2. fejezet

- Ma este- mondta apa komoly arccal.
- Ma este és csak most szólsz?- felálltam és az asztalnak támaszkodtam a kezemmel.
- Hát eddig mérges voltál rám- mosolygott.
- Tudod, hogy az ilyenek csak egy napig tartanak és az már vagy három napja volt!
- Jól van nyugi már- nevetett, visszaültem az asztalhoz.
- És kik jönnek még?
- Hát anyádék ugye tartanak egy „csajos” estét. De Ian, Lana meg az ikrek jönnek.
- Ahh jézus- a fejem fogtam.- Annyira nem bírom az ikreket…
- Mi bajod velük?
- Hisztis picsák. Lehet, hogy a szüleik előtt nem, de jézusom. Van, hogy látom őket egy-egy bulin, és ahogy viselkednek…
- Nem kell velük beszélned, ott lesz Ian meg Lana.
- Tudom, tudom, de akkor is…
- Na, menjél készülődni, mert nem sokára indulunk!
- Oké- felpattantam és felmentem a szobámba.

Becsuktam az ajtót és a szekrényemhez mentem. Kiválogattam a ruhákat, amit este fel fogok venni, pontosabban nem sokára. Előkerestem a szögecses, fekete bakancsomat, a szintén szegecses bőrkabátomat, meg a fekete hosszú testre simuló ruhámat, aminek a hátulja úgy volt kivágva mintha egy koponya lenne rajta. Bedugtam a hajvasalót és gyorsan felöltöztem. Kifésültem a hajam, utána pedig kivasaltam. Felvettem a bakancsom, utána pedig a karkötőt, amit apáéktól kaptam, és amin rajta van az F betű is. Kisminkeltem magam, majd a tükör elé álltam. Párszor még végig simítottam a hajamon, majd elővettem a telefonom. Megkerestem Ian számát, és vártam, hogy felvegye.

- Mond.
- Hátul vagy a közönségben legyünk? – kérdeztem.
-Öööö. – szünet. – Hátul. Azt tudom, hogy Lana ott lesz, de az ikrek is jönnek?
- Sajnos. – sóhajtottam. – Ott találkozunk. – kinyomtam, majd vártam, hogy apa szóljon.

Leültem az ágyamra és a plafonon lévő sötétben világító csillagokat néztem. Elképzeltem az estét. Mindenki rohan, hogy időben kész legyen kezdésre, ami persze úgyse jön össze, mindig vagy fél órát váratják a rajongókat. Mi közben hátul ülünk a Backstage-ben és iszunk valami piát, már ha kapunk, de ha nem is kapunk tuti szerezni fogunk valahonnan Iannel. Az ikrek, mint mindig most is tuti az idegeinkre fognak menni. Pontosabban Lana-éra mert velünk már nem mernek kicseszni, mióta egyszer nagyon durván visszakapták és akárhogy ügyeskedtek nem tudták ránk kenni a dolgot és Zacky bácsi és Gena néni eléggé dühösek lettek rájuk. Így hát rászálltak Lana-ra, de az se fog sokáig tartani szerintem. Na, nézzük tovább. Végre elkezdődik a koncert, a tömeg üvölt, apáék belekezdenek, a zenélésbe mi pedig hátulról figyeljük őket, aztán mikor vége…

- Freezy! Indulás!- hallottam apu hangját a földszintről.

Felpattantam és már rohantam is le a lépcsőn, út közben megsimogattam Pinkly buksiát és már mentem az előtér felé, apu nem volt ott, szóval nagy valószínűséggel már kint volt a kocsiban. Felkaptam magamra a kezemben lévő bőrdzsekim és szinte már kitéptem az ajtót a helyéről akkora lendülettel rontottam ki felé. Bepattantam a kocsiba és apu már egyből is indította a kocsit. Bekapcsoltam a rádiót éppen a Queen egyik száma ment. Elkezdtem dobolni a lábammal az ütemre. Apa végig nézett rajtam és elmosolyodott.

- Rég láttalak ennyire rockosan felöltözve.
- Ha már Sevenfold koncertre megyek meg kell adni a módját- mosolyogtam.
- Ha nem lennél a lányom és egy koncert után oda jönnél hozzám egy autógrammért, tuti elvinnélek a szálloda szobámba.
- Én meg pedofíliával feljelentenélek- nevettem.- Amúgy, szerinted nem furcsa, hogy ennyire nyíltan beszélünk dolgokról? Már, mint más családokban tök gáz lenne, ha az apja azt mondaná a lányának, hogy simán megdugná. Nem azért mondom, hogy nem örülök, hogy bármiről tudok veled beszélni csak akkor is furcsa.
- Tudod, hogy nem úgy mondtam.
- Tudom, csak bókolni akartál, hogy milyen jól nézek ki- elmosolyodtam.- Csak néha azért még is csak furcsa, mert hát nem vagyok a vérszerinti lányod és ezt mindenki tudja, és ha egyszer hallanák, miket mondasz néha nekem- nevetve csóváltam a fejem,- érdekesen néznének rád az emberek- felnevetett.
- Ki fogod bírni az ikreket ugye?
- Hát, ha utána elmehetek inni Iannel és Lanaval- boci szemeket meresztettem rá, felnevetett.
- Jól van, menjetek.

Megérkeztünk a helyszínre, és én rögtön Iant kezdtem keresni. A kocsijukat rögtön kiszúrtam a parkolóban, tehát már itt van. Nem is tévedtem. Egy kanapén ült, és Johnny bácsival beszélgetett. Kezében persze ott volt egy doboz sör. Odamentünk hozzájuk, mint kiderült rajtunk kívül még senki sem érkezett meg. Lehuppantam Ian mellé, apa és Johnny bácsi pedig arrébb mentek, gondolom készülődni. Kivettem a sört Ian kezéből, és bele ittam.

- Rég láttalak így. – nézett végig rajtam.
- Úgy, hogy sört iszom?
- Neeem, ilyen cuccban.
- Apa ugyan ezt mondta. – visszaadtam neki a sört.

- Nem csodálom, mostanában teljesen máshogy öltözöl. Régen mindig valami együtteses póló volt rajtad, mostanában meg- elmosolyodott és beleivott a sörébe.
- Mostanában meg?- szembe fordultam vele.
- Más, hogy öltözködsz, úgy, mint egy hétköznapi lány, ami persze nem baj. Csak már mindenki kezd elszokni attól, hogy rockernek lát. Ezért vannak ezek a megjegyzések.
- Hát jó- durcásan hátra dőltem a kanapén.
- Jaj, ne csináld már- elkezdte bökdösni a karom, elfordítottam a fejem.- Hozok neked egy sört.
- Oké- elvigyorodtam.
- Tudtam én, hogy nem is sértődtél be- mosolygott.
- Nem hát- megrántottam a vállam,- csak rá akartalak venni, hogy hozz egy sört- vigyorogtam.
- Jól van, hozom már is- felállt és kiment, pár perc múlva egy bontatlan sörös üveggel jött vissza.- Tessék-, nyomta a kezembe.

-  Köszi.

Az asztal szélével felnyitottam az üveget és bele ittam. Elkezdtünk beszélgetni, majd egy ismerős és hangos nevetés csapta meg a fülem. Egyből felismerem Jimbo bácsi nevetését. Nem sokkal később betoppant a szobába, oldalán Lana-val és Matt bácsival. Mosolyogva intettek nekünk, Lana pedig rögtön oda ült hozzánk.

- Ugye az ikrek még nincsenek itt? – kérdezte.
- Nem, még nincsenek itt. – megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Honnan van sörötök? – kérdezte.
- Te is kérsz? – nézett rá Ian, és készült rá, hogy felálljon.
- Lécci. – Lana kölyökkutya szemekkel nézett rá.

Ian szem forgatva ment el.

- Ki nem állhatom az ikreket. – puffogott Lana. – Bezzeg Zacky bácsiék előtt jó kislányok – itt elfintorodott.
- Mivel mi se szeretjük őket, a koncert után mindhárman elmegyünk piálni. – mondtam, és ittam a sörömből.
- Hová akarjátok el vinni Lanát? – Jimbo bácsi állt elénk.
- Apu már elengedett minket. – most én vetettem be a kiskutya szemeket.

Jimbo bácsi mosolyogva megrázta a fejét, és Lanára nézett.

- Tudod, hogy elmehetsz velük. – és ott hagyott minket. 
- Imádom, hogy ilyen engedékenyek a szüleink- mosolyogtam.
- De, csak mert ők sem voltak különbek nálunk, sőt talán rosszabbak is- Lana is mosolygott.
- Hát, amiket neten olvastam…- elhúztam a számat.
- Hát nem valami jó kis gyerekek voltak, főleg az én apám- nevetett.
- Hát az biztos- mindketten nevettünk.
- Mi a vicc tárgya?- jött vissza Ian, Lana kezébe nyomta a sört és visszaült mellém.
- Csak azt beszéltük, hogy az apáink milyen gyerekek voltak.
- Hát az tudom, hogy az enyémet folyton szívatták.
- Ja-, egyszerre nevettünk fel Lana-val.
- Halihó-, jött be mosolyogva Zacky bácsi.
- Szia-, köszöntünk vissza mosolyogva, de egyből lefagyott a mosoly az arcunkról mikor beléptek az ikrek.
- Sziasztok-, nyávogták egyszerre.
- Császtok- mondtuk unottan.
- Többiek?- nézett ránk Zacky bácsi, megrántottam a vállam.
- Már készülődnek- mondta Lana.
- Jól van, legyetek jók- fordult a lányai felé azzal el is ment.
- Jéé Free- Angelicara néztem.- Te még jársz rockeres cuccokban?
- Azta! Milyen jó szemed van!
- Csak rég láttunk így, egész jól áll- mondta Emma.
- Kösz…- morogtam és bele ittam a sörömbe.
- Hé, honnan van piátok?- csillant fel Emma szeme.
- 14 vagy ne is álmodj róla- mosolygott gúnyosan Ian.
- Jaj, ugyan már- legyintett Angelica.- Nekünk mindent szabad.
- Ez meg is látszik- állt fel Lana.- Hátra megyünk?- ránk nézett.
- Aha- felálltam.
- Még szép- csatlakozott hozzánk Ian.

Elmentünk az ikrek mellett, és ahogy hátat fordítottunk nekik, hallottuk, hogy sugdolózni kezdenek. Tisztán, és érthetően hallottam a Lana és az én nevemet, meg valami r betűs szót, aminek a végét elnyomták, de nem volt nehéz kitalálni.

- Édes istenem, miért pont ők? Komolyan. Szerintem semmit sem örököltek a szüleiktől… - sóhajtott Lana.
- Van valaki, aki szereti őket? – morogta Ian, és ivott a söréből.
- Hisztis picsák. – jelentettem ki.

Bementünk apuékhoz, sok szerencsét kívánni, majd a színpad mögé mentünk. Apa megkért, hogy viselkedjek szépen az ikrekkel, ami nem lesz egy könnyű dolog, de ha messziről elkerülöm őket talán sikerül.

- Mi lenne, ha bemennénk a közönségbe?- vetette fel az ötletet Ian.
- Tényleg, és akkor legalább el tudjuk kerülni az ikreket, ők biztos, hogy nem fognak bemenni a tömegbe- helyeselt Lana.
- Ez tetszik, oké menjünk!

Szereztünk három VIP kártyát, amit a pólónk alá rejtettünk. Fogtunk még egy-egy üvegsört és elindultunk a színpad felé. Még volt egy óra a koncert kezdetéig, plusz még az a fél óra, amíg apáék késni fognak, de már így is elég sokan voltak az arénában. Kerestünk egy jó álló helyet és elvegyültünk ott a piánkkal és vártuk, hogy kezdődjön a koncert. Percről percre nagyobb lett a tömeg és a hangzavar. Fél órával a koncert kezdete előtt már mindenki a banda nevét kiáltozta, mi pedig szép csendben várakoztunk, bár a vége felé már mi is elkezdtünk kiabálni.

Az egész terem elsötétült és végre elkezdődött a koncert. A tömeg őrjöngött, mindenki próbált az első sorba furakodni, de mi kitartóan tartottuk a helyünket. Apáék, mint mindig most is fergeteges koncertet csináltak. Ian valahonnan mindig szerzett nekünk piát így nem csak a koncerttől, de a piától is bepörögtem. Egy csomóan a fülem mellett kiabáltak, hogy „Szereltek Matt.” és ezt persze mindegyikük nevével. A legjobban azon nevettem amit Ian mutatott, egy kábé velem egy idős lány egy táblát tartott a magasban, amin az állt, hogy „Synyster Gates légy a gyerekeim apja!” Mindhárman jót nevettünk ezen. Oda furakodtam a csajhoz és mellé álltam, megveregettem a vállát, felém fordult én pedig elmosolyodtam.

- Bocsi, de nem szeretnék egy új anyukát- mosolyogva a táblájára mutattam.

- Te vagy Synyster Gates lánya?- elképedt.
- Teljes valójában- félre billentettem a fejem és vigyorogtam.
- El sem hiszem!
- Hát akkor ehhez mit szólsz?- megfogtam az állát magamhoz húztam és megcsókoltam.

Elengedtem, rákacsintottam és visszamentem Lanaékhoz. Ian átkarolta a vállamat és rám mosolygott.

- Szerencsétlen csaj, most biztos az ájulás kerülgeti- nevetett.
- Nem adom könnyen a csókjaimat, legyen egy jó napja. SYNYSTER FUCKING GATES LÁNYA MEGCSÓKOLTA!- nevettünk.
- Freezy- fordult felém Lana kicsit félénken.
- Igen?- mosolyogtam rá.
- Nem izéségből, de te leszbi vagy?- felnevettem.
- De, hogy is. Csak részeg- kacsintottam.- Ilyenkor olyanokat csinálok, amiket józanon sose- megrántottam a vállam.
- Ohh értem- elmosolyodott.

Ian újabb sört nyomott a kezünkbe és elkezdtünk ugrálni és torkunk szakadtából üvölteni a zenét.

- Hé! – valaki megkopogtatta a vállam, és beleordított a fülembe.

Megfordultam, és egy kb. velem egyidős srác állt velem szemben. Barna haja fel volt zselézve, és A7x-es pólót viselt.
- Tényleg te vagy Synyster Gates lánya? – kérdezte hangosan, felvont szemöldökkel.

Ian észrevette, hogy valaki leállt velem dumálni, úgyhogy megállt mellettem, és gyanúsan kezdte méregetni a srácot.
- Személyesen. – biccentettem.
- Koncert után nem jössz el velünk piálni? – fejével a háta mögé bökött, ahol a haverjai tomboltak. – Meghívlak. – vigyorgott.
- Bocs, de más programom van. – ráztam volna le, és visszafordultam Ianhez meg Lanához.

Semmi kedvem nem volt egy sráchoz, aki csak ki akar használni, mert az apám híres.
- Naa, csak egy kicsit! – fordított maga felé a srác, és bevetette azt a mosolyát, amivel valószínűleg csajozni szokott.
- Mondtam, hogy nem! – ráztam meg a fejem, és leszedtem magamról a srác karját.
- Jó buli lesz! – mondta.
- Bocs haver, de asszem a csaj világosan kijelentette, hogy nem akar menni. – lépett elém Ian, és fenyegetően nézett a srácra, Lana pedig mellém lépett.
- Haver, nem téged kérdeztelek. – rázta meg a fejét a srác.
- Freezy- Lana felém hajolt és próbált úgy beszélni, hogy csak én értsem,- nem hiszem, hogy olyan nagy baj lenne, ha elmennénk velük piálni, amúgy is ezt terveztük. És ha szar a buli, akkor lépünk.
- Ugye tudod, hogy ránk vagy bízva Lana?- Ian mindig mindent meghall hihetetlen.
- Nem vagyok rátok bízva!- csattant fel Lana.

- Ha bajba kerülsz apád minket fog elővenni.
- Én sem vagyok kíváncsi apád haragjára, de… igazad van. Egy piálásból nem hiszem, hogy nagy gond lenne, és ha megunjuk vagy valami, akkor lelépünk máshova- Ian megforgatta a szemét.
- Jól van, de én elleneztem!- azzal visszafordult a színpad felé.
- Koncert után a bejárat előtt találkozunk- mondtam a srácnak.
- Oké- vigyorgott.- Amúgy Andy vagyok- nyújtott kezet.
- Freezy- mosolyogtam.- Ő Lana- mutattam magam mellé,- a kis dulifuli pedig Ian.
- Örülök- mosolygott Lanara.
- Én is.

Csak Lana ne csináljon hülyeséget.

Mikor vége lett a koncertnek, küldtem egy sms-t apának, hogy leléptünk, és hogy majd valamikor megyünk. A bejárat előtt aztán találkoztunk Andyvel, meg a haverjaival; Kyle-al és Jessel. Miután megtörtént a bemutatkozás, elindultunk. Ian végig gyanúsan méregette a srácokat, és semmi pénzért nem eshettünk ki Lanával a látó köréből. Na ja, az ő haverjaival bármit csinálhatunk, de mikor új emberekkel ismerkedünk akár egy oroszlán, ami bármelyik pillanatban támadhat.

- Itt is vagyunk! – vigyorodott el Andy, mikor egy pub elé értünk.

Benyitott, majd előre engedett minket. Jess kerített egy asztalt, én Lanával együtt követtem őket, Ian, Andy és Kyle meg hozták a piákat. Mi Lanával vodkát, Ian sört, Andyék meg Jack Danielst ittak. Lanaval felálltunk és a táncparkettre mentünk. Pár perc múlva a többiek is csatlakoztak hozzánk. Egész végig csak a kedvenc zenéinket nyomatták és Andyéknek köszönhetően a pia se fogyott ki. Lana egész jól el volt azzal a Kyle gyerekkel és nem is voltak olyan rossz fejek, mint először gondoltam. Ian persze nem igazán tudott feloldódni, végig minket figyelt, többször is mondtam neki, hogy lazuljon már egy kicsit, de még sem tette. Egy idő után feladtam és nem foglalkoztam vele. Andy erősen nyomult nem tudom, hogy a pia hatására vagy mert Synyster Gates lánya vagyok vagy mert egyszerűen ilyen a gyerek, de nem zavartattam magam, úgy voltam vele, hogy egyszer élünk, de a tapizásnál azért nem engedtem neki többet, még sem vagyok egy kurva. Kyle is egyre jobban rámászott Lanára, és ő vagy hagyta, vagy a sok vodkától nem vette észre. Tettem egy utolsó utáni próbálkozást arra nézve, hogy Ian feloldódjon, de nem igazán jött össze. Elléptem Andy mellől és elé álltam.

- Ian, csak egy kicsit élvezd már! – nyafogtam neki. – Még egy darabig itt leszünk, utána oda megyünk, ahova akarsz.
- Nem lehetne most lelépni Freezy? – kérdezte fintorogva. – Oké, hogy jó számokat adnak, de kicsit unalmas. A srácok lehet, hogy lent vannak a parton.
- Pár perc, és megyünk, de nézd csak meg, Lanáék is olyan jól el vannak… - itt megfordultam, de Lanát és Kylet sehol sem találtam.

Közben Andy is talált egy másik csajt, Jess viszont éppen mellettünk haladt el.

- Hé, hol vannak Lanáék? – kapta el Ian a srác vállát.

- Nem tom. – rántotta meg a srác a vállát, majd előre mutatott. – Mintha arra mentek volna… - mondta hunyorogva.

Ian rögtön megragadta a karom, és elindult a mondott irányba. Ahogy távolodtunk és befordultunk a wc-k felé vezető folyosóra, a zene lehalkult. Ian még mindig nem engedett el, és a sötétben tapogatózva próbálta meg keresni a villanykapcsolót.

- Szállj le rólam! – hallottunk egy kétségbeesett, ismerős hangot.

Ian egyre gyorsabban lépkedett mikor halk, elfojtott kiáltást hallottunk. Nagy nehezen megtaláltuk a kapcsolót, a lámpák pedig lassan felkapcsolódtak.

- Valaki! – kiáltotta Lana.

A folyosó végén, Kyle állt, és a falhoz szorította Lanát. A nyakát csókolgatta és szemmel láthatóan élvezte, ahogy Lana kiáltozik. Ian elengedte a karom, oda rohant hozzájuk, letépte Lanaról Kylet és elkezdte verni. Átkaroltam Lana vállát és elhoztam onnan. Kivittem a bárból és leültettem egy padra, majd gyorsan visszamentem Ianért. Mire odaértem Kylet már félholtra verte, nagy nehezen sikerült leráncigálnom róla azzal, hogy Lana kint vár minket. Megfogtuk Lanat és felszálltunk az első buszra, ami jött. Mentünk pár megállót majd leszálltunk és tovább sétáltunk. Ian nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy ki akarja mondani, hogy ő megmondta. Lesétáltunk a partra, nem azért, hogy megkeressük Ian haverjait, csak azért, hogy kicsit nyugodtabb környezetben lehessünk. Lana lefeküdt és az ölembe hajtotta a fejét, pár perc múlva már aludt is. Talán nem fog sok mindenre emlékezni a mai estéből. Iannel csöndben ültünk egymás mellett és figyeltük az óceánt. Elővettem a telefonom, hogy megnézzem az időt, már négy óra is elmúlt. Ian felállt és végre megszólalt.

- Haza viszem Lanat, te meg leszel?- bólintottam.

Óvatosan megfogtam Lana fejét, amíg felálltam. Leporoltam magam, Ian felemelte Lanat és egy szó nélkül ott hagyott. Még egy ideig csak sétálgattam a part mentén zsebre dugott kézzel majd haza vettem az irányt. Felmásztam a fára és be a szobámba. Bezártam az ajtómat, levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Alaposan lemostam minden porcikámat, majd egy törülközőbe csavarva álltam meg a szekrényem előtt. Kivettem a fehér pólómat, aminek az elejét Adam Levine arcának körvonalai díszítik és egy fekete pamut, vékony leggings-et. Magamra kaptam őket és befeküdtem az ágyamra. Csak most vettem észre, hogy Pinkly az ágyam végében gubbaszt, valószínűleg felkelthettem mikor ráugrottam az ágyamra, mert eléggé megvető pillantást küldött felém. Felültem, megfogtam, a mellkasomhoz öleltem és visszadőltem az ágyra közben pedig simogattam. Kibújt a kezemből és befészkelte magát a hasamhoz, összegombócozódott és elkezdte bökdösni az orrával a hasam, hogy simogassam, hát így tettem. Sokáig csak fetrengtem az ágyon, de nem tudtam elaludni és nyüglődésemnek köszönhetően Pinkly se, aki ennek nem igazán örült. Megfogtam a honom alá csaptam és lementem vele a földszintre, de nem volt ott senki.

Végig jártam az egész lakást, de üres volt. Bementem a konyhába, hogy keressek valami ennivalót, de semmi nem fogott, meg ami a hűtőben volt. Felmentem a szobámba és előkerestem a bowling táskámat, beledobtam a pénztárcám és visszamentem a földszintre. Ráraktam Pinklyre a nyakörvét és rácsatoltam a pórázát. Felvettem a cipőmet és a napszemüvegemet. Megnéztem az időt a telefonomon, fél hét volt. Kimentem a házból bezártam és elindultunk a park felé. Még fél úton se voltunk mikor Pinklyt be kellett raknom a táskába, mert már folyton leült. Begyömöszöltem a fejét is táskába arra a pár percre, míg az egyik gyors étteremben vettem egy sült krumplit reggeli gyanánt. Leültem egy padra és kicipzáraztam a táskámat, de Pinkly nem dugta ki a fejét. Elkezdtem enni közben az embereket figyeltem.

Egy furcsán ismerős srácot pillantottam meg futni. Kicsit előre dőltem és vártam, hogy közelebb érjen, Erik futott keresztül a parkon, hátra dőltem és magamban mosolyogtam. Érdekelt, hogy észre vesz-e vagy tovább fut. Direkt nem néztem arra felé csak ettem a krumplit és figyeltem az embereket.

- Hé-, felnéztem, Erik mosolygott rám.
- Hello- intettem és mosolyogtam.
- Hát te?
- Ki jöttem a parkba enni- felmutattam a kezemben lévő kaját.
- Jó étvágyat.
- Köszi-, azzal bekaptam egy krumplit.- Kérsz?- tartottam felé.
- Nem köszi-, megrázta a fejét.- Reggel nem eszek ilyeneket, pláne nem futás közben.
- Ne haragudj- mosolyogtam.

Éreztem, hogy Pinkly elkezd mocorogni a táskámban, majd hirtelen elődugta a fejét és elkezdte ugatni Eriket, vagy két méterrel hátrébb ugrott és ijedten nézett a kutyára.

- Mi a szent szar?- felnevettem.
- Ő Pinkly- megsimogattam a buksiját mire abba hagyta az ugatást.
- Aranyos…- kicsit közelebb jött.
- Ne aggódj nem bánt, csak nagy a szája- közelebb jött és megsimogatta a fejét.
- Aranyos- mondta újra, de most már mosolygott is.
- Az, csak már nagyon öreg- elhúztam a számat.- Hogyhogy futsz?- néztem rá.
- Focizok és reggelente mindig körbe futom a parkot.
- Ééértem. Amúgy már előbb észrevettelek, csak gondoltam nem szólók hátha észreveszel- vigyorogtam.
- És mit csináltál volna, ha futok tovább?
- Megdobtalak volna egy sült krumplival.
- Hogy kárba vesszen?
- Igaz is.
- Én most megyek, de este összeülünk páran az egyik kocsmában és szívesen látunk, bár gondolom Ian már szólt. – mosolygott.
- Hát, még nem… - húztam el a szám. – Mondjuk úgy, hogy kicsit haragszik.
- Mit követtél el ellene? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Hosszú sztori, talán egyszer megtudod. – mosolyodtam el, mire csak nevetve megrázta a fejét.
- Szia Freezy. – intett, és már tovább is futott.

Én is felálltam, és a maradék sült krumplit is elfogyasztva tovább sétáltam. Pinkly kidugta a fejét a táskából, úgyhogy kivettem belőle és inkább sétáltattam. Egyáltalán nem éreztem álmosságot, ami fura volt, mert általában jó alvó vagyok. Megnéztem az időt, 8 óra volt. Tuti, hogy Lana és Ian is még alszanak, úgyhogy hazafelé indultam. Útközben viszont sajnos összefutottam az ikrekkel. Na, igen, jobb már nem is lehetne. Bár fogalmam se volt, hogy mit keresnek ilyenkor az utcánkban.

- Jajj, Free, hová tűntetek este? – kérdezte nyávogva Angelica.
- Igen, kerestünk titeket. – mondta Emma, a haját csavargatva. – Látnotok kellett volna, találtunk két annyira cuki srácot… - folytatta volna, de közbe szóltam.
- Bocