangja.
- Csak egy tíz percet kérek Lana jó? Annyit még kibírsz velük.
- Ahjj jól van- lemondóan sóhajtott.
- Csak tíz perc?- szomorúan nézett rám Shawn.
- Hosszú tíz perc- megcsókoltam.

Abból a tíz percből húsz lett, de még így is nehézkes volt a kijutás a szobából, mivel Shawn minden egyes másodpercben csókolgatott, a melltartómat vagy öt percbe telt felvennem, mivel folyton le akarta szedni rólam. Végül sikerült felöltöznöm és kijutnom a szobából. Lana sértődötten ült a földön a kanapé előtt, amin a fiúk terpeszkedtek röhögve. Most először láttam Markot mosolyogni. Lana egyből felállt, ahogy kiléptem az ajtón megragadta a kezem és a bejárat felé húzott.

- Apám már nagyon ideges. Főleg miután ezek a barmok elvették a telefonomat és minden faszságot összehordtak neki- elnevettem magam.
- Na, jó menjünk- hallottam Shawn hangját és pillanatok múlva az összes srác felsorakozott a bejárati ajtó előtt.

Lana felült Cody mögé, én pedig elfoglaltam a szokásos helyem Shawn mögött. Most mintha nem mentünk volna olyan gyorsan, mint általában. Kivételesen Cody ment elől mivel ő volt az egyetlen, aki tudta merre kell menni. Miután megálltunk Lanaék háza előtt, Shawnnal még váltottunk egy hosszú csókot. Azt mondta megvár, de mondtam neki, hogy felesleges mivel nagyon sokáig el fog tartani, így még egyszer megcsókolt és már el is tűntek. Megfordultam és Jimbo bácsi az ajtóban várt ránk.

- És az elveszett bárányok haza találtak… - mondta, és félreállva az ajtóból hagyta, hogy besunyuljunk rajta.

Szófogadóan bementünk a nappaliba, és egymás mellé leültünk a kanapéra. Jimbo bácsi megállt előttünk, és nagyot sóhajtott.

- Lányok – kezdte. – Én is voltam gyerek… - miért hallom ezt a mondatot ezen a héten már másodjára? – Csináltam marhaságokat, eltűntem napokra, nem szóltam senkinek arról, hogy hol vagyok. És ma már tudom, mit éreztek akkor a szüleim. Szóval örülnék, ha legalább egy SMS-t hagynátok, hogy meg vagytok, akkor nem kell aggódnom. Értve? – hű, ilyen gyorsan le is rendezte.

Lanával mindketten bólintottunk. Mindketten mihamarabb kettesben akartunk maradni, hogy megbeszéljük ezt az egészet. Ő végig akarta hallgatni, amint Shawnról áradozom, én pedig kíváncsi voltam, hogy mi a véleménye Codyról és Markról. De végül ő kezdett bele először az ő „története” végül is rövidebb volt, mint az enyém. Miután végig hallgattam, hogy mindketten milyen helyesek, meg jó fejek, bár Mark kicsit tartózkodóbb, mint Cody, de ettől még mindketten aranyosak. Na, ja… Mark meg az aranyosság.
Miután Lana befejezte a mondandóját érdeklődve nézett rám és várta, hogy mindent elmeséljek neki, így hát az elejéről kezdtem, hogy hogy ismertem meg Shawnt. Majd elmeséltem neki, mikor elvitt otthonról, az első igazán együtt töltött éjszakánkat, a sok átbulizott éjszakát, hogy mindig a karjaiban aludtam el és, hogy mennyire biztonságban érezem magam mellette pedig úgy igazából nem is ismertem. Aztán áttértem arra, amin este gondolkodtam, Lana csöndben hallgatta végig, amit mondtam neki és látta rajtam, hogy megért.

Késő este indultam haza, de mivel nem volt kedvem apáékkal beszélni és biztosra vettem, hogy még ébren lesznek, mire haza érek, így a szokásos útvonalat választottam a szobámhoz, a fát. Felmásztam rajta, és percek múlva sikeresen beugrottam az ablakomon. Felkapcsoltam a villanyt, és le akartam huppani az ágyamra, hogy magamban is kiörüljem magam, mikor észrevettem, hogy valaki már ül rajta.

