1.fejezet

2026. július 20.

- Boldog szülinapot!- kántálták együtt, és rám vigyorogtak.

Az asztalon halmokban álltak az ajándékok, meg egy hatalmas gitár alakú torta. Mindenki ott volt.

Apu és Michelle álltak legelöl, és rám mosolyogtak. Rögtön mögöttük, zsebre tett kézzel Ian állt, mögötte az ikrek és a szüleik, Zacky és Gena. Jimmy a tányérokat rakta szét, Diana és Lana, Liamre próbáltak vigyázni. Valary Maxxie mellett guggolt, és neki magyarázott valamit, Matt pedig mellettük állt, és rám mosolygott. Johnny és Lacey az utolsó ajándékokat rakták a helyükre. Papa és Suzy néni a kanapén ültek és mosolyogtak. Mindenki vigyorgott.
Ha nem tudnám, hogy miért esküszöm megijedtem volna. Nem bírom, ha ennyi vigyorgó ember vesz, körül megijesztenek, de mivel ma az én szülinapom van, pontosabban az örökbefogadásom napja így kénytelen vagyok végig csinálni ezt az egész hajcihőt. Egyedül az nyugtat meg, hogy apa és Ian nem vigyorognak rám olyan idiótán, mint a többiek. Papa megint kezdi a hülye vicceit, amik ugyan tényleg viccesek, de néha már nagyon idegesítő tud lenni a sok ízléstelen poénja, főleg, ha folyton azzal jön, hogy Ian és én milyen szép kis párocska lennénk. Nem köszi! Ian a legjobb barátom, olyan mintha a bátyám lenne, sose tudnék rá máshogy tekinteni és nem is akarok.

- Emma, Angelica!- Zack bácsi hangjára figyeltem fel.

Az ikrek megint feszegetik a határokat és most éppen azzal, hogy Lana ruhájára „véletlenül” ráejtették az egyik torta szeletet. Gondolom azért, hogy magukra vonják a figyelmet. Komolyan nem értem, hogy honnan örökölték ezt. Az ikreknek persze ezt a kis balesetet egy kis dorgálással megbocsájtották.

- És, itt az ajándékod! – apu lépett mellém, kezében egy kicsi, fehér dobozt tartott, amit át adott nekem. – Ezt tőlem, és anyutól kapod.

Már nyitottam volna a szám, hogy kijelentsem, Michelle nem az anyám, de helyette inkább csak elmosolyodtam.

Levettem a tetejét, és kikerekedtek a szemeim. A dobozban egy ezüst karkötő volt, rajta mindenféle apró medál, amik valamilyen hangszert ábrázoltak.

- Köszönöm szépen! – öleltem meg apát.
- Tetszik? – kérdezte Michelle, és kitárta a karjait, én pedig akaratom ellenére megöleltem.
- Igen. – bólintottam.

Kivettem az ékszert a dobozból, és apu segített felvenni, majd sorra bontottam ki az ajándékokat. CD-ktől kezdve, könyveken át az ékszerekig mindent kaptam. Ezeknek a felét úgy is valamelyik szekrényem aljába fogom rakni, csak amíg találok nekik valami helyet aztán, ott felejtem őket, de tényleg nem direkt. Csendben ültem az egyik kerti székben a teraszon és körmömet rágva figyeltem a többieket. Mindenkit legalább két percig figyeltem, de mikor apáékra néztem, újra hallottam magamban Michelle hangját, ahogy két héttel ezelőtt apával a nappaliban beszélget, azt hitték fent vagyok a szobámban, ezért nyugodtan tudtak beszélgetni. Ismét könnybe lábadt a szemem, ahogy visszhangoztak Michelle szavai a fülemben. „Azért még is csak jobb lenne, ha Hope a saját gyerekünk lenne, vagy ha legalább lenne egy saját gyerekünk.” Még jobban gyűlöltem Michelle-t mint eddig, de részben igaza van, hiszen én nem vagyok a gyerekük, engem csak örökbe fogadtak. Felálltam a székből és elindultam a ház oldala felé. Leültem a fűbe, a hátamat a ház falának döntöttem. Kivettem a cigim a zsebemből és rágyújtottam. Percekig ültem csendben, szívtam a cigim és figyeltem az utcát. Lépéseket hallottam magam mellől, de nem néztem oda, a nélkül is tudtam, hogy ki jött utánam.

- Ugye tudod, hogy mindenki téged ünnepel, és te nem vagy ott?- leült mellém és rágyújtott.
- Tudom- megrántottam a vállam.
- Ohh majd elfelejtettem- benyúlt a zsebébe és a kezét ökölbe szorítva húzta ki.
- Mi ez?
- Az ajándékod- mosolygott.
- De hát már megkaptam.
- Az a szüleimmel közös, de ez csak tőlem van- mosolygott, felém nyújtotta a kezét, felemeltem a tenyerem és belepottyantotta az ajándékom.
- Jézus Ian, ez nagyon szép- elmosolyodtam, ahogy megláttam az aprócska medált, ami egy „F” betűt formázott és a jobb fölső sarkában piros kis ékkő volt.
- Reméltem, hogy tetszeni fog Freezy.
- Nagyon tetszik, köszönöm- egy puszit nyomtam az arcára.

Szétfeszítettem a kis karikát az „F” betűn és felraktam a karkötőmre. Megcsodáltam a karkötőmön is majd Ianra néztem, komoly arccal nézett vissza rám. Tudtam mi következik, rá fog kérdezni, hogy miért hagytam ott a bulimat, úgyhogy inkább egyből belevágtam és elmeséltem neki, mi bánt. Elmondtam neki, amit hallottam, hogy Michelle mit mondott és, hogy ez mennyire bánt, meg hogy nem akarom, hogy legyen egy másik gyerekük, egy saját, mert akkor én már fölösleges lennék. Itt persze félbe szakított és elmagyarázta, hogy ez még is mekkora hülyeség és a társai, de valahogy nem tudott meggyőzni, ha valamiben, ebben biztos voltam. Akár hülyeség akár nem én így gondoltam. Lacey néni hangjára felkaptam a fejem és amint megláttam el is fordítottam. Odaszólt Iannak, aki gondolom megrázta a fejét és jelezte, hogy most ne, mivel nem sokkal az után, hogy oda szólt hallottam eltávolodni a lépteit. Felálltam és lesöpörtem a nadrágomat. A kerítéshez mentem.

- Gyere- fordultam vissza Ianhez.
- Hová akarsz menni?- mellém jött.
- Azt mondtad, hogy a haverjaid összegyűlnek a parton, hát oda.
- De hát és a bulid?- a kert hátsó része felé mutatott, megvontam a vállam.
- Nélkülem is elvannak.
- Freezy- próbálkozott meggyőzni.
- Ugyan, máskor is elmentünk már- megkapaszkodtam a kerítés fölső részén és átlendítettem magam.
- Legyen- sóhajtott és utánam jött.
- Csak a haverjaid lesznek ott?
- Meg azoknak a haverjai- zsebre dugott kézzel sétált mellettem.
- Akkor jó, legalább új arcokat is megismerhetek. És- felé fordultam és felemeltem a mutató ujjam,- nem ma van a szülinapom, ez csak egy átlagos nap.
- Tudják, hogy szülinapodra mentem.
- Ahjj- előre fordultam.- Mindegy azért ne hozzuk fel, ha lehet.
- Rendben- elmosolyodott, átkarolta a vállam magához húzott és egy puszit nyomott a fejemre.

Futva indultunk el, nem hiányzott, hogy a szülők vagy akárki más hamarabb észbe kapjon, hogy eltűntünk.

Miután meggyőződtünk róla, hogy elég messze vagyunk a háztól lassítottunk.

- Szóval kb. hányan leszünk? – kérdeztem.

- Öööö – úgy tűnt erősen gondolkozik. – Sokan. Úgy húszan. Vagy többen.

-  Remek. – mondtam.

Átkarolt, és elmondta, hogy nem lesz semmi baj, hogy Michelle nem gondolta komolyan, és ha lenne is egy kistesóm, akkor se felejtenének el engem. Ennél a résznél felhorkantam.

- Szeretnek Téged. – jelentette ki, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet.

Leértünk a partra, de már messziről hallottuk, hogy valaki kocsijából üvölt a zene, hogy kiabálnak, hogy jól érzik magukat. Bár még este hét óra sem volt, égett a tábortűz.

- Sziasztok! – köszönt Ian vigyorogva és kezelt a srácokkal.

Én is mosolyogva köszöntem azoknak, akiket ismertem, Ian pedig bemutatott a többieknek. Leültem egy srác mellé, Ian pedig hozott nekem egy üvegsört. Tényleg rengetegen voltunk, alig tudtuk túl kiabálni a másikat. A sör után valaki hozott whiskyt meg vodkát, amitől még oldottabb lett a hangulat. Úgy éjfél körül a fele csapat már a vízben úszkált.

Páran csak leültek a part szélére, én és egy másik srác viszont a tűz mellett maradtunk. Bele bámultam a tűzbe, és újra lejátszottam magamban Michelle szavait. Ha lehet ezerszer jobban gyűlöltem, mint máskor.

- Freezy vagy ugye? – szólalt meg a mellettem ülő srác.

- Igen. És te? – kérdeztem.

- Erik. – mosolyodott el, és a kezét nyújtotta.

Mosolyogva kezet fogtunk, majd végig néztem rajta. Magas volt, sötét hajú, barna szemű, és ha lehet ezt mondani egész jó képű is.

- Honnan ismered Iant?- kérdezte.
- Az apáink egy együttesben játszanak- bele ittam a sörömbe.
- Ismerem őket?- mosolygott.
- Nem tudom- megrántottam a válam.- Az Avenged Sevenfold ismerős név neked?- elgondolkodott.
- Mintha hallottam volna már.
- Egy metál banda, 1999 óta vannak együtt, azóta is csak úgy ontják magukból a jobbnál jobb lemezeket, turnékra járnak és hasonló- elkezdtem mocorogni.
- Keveset látod apukád?
- De, hogy is- felnevettem.- Néha túl sokat is, ne érts, félre imádom meg minden, csak néha túlságosan a gondomat akarja viselni…
- Ami nem csoda- Ian hátulról átkarolta a vállamat,- nem vagy egy jó kis lány típus- vigyorgott, leszedtem magamról a kezét.
- Ahogy te sem vagy egy apuci szeme fénye- mondtam gúnyosan.
- Mit szólnál egy fürdéshez szülinapos?- azzal felkapott és elkezdett vinni a víz felé.
- Várj!- kiáltottam, megállt.
- Mi az?- kivettem a telefonomat a zsebemből és ledobtam a földre.
- Nem kell egyelőre új.

Tovább indult és bevitt a vízbe, mikor elég mélyen volt beledobott, egy aprót sikítottam és elkezdtünk egymást kergetni a vízben, majd mikor sikerült elterelnem a figyelmét gyorsan kimentem a vízből és visszaültem a tűzhöz Erik mellé, út közben felvettem a telefonom.

- Szóval hol tartottunk?- leültem mellé.
- Ott, hogy…

Nem tudta befejezni, amit akart, mert szinte mindenki egyszerre özönlött vissza a tűz mellé. A rádiót kikapcsolták, és valahonnan, valaki szerzett egy gitárt, ami Ian-nél kötött ki. Elkezdett játszani, amit mindenki ámulva nézett, de lehet, hogy csak az alkohol hatása miatt.

Nem hiába az apja az egyik legjobb basszusgitáros, akiről hallottam. Számomra ismerős volt a dal, de nem tudtam hova tenni. Mintha egyszer régen hallottam már volna.

- Most már tudom, hogy miért gitározik olyan jól. – mosolygott Erik.

- Van tehetsége. – mondtam. – Szóval mit akartál kérdezni?

- Valamit a turnékkal kapcsolatban. – elgondolkozva bámult bele a tűzbe, és ivott a söréből.

Mosolyogva vártam, hogy eszébe jusson, közben pedig Iant hallgattam, és Eriket néztem. Helyes. Ezt bárki megállapíthatja.

- Ja, igen, akkor te is elszoktad, kísérni a turnékra? – jutott eszébe.

- Mikor hogy. Ha van társaságom – itt Ianre néztem. – Akkor igen.  

- És, jól hallottam, hogy ma van a szülinapod?
- Pontosabban tegnap volt- mosolyogtam, felnevetett.- De nem mondanám a szülinapomnak- visszanéztem a tűzre.
- Miért?- vettem egy mély levegőt, utálom, ha piásan kérdezgetnek ilyeneket rólam, mindig őszinte vagyok.
- Adoptáltak, és az árvaházban sem tudták mikor születtem pontosan, így hát a születésnapom lett az a nap, mikor apámék eldöntötték, hogy haza visznek.
- És próbáltad már megkeresni az igazi szüleid?- ránéztem és megráztam a fejem.
- Soha, nem is gondolkodtam rajta. Három éves voltam mikor örökbe fogadtak és valahogy megmaradt bennem, hogy nem ők az igazi szüleim, minek keressem meg azokat az embereket, akik csak úgy eldobtak maguktól? Jó persze más, ha 16 évesen szült meg az igazi anyám, de akkor is… Én meg vagyok a nevelő szüleimmel… úgy ahogy- tettem hozzá halkan.
- Hé Freezy!- hallottam Ian hangját, felé fordultam.- Te jössz- vigyorgott rám és felém tartotta a gitárt.
- Nem- megráztam a fejem.
- Na, ugyan ne kéresd magad- oda dobta a gitárt én meg reflexből elkaptam.- Játszd azt, amit apád tanított neked.
- Mindent ő tanított- elhúztam a szám.
- Jó akkor az a P betűs együttes- összeszorította a szemét, nem hiába mondják, a pia öli az agysejteket.
- Pantera?- segítettem ki.
- Igen!- rám mutatott.- A Walk-ot.
- Akusztikus gitárral?
- Akusztikus gitárral- mondták egyszerre többen is.
- Hát jó…

Rendesen megfogtam a gitárt, gyorsan lepörgettem a fejemben a dal kottáját és már bele is kezdtem. Többen elkezdték énekelni a számot, én is csatlakoztam hozzájuk. Mikor befejeztem, elkezdték kántálni, hogy „Vissza, vissza, vissza.” Így hát nem volt más választásom, mint hogy játsszak még nekik. Valahonnan előkerült egy másik gitár, így még jobb lett a hangzás. Olyan kettő fele elfáradtam és tovább adtam a gitárt. Még kint maradtam egy kis ideig, majd fogtam magam oda intettem Iannak és elindultam haza. Végig mentem a sötét és csöndes utcákon, egy kis követ rugdostam magam előtt. „Azért még is csak jobb lenne, ha Hope a saját gyerekünk lenne, vagy ha legalább lenne egy saját gyerekünk.” Megráztam a fejem, megálltam a házunk kerítése előtt, átmásztam rajta, majd az ablakom alatti fához mentem és felmásztam rá. Ráültem az ablakomhoz legközelebbi ágra és óvatosan kinyitottam az ablakomat. Bemásztam a szobámba amilyen csöndben csak tudtam, imádkoztam, hogy Pinkly ne kezdjen el ugatni. Mindig ezt a megoldást választom, ha később érek haza, mint a megbeszélt vagy épp egy szó nélkül megyek el itthonról, mint ma is. Nincs kedvem végig hallgatni a papolásukat, elég, ha másnap reggel traktálnak vele. Levettem a ruháim, és felvettem egy pizsamául szolgáló, Vengeance University-s pólót, amibe kb. kétszer belefértem volna. Elővettem az Iphoneom, felvettem a fülesem, és elindítottam az első számot, amit megtaláltam. A sötétben tapogatózva bemásztam az ágyamba, és kényelmesen elhelyezkedtem. Lehunytam a szemem, de álmok helyett csak Michelle szavait hallottam, magam előtt láttam az arcát.

Megráztam a fejem, és lepörgettem magam előtt a mai napot. Ha jól megnézzük, nem is volt annyira szörnyű. Sőt, a vége egész jó volt. Éreztem magamon az ezüst karkötőt, ahogyan megemeltem a kezem a kis hangszerek és az F betű halkan megcsörrent.
A folyosón felvillant a lámpa, és ajtó nyílását hallottam. Kipattant a szemem, de nem mozdultam meg. Léptek közeledtek az ajtóm felé, én pedig úgy tettem, mintha aludnék. Az ajtó kinyílt, majd becsukódott. Valaki megállt az ágyam végénél, majd közelebb jött. Kivette a fülhallgatót a fülemből, és az Iphoneommal együtt elrakta. Amint hozzám hajolt, tudtam, hogy apu az. Végül is Michelle tuti nem kelne fel miattam hajnalban.
Apu adott egy puszit a homlokomra, valószínűleg úgy gondolta, hogy csak reggel fog leszidni, amiért elmentem a saját bulimról.
Hallottam a távolodó lépteit, és kinyitottam a szemem.

- Apu- megállt, és visszafordult, nem szólt semmit csak nézett.- Mikor kezdődik a turnétok?
- Kábé egy hónap miért?
- Csak kérdeztem.
- Jól van- megint elindult.
- Várj.
- Igen?- visszafordult.
- Holnap nem megyünk el egy Apa-lánya vásárlásra?
- Elmehetünk- visszajött hozzám,- de most már aludj- megpuszilt.- Reggel még beszélnünk kell.
- Tudom- elhelyezkedtem a párnámon.- Jó éjszakát apu.
- Jó éjt Freezy- becsukta az ajtót és hallgattam a léptei zaját, amíg el nem haltak.

Ezután elaludtam.

Szokásomhoz híven, délben keltem fel, és pizsamában lecsattogtam a konyhába. Elővettem egy tálat, öntöttem bele tejet és müzlit, majd beültem a nappaliba és kerestem valami zene csatornát. Apa és Michelle bejöttek, valószínűleg a teraszon cigiztek eddig, és elém álltak. Pedig épp Pink egyik klipjét adták…
Michelle elvette a távirányítót, és kikapcsolta a tévét.

- Nektek is jó reggelt! – motyogtam, és folytattam az evést.
- Hol voltál tegnap? – kérdezte Michelle.
- Iannel. – felsóhajtott.
- Kicsim, a saját bulidról mentél el… - kezdte Apa.
- Tudom, és sajnálom. – mondtam el egy szuszra.- De ne csináljatok úgy mintha ezt máskor nem tettem volna már meg. Egyébként is csak egy buli, senki nem halt bele, hogy elmentünk Iannel- felálltam és bementem a konyhába.
- Beszélj, vele kérlek- hallottam Michelle hangját, megtámasztottam magam a pulton és vártam, hogy apa bejöjjön, nem kellett sokat várnom.
- Szóval?- néztem rá.
- Miért mentettek el?
- Nem tudom- megrántottam a vállam.- Nem volt hangulatom a partizáshoz.
- És Iant miért vitted magaddal?
- Mert egyedül nem akartam elmenni. Amúgy is szinte mindenhova Iannel megyek, nem hiszem, hogy ez meglepő lenne.
- Van közte és közted valami?
- Jézusom apa. Ian a legjobb barátod fia, az én legjobb barátom.
- Ez még nem jelent semmit.
- Oké, tisztázzuk. Ian és köztem nincs semmi, nem is volt és soha nem is lesz. Ian olyan nekem, mint egy báty. Oké?
- Jól van… csak megkérdeztem.
- Mikor megyünk ma vásárolni?- tereltem a témát gyorsan.
- Mikor akarsz?
- Hát mondjuk, most még megnézek egy sorozatot a tv-ben, már ha Michelle engedi… és utána?
- Jól van- elmosolyodott.- De azért igazán leszokhatnál arról, hogy gondolsz egyet és lelépsz a saját bulidról.
- Úgysem fogok, ezt te is tudod- megöleltem.
- Makacs vagy- sóhajtott.
- Csak nehezen nevelhető- vigyorogtam.
- Na húzás- elengedett és visszamentem a nappaliba, ahol kedvesen Michellere mosolyogtam.

Megkértem, hogy adja vissza a távkapcsolót, amit egy sóhaj kíséretében meg is tett.
Miután végig néztem az Odaát ismétlését felmentem a szobámba, és rendbe szedtem magam. Fogat és arcot mostam, utána pedig felvettem egy szaggatott rövidgatyát meg egy fekete topot. Enyhén kisminkeltem magam, a hajamat pedig összekötöttem.
Lefutottam a lépcsőn, felvettem a conversem, és megálltam az ajtó előtt.

- Mehetünk? – apa jött ki a konyhából mosolyogva.
- Igen! – bólintottam, és kinyitottam az ajtót.

Elköszöntünk Michelletől, és beültünk a kocsiba. Letekertem az ablakot, és beraktam a City of Evilt. 

- Nem unod már?- mosolygott rám apa, megráztam a fejem és kibámultam az ablakon közben énekeltem.

Apa nem kezdett el megint kérdezgetni a tegnapi napról, aminek nagyon örültem. Nem akartam neki elmondani, hogy tudom mit mondott Michelle és, hogy ez mennyire bánt. Leparkoltunk a pláza parkolójában és elindultunk körbe nézni a boltokban. Éppen egy CD boltból jöttünk ki mikor valaki a nevemen szólított. Elkezdtem keresni a hanghoz tartozó arcot. Egy mosolygó barna szempárt pillantottam meg, Erik integetett. Elmosolyodtam és visszaintegettem.

- Az ki?- kérdezte apu.
- Egy ismerősöm.
- Eddig még nem láttam.
- Ja-, elfordultam Eriktől és tovább indultam, apa követett és végig engem nézett.- Jaj, miért kell bámulni?- megálltam egy kínai étterem előtt.
- Nem bámullak, baj, ha nézem a lányom?- mosolygott.
- Hátha a lányod, nem a vérszerinti lányod elég gázos- viccelődtem és elhúztam a szám, felnevetett.
- Na, ki a srác?- kérdezett rá újból.
- Tegnap ismertem meg a bulin amire Iannel mentünk.
- Ohh.
- Jó fej srác, kedves- elmosolyodtam és a földet néztem.
- Csak nem tetszik?- felkaptam a fejem.
- Nem!- vágtam rá egyből és beálltam a sorba a kajáldánál.
- Aha, persze-, mindent tudóan mosolygott.
- Jó helyes srác… de nem igazán ismerem, szóval…
- Hát normálisnak tűnik- a „tűnik” szót erősen megnyomta.
- Igen…

Apu újra szólásra nyitotta a száját, mikor valaki felsikított a sorban. Megfordultunk. Egy kb. velem egyidős lány állt mögöttünk tátott szájjal, majd amint szóhoz jutott elkiáltotta magát.

- Synyster Gates!- és apa felé rohant.

A hangra persze minden rajongó, aki a bevásárló központban tartózkodott apuhoz rohant, hogy autógrammot kérhessen tőle. Apa meg persze megtette ezt. Na, ennyit az apa-lánya napról.
Átverekedtem magam a tömegen, és visszafelé sétáltam. Zsebre tettem a kezem, és csak előre néztem.

- Freezy!- megfordultam.

Erik utánam futott, és beért.

- Szia-, mosolygott.
- Szia-, mondtam.
- Az apukádat támadták le?- kérdezte, és a háta mögé mutatott.
- Ja-, morogtam, gyorsan megtöröltem a szemem mielőtt elsírtam volna magam.
- Tényleg híres lehet.
- Igen, az-, magam elé bámultam és haladtam előre, el akartam menni innen.
- Baj van?
- Csak el akarok menni innen, megfulladok…- begyorsítottam, nem akartam lehagyni, csak végre ki akartam jutni a friss levegőre.
- Gyere- megfogta a könyököm és elkezdett húzni a legközelebbi kijárat felé, amit nem is vettem észre.

Nehezen vettem a levegőt, egy kisebb pánikroham kezdett úrrá lenni rajtam. Ahogy kiértünk a friss levegőre előre hajoltam és megtámasztottam magam a térdemen, szaporán vettem a levegőt. Emlékképek sorra jött fel. Ugyan ebben a plázában voltunk.

Apa fogja a kezemet, olyan hat éves lehettem. Halk zaj van a háttérben, ami egyre erősödött, egyre több lett az ember körülöttünk és mindenki apa nevét kiáltozta. „Uram isten, Synyster Gates!” „Jézus ez tényleg ő, ez Brian Haner!” Apa elengedte a kezemet és kedvesen mosolygott az ismeretlen arcokra, amik egyre többen lettek és eltaszítottak apa mellől. Magamhoz öleltem a macim és szólongattam aput, de nem hallott meg. Kétségbe estem a sok hangos embertől és sírva fakadtam. Elkezdtem futni, hátha megtalálom a tömegen kívül aput, de nem jártam sikerrel. Egyre jobban távolodtam a tömegtől és egyre jobban sírtam. A könnyeimtől nem láttam rendesen és felestem.

Megráztam a fejem, csak most vettem észre, hogy megint elkezdtem sírni. Letöröltem a könnyeimet és a kézfejemmel megtöröltem az orrom. Felegyenesedtem és megpróbáltam megnyugodni. Erik ijedt arccal nézett rám és láthatólag nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

- Jól vagyok- mondtam neki, hogy megnyugodjon.- Vagy is jobban- helyesbítettem, mikor nem változott semmi az arc kifejezésén.
- Nem hiszem- mondta.- Freezy, ennyire kiborított, hogy apudat felismerték?- kérdezte.

Megfogta a kezem, és egy közeli padhoz vezetett. Leültünk. Kérdőn nézett rám, várta, hogy mondjak valamit.

- Tényleg jól vagyok- mondtam, és elmosolyodtam.- Csak… Apával akartam lenni.
- Ha gondolod, haza vihetlek- ajánlotta fel, mikor felálltam.
- Inkább Ianhez szeretnék menni- mosolyogtam, és megnéztem az időt.- Ideje, hogy valaki felkeltse.

Felnevetett, majd a kocsijához vezetett.

- Ugye tudod, hogy hol lakik?- vontam össze a szemöldököm.
- Persze-, vigyorgott.

Beszálltunk a kocsijába, ő pedig indította. Bekapcsolta a rádiót, amiben Kelly Clarkson egyik slágere ment, és Erik magas, már-már fülsértő hangon énekelni kezdte.

- Uristen- nevettem.- Jézus mária Erik- már könnyeztem a nevetéstől, de nem hagyta abba.

Én is beszálltam és együtt énekeltünk a rádióval hülye hangon, mikor férfi énekelt, elmélyítettük a hangunkat. Sikerült jobb kedvre derítenie, aminek nagyon örültem. Az egész utat végig röhögtük. Már majdnem megérkeztünk mikor megszólalt a telefonom. Kivettem a zsebemből és a kijelzőn egy kép villogott rólam meg apuról. Lefagyott a mosoly az arcomról, Erik lejjebb vette a hangerőt, megnyomtam a fogadás gombot és a fülemhez emeltem a telefont.

- Igen?- kinéztem az ablakon.
- Hol vagy?- ijedt volt a hangja.
- Útban Ian felé.
- Jézusom, már kétségbe voltam esve, hogy hova tűntél.
- Aha, gondolom…
- Freezy ne csináld. Nem hagyhattam őket ott.
- Nem persze, megértem, hogy fontosabbak a rajongók, mint a lányod. Jaj, bocs, most ugrik be, csak a fogadott lányod vagyok.
- Jézusom Hope mi bajod van?- Hope-nak hívott? Komolyan?
- Gyűlölöm ezt a nevet!- csattantam fel.
- Mi bajod van?
- Semmi, csak elegem van. Egyszer tölthetnék végre kettesben veled egy napot, úgyhogy Michelle nincs ott, erre meg leállsz cseverészni a rajongóiddal.
- Csak autógrammot osztogattam meg…
- Hagyjuk, jó?- a halántékomat maszíroztam.- Majd beszélünk, ha haza mentem- a „ha” szót erősen megnyomtam.- Szia- meg sem vártam a válaszát egyből kinyomtam és azzal a lendülettel ki is kapcsoltam a telefonom.

Ez után a beszélgetés után végig csöndben voltunk. Mikor megállt Ianék háza előtt, megköszöntem neki, hogy elhozott és, hogy ilyen kedves volt velem. Elköszöntem és kiszálltam a kocsiból. Megvártam, míg elhajt, csak azután csöngettem be. Johnny bácsi nyitott ajtót, látszólag eléggé meglepte, hogy én állok az ajtóban.

- Freezy, hát te?
- Ianhez jöttem…
- Még alszik.
- Tudom, pont ezért. Én akarom felkelteni- magamra erőltettem egy mosolyt.
- Gyere be- Johnny bácsi elmosolyodott és félre állt az ajtóból, hogy be tudjak menni.

Felmentem a lépcsőn, közben beköszöntem Lacey nénihez. Halkan benyitottam a szobájába, a szekrényéhez mentem kivettem egy pólót és egy gatyát, azokba belecsavartam az egyik doboz cigijét.

- Ébresztő!

A fejére dobtam az összecsavart ruháit, amit egy nyögéssel viszonzott. Elindultam az ablaka felé, még jó, hogy padlás szobája van. Kimásztam az ablakon és kiültem a tetőre, hogy ott várjam meg, amíg felöltözik, pár perc múlva csatlakozott hozzám és mindketten rágyújtottunk.

- De legalább nem öntöttél rám egy vödör vizet. – ásított Ian.
- Máskor az lesz. – mondtam.
- Mi történt Freezy? – kérdezte, és rám pillantott.
- Mit csinálnál, hogyha apuddal elmennétek, mondjuk egy baseball meccsre, ahol hirtelen megrohamoznák őt a rajongók, és teljesen elfelejtkezne rólad? – tettem fel a kérdést.
- Ilyen nem történne meg, mert …óóóó. – bebizonyította, hogy másnapos. – Mi történt?
- Úgy volt, hogy apa-lánya vásárlós nap lesz, de mivel ő híresség, minden elcsesződött.

Kifújtam a füstöt, és szétnéztem a tetőről. Este imádok kiülni ide, nézni a csillagokat.

- Várj. Idáig gyalogoltál a plázából? – nézett rám.
- Erik elhozott. – mondtam.
- Erik Murillo? – újra rám nézett, és elnyomta a cigijét a tetőn. – Vele beszélgettél tegnap este – itt megállt. – meg ma hajnalban, ugye?

Újabb szálat vett ki a dobozból és meggyújtotta. Bólintottam, és elnyomtam a cigimet. Nyújtózott és ásított, majd összekócolta a hajam.

- Már csak a kávé hiányzik. – sóhajtott, és szívott a cigijéből.
- Egyet értek- rá vigyorogtam.
- Oké…- felállt,- már is hozom, addig maradj itt.
- Basszus pedig arra gondoltam, hogy elrepülök…- elhúztam a szám.
- Jól van- felnevetett és visszamászott az ablakon.

Hátra dőltem, behunytam a szemem és élveztem a napsütést. Próbáltam kiverni a fejemből, hogy hogy viselkedett apa, és Michelle szavait is. Inkább valami másra akartam gondolni. Helyette visszapörgettem magamban tegnap estét. A tábortüzet, azt, hogy Ian bevitt a vízbe, az Erikkel való beszélgetésemet…

- Hahó! Freezy! – Ian szólongatott, kezében 2 pohár kávé volt.
- Mi van? – elvettem az egyiket, és belekóstoltam.
- Elaludtál. Nem találtál este haza, vagy mi? – kérdezte vigyorogva.
- Most már tuti, hogy legközelebb vízzel ébresztelek. – jelentettem ki, és elővettem egy újabb szálat.