- Ian, mit keresel te itt? – vontam fel a szemöldököm.
- Talán baj, hogy meglátogatom az állítólagos legjobb barátomat, akit 1000 éve nem láttam? – tette fel a jogos kérdést.
- Dehogy baj! – mondtam gyorsan. – Csak megleptél.
- Free, miért az ablakon jöttél be? – kinézett rajta, mintha csak Shawnt keresné. – Miért kell vele lógnod?
- Miért baj, ha új emberekkel ismerkedem? – csattantam fel.
- Nem baj, csak ne velük! – itt már élt a többes szám, és közben felém fordult.
- Lana is találkozott velük, és meg kedvelte őket!
- Király, szóval őt is belekeverted? Kettőtökre nehezebb vigyáznom… - az utolsó mondatot szerintem csak magának mondta, de természetesen meghallottam, amitől csak még idegesebb lettem.
- Miért kéne ránk vigyázni?- próbáltam nyugodt maradni.
- Mert, ahogy elnézem, magadra nem tudsz.
- Nem is ismered őket!
- Miért? Te talán igen?
- Jobban, mint te.- vettem egy mély levegőt és leültem az agyrá.- Ian, ne veszekedjünk, könyörgöm- ránéztem.- Ígérem amint gázosra fordul, a helyzet lelépek, de lécci, ne aggódj, tudok magamra vigyázni és Shawn sose bántana.
- Honnan veszed?
- Ian, ő mentett meg, nem emlékszel?
- De, de emlékszem… De ezek zűrös arcok Free.
- Nem olyan, mint ahogy te azt hiszed Ian.
- Oké- lemondóan sóhajtott.
- Bízz bennem oké?
- Jól van- megöleltem. – Egyébként Erik egy csomószor keresett – hmm, célozgatások.
- És? – kérdeztem, miközben elővettem a telefonom.

Erik kb. 10x hívott, apa pedig 5x. Hát, megvan kiaggódik a legjobban…

- Talán felhívhatnád. Vagy találkozhatnátok…
- Miért? – kérdeztem ártatlan arccal, de csak azért, hogy húzzam az idegeit.
- Free, te is tudod, hogy 100x jobban örülnék, ha vele lennél, és nem ezekkel… - kibújt a szög a zsákból.
- Ha találkozom vele, leszállsz a barátomról? – az utolsó szónál megvillant a szeme.
- Túl makacs vagy – borzolta össze a hajam. – De akkor megnyugodnék…

Biccentettem, és küldtem egy SMS-t Eriknek, hogy holnap van-e kedve találkozni. Pár perc múlva érkezett is a válasz, ami igen volt.
A folyosóról léptek hangzottak, majd kinyílt az ajtó és Michelle lépett be rajta, kezében egy doboz pizzával.

- Ian, hoztam kaját, ne éhezz amíg Hope-ot vár… - elharapta a mondatot mikor meglátott és kérdőn nézett rám, aztán az ablakra. - Szia, Hope – köszönt arcán halvány mosollyal.

- Hali- valami mosoly félét erőltettem az arcomra.

Letette a pizzát közém és Ian közé és már ki is ment, gondolom szólni apának, hogy végre voltam hajlandó haza jönni. Iannel elfogyasztottuk a pizzát közben jelentéktelen dolgokról beszélgettünk. Olyan fél egy körül elindult haza én pedig bezárkóztam a szobámba és másnap reggelig elő se jöttem a rejtekemből, akkor is csak reggelizni egy normálisat, majd mentem is vissza a szobámba felöltözni. Felvettem az új latex gatyámat, egy fehér pólót és felé egy háromnegyedes piros kockás inget, a nyakláncot a pólóm alá rejtettem. Összepakoltam pár cuccot egy válltáskába, felvettem a bakancsomat és már útnak is indultam. Apával nem futottam össze, gondolom próbán volt, vagy ilyesmi, annyira nem is érdekelt. Erikkel a parkban találkoztam, már várt rám, és mikor meglátott szélesen elmosolyodott.

- Szia, Freezy! – köszöntött 2 puszival. – Rég láttalak, mi újság?
- Semmi különös – mosolyodtam el. Bármennyire is azon voltam, hogy ne akarjak találkozni vele, jól esett a közelsége – és veled? Bocs, hogy eltűntem, de dolgom volt…
- Ian mondta, hogy pár napra elutaztál – biccentett – De gondolom, nem fogod elmondani, hogy merre jártál.
- Itt is- ott is – vontam meg a vállam, miközben rágyújtottam. – Akkor benézünk a hangszer boltba?
- Persze – bólintott, és elindultunk.

Az út közben lényegtelen hülyeségekről beszélgettünk és röhögtünk. Jól éreztem magam mellette, de más volt, mint Shawnnal, nem is lehet összehasonlítani a kettőt. Talán azért mert korban is messze állnak egymástól, Erik 19, Shawn meg 23 éves. Teljesen más témákról tudunk beszélgetni. Bementünk a boltba és mindent végig nézegettünk, igazából nem is tudom miért ide jöttünk ez tűnt jó ötletnek. Éppen egy lemezes polcnál álltunk és nézelődtünk a CD között mikor meghallottam a nevem.

- Hope?- felkaptam a fejem, Shawn állt pár méterrel előttem, a szívem gyorsabban kezdett verni.

Miért pont ebbe a boltba kellett bejönnie? A torkom kiszáradt és nem tudtam megszólalni, ahogy elnéztem az arcát egyből leesett neki, hogy a mellettem álló srác nem a legjobb barátom Ian, hanem Erik.

- Szia… - köszöntem kissé zavartan, és idegességemben egy hajtincsemet kezdtem csavargatni.

Bátortalanul közelebb léptem, hogy úgy köszöntsem, ahogy elvárná, de összehúzott tekintetét végig Eriken tartotta, és mintha egy fél lépést is hátrált volna… Nagyot nyelve néztem egyikről a másikra, aztán mély levegőt vettem.

- Erik, ő itt Shawn, Shawn ő itt Erik – mutattam be őket egymásnak. Eszük ágában sem volt kezet fogni egymással, vagy ilyesmi…

Erik nem tudhatta, hogy ki lehet ő, csupán sejtése lehet, de ösztönösen megérezte, hogy rá nézve ez a srác csak veszélyt jelent. Láttam, hogy Shawn keze ökölbe szorul, és nagyon reméltem, hogy nem itt, nem most akar balhézni. Szerettem volna, ha eszébe jut, mit mondtam neki tegnap este, de ebben a pillanatban erre kevés esély volt. Míg ők ketten farkas szemet néztek egymással, egy mozdulattal előrántottam a nyakláncot a felsőm alól, és közben azt latolgattam, hogyha elkezdenek verekedni, ki nyerhet. A mérleg egyértelműen Shawn felé billent. Vészesen kutattam az agyamban, hogy vajon mit is kéne mondanom, de semmi jobb ötlet nem jutott eszembe, mint amit kimondtam.

- Szerintem ezt inkább kint beszéljük meg.

Akárhogy is nem akartam, hogy itt bent balhézzanak. Elindultam Shawn felé, már csak azért is, mert arra volt az ajtó. Erik lassan követett, ezt Shawn szeméből olvastam ki mivel végig őt méregette. Finoman megérintettem Shawn kezét, majd mikor nem húzta el megfogtam és elkezdtem kifelé húzni a boltból. Az eladó végig figyelt minket, majd mikor meglátta, hogy kimentünk a boltból megnyugodott.

- Shawn…- rám nézett.
- Azt mondtad nincs semmi köztetek- fojtott hangon beszélt.
- Mert nincs is, Shawn- próbáltam úgy beszélni, hogy Erik ne hallja nem akartam megbántani.- Ian kért meg, hogy találkozzak vele, csak, hogy el tudjak mindent mondani Eriknek.
- Ahogy elnézem a srácot ez még nem történt meg- egy pillanatra a hátam mögé nézett majd újra rám.
- Nem még nem mondtam el neki semmit, ez igaz.

Ösztönösen a nyaklánchoz nyúltam nem azért, hogy meglágyítsam, csak valamit muszáj volt birizgálnom idegességemben. A nyakláncra pillantott és mintha valami felismerés suhant volna végig az arcán, újra rám nézett és vett egy mély levegőt.

- Mondj el neki mindent- némán bólintottam.- Holnap találkozunk.

Egy kis ideig tétovázott, majd megfogta a vállam, lehajolt hozzám és megcsókolt. Kicsit megnyugodtam, hogy ilyen jól kezelte a dolgokat. Miközben csókolt elmosolyodtam, végig simított a karomon és elengedett.

- Szóval… Ő a barátod? – nézett rám Erik. Először azt hittem a tekintete tele lesz fájdalommal és megvetéssel, de tévedtem. Csupán értetlenséget tükrözött.
- Öhm… - köhintettem idegesen. Ajj, mennyivel jobb lett volna, ha Ian mondja el neki! – Igen. Nemrég ismertem meg.
- Nagyon szimpatikus – gúnyolódott Erik.

Van, aki úgy vezeti le a feszültségét, vagy a dühét, hogy elmegy futni, vagy szét ver valakit, vagy kiabálni kezd. De nem. Erik már-már idegesítő nyugodtsággal és gúnyossággal nézett rám.

- Figyelj, tudom, hogy hamarabb mondanom kellett volna…
- Ja, lehet, mondjuk mikor harmincadjára hívtalak, baszhattál volna egy SMS-t, hogy mi a helyzet – idegesen megrázta a fejét, és gúnyos vigyor terült szét az arcán. – Egyébként szólhattál volna, hogy a Hope nevet még is jobban szereted… Bár gondolom, hogy más neveken is szokott hívni. Esetleg királylány, vagy ilyesmi.

Könnyedén beszélt, de annyira, hogy az már fájt. Gondolatban megráztam magam. Miért is pattog most? Hiszen sose volt köztünk semmi! Nem beszélhet így velem, nincs rá oka… Nem tehetek arról, hogy többet képzelt bele, mint amennyit kellett volna…

- Bele trafáltam, mi? – nézett rám.

A tekintete megváltozott. Már könyörgő volt, mintha azt akarná, hogy kijelentsem, ez az egész hülyeség, nem is vagyok együtt Shawnnal, csak felbéreltem, hogy megijesszelek. De én nem mondtam semmit, pedig kellett volna.
Erik lemondóan megrázta a fejét.

- Mindegy is. Nem tudom, hogy mit is gondoltam… - megfordult, és köszönés nélkül haza indult.

- Nincs jogod megsértődni!- fakadtam ki, mire megtorpant és visszafordult.
- Hogy nincs?- felém indult.
- Nincs- válaszoltam.- Soha nem is jártunk! Nem volt köztünk soha semmi.
- De lehetett volna.
- Ha előbb lépsz- értetlenül nézett rám.- Mennyi ideje is ismerjük egymást? Három hete? Bőven lett volna alkalmad megcsókolni még se tetted sose. Shawnt csak két napja ismertem mikor megcsókolt. Ő lépet, te nem. Törődj bele, legközelebb talán okosabb leszel és nem hagyod elúszni a lehetőséget- kis szünetet tartottam.- Mellesleg még mindig gyűlölöm a Hope nevet- azzal sarkon fordultam és haza indultam.

- El sem, hiszem, hogy még neked áll feljebb! – kiáltotta utánam, de nem fordultam meg.

Végig sétáltam a parton, de semmi kedvem nem volt haza menni, helyette inkább Ianékhez indultam. Már távolról láttam, hogy Ian a tetőn ül, és nekem int. Kopogás nélkül bementem a házba, tudtam, hogy egyik felnőtt sincs otthon. Felmentem Ian szobájába, és kiültem mellé. Rágyújtottam, és csendben nézegettem a várost.

- Hogy ment? – kérdezte miközben szívott a cigijéből.
- Szarul – válaszoltam, majd mindent elmeséltem neki. Mindent, alaposan kihangsúlyozva azt, hogy Shawn lelépett, hogy ne legyen balhé.

Hát, Ian-t nem igazán hatotta meg. Csak fejcsóválva hallgatott végig.

- Megbántottad Free, csodálkozol, hogy így viselkedett? – kérdezte.
- Semmi oka nem lehet a megbántódásra! – csattantam fel.
- Te nem bántódnál meg, ha a srác, aki tetszik, neked összejönne egy csajjal?
- Fájna igen, de nem hibáztatnám azért a srácot, mert összejött mással.
- Ez nem ilyen egyszerű Free…
- Mi az, hogy nem ilyen egyszerű? Shawn hamarabb lépett, mint Erik, ennyi. Ezt ő is jól tudja!
- Épp ez a gond Free. Erik tudja, hogy elkésett és ez a baja.
- Nem érdekel- megvontam a vállam és kitartóan néztem előre.- Gyűlölöm a férfiúi büszkeséget. Csak magatokat teszitek tönkre… Amúgy is, ha ennyire kellek, neki küzdjön értem- Ian elgondolkodott, de nem mondott semmit.- Ahjj Ian- a vállára hajtottam a fejem.

Átkarolt és megpuszilt.

- Gyere, van a hűtőben süti együnk- rám vigyorgott, mire elmosolyodtam.
- Oké.

Megrohamoztuk a hűtőt, szinte megettük az összes sütit, és közben nagyon sokat röhögtünk. Leginkább régi sztorikat meséltünk, de például Ian elmondta, hogy amíg nem voltam itthon megismerkedett egy lánnyal, akit nagyon megkedvelt, és aki még nekem is szimpatikus lenne. Ezen felvontam a szemöldököm. Ian barátnőit általában utálni szoktam, eddig mindegyik ragaszkodó volt, és nem akarták Iant egyedül hagyni velem, egyikük se hitte el, hogy ő a legjobb barátom.

- Majd egyszer bemutatom – vigyorgott.

A történet egyébként nagyjából egyszerű volt, a srácokkal – igen, Erik is ott volt… - lent voltak a parton, és valahogy oda került ez a csaj, és állítólag az egész éjszakát végig beszélgették, bár képzelem, hogy Ian mennyire figyelhetett rá, miközben a feje zsongott a sok vodkától…
Este elindultam haza, és ezúttal az ajtón mentem be. Apa kocsija még mindig nem volt otthon, valószínűleg elhúzódott a próba… Beléptem a házba, lerúgtam a bakancsomat és a nappaliba mentem. Bekapcsoltam a tévét, amin éppen Szívek Szállodája maraton ment, úgyhogy kényelmesen elhelyezkedtem. Pár perc múlva lépéseket hallottam, majd abba maradtak, de pár pillanat múlva újra felhangzottak – aztán elkezdett zúgni a mikró is. Michelle egy tál kukoricával és egy nagy üveges üdítővel leült mellém és magunk közé rakta a popcornt. Elmosolyodtam, bár senki társaságára nem voltam kíváncsi valahogy még sem zavart Michelle közelsége, kicsit talán meg is nyugtatott, hogy még sem kellett egyedül lennem, talán az rosszabb lett volna, mert akkor elkezdtem volna gondolkodni dolgokon.

- Mich… anya?- fordultam felé, érdeklődve nézett rám.- Kérdezhetek valamit?
- Persze-, bekapott egy kukoricát.
- Te mit tennél, ha lenne egy barátod, akivel csak nem rég jöttél volna össze, és lenne egy srác, akit már kicsit régebb óta ismersz és ő is tetszene neked, de ő nem lépett mikor megtehette volna, és most azért lenne rád dühös… nem is rád inkább, magára mert te összejöttél azzal a sráccal, amikor vele is összejöhettél volna, ha előbb lép?

- Hát- elgondolkodott.- Én együtt maradnék a barátommal. De ha mellette nem érezném jól magam, akkor megpróbálnám a másik sráccal.
- De ez nem köcsögség? Úgy értem, hogy eldobom magamtól aztán „Á gyere csak vissza még is kellesz.” ez nem gerinctelenség?
- Lehet, de ha tényleg kellesz a srácnak, és látja rajtad, hogy komolyan gondolod, akkor nem fogja, zavarni.
- Aha… Köszi-, rámosolyogtam.

Jó éjszakát kívántam, felmentem a szobámba és felhívtam Shawnt. Szinte elsőre felvette, én pedig elképzeltem, ahogyan délután óta a hívásomat várta.

- Szia – köszönt bele azonnal. A háttérből zaj hallatszott, mintha Mark hangját, majd röhögését hallottam volna, aztán tisztán érzékeltem Cody kiabálását.
- Végre felhívtad! Már tűkön ült!
- Maradjatok már kussban! – szólt rájuk Shawn, majd átvonult egy csendesebb helyre. – Oké, már nincs itt senki. – sóhajtott.
- Szia – nevettem halkan.
- Mi újság? – gondolom azt akarta tudni, hogy minden rendben ment-e Erikkel.
- Semmi új – válaszoltam. – Csak hiányzott a hangod.

Ösztönösen megmarkoltam a nyakláncon lévő apró félholdat.

- Nekem is a tied – pár percig csendben voltunk, de nem kellett mondanunk semmit, tudtuk mire gondol a másik.
- Hol vagy most? – kérdeztem.
- Marknál. Ma ő a soros. – mondta lazán, mint akit egyáltalán nem érdekel, hogy hol is van éppen.

A ’ma ő a soros’ részre rá akartam kérdezni, de nem tettem. Biztos valami megszokás.

- És te? Lanával?
- Nem. Otthon, édes kettesben a nevelő anyámmal…
- Csak nem olyan rossz – nevetett.
- Mostanában egész jó fej – mosolyodtam el. – Azt hiszem, lefekszem… Hosszú napom volt.
- Holnap találkozunk királylány – köszönt el.
- Jó éjt – és kinyomtam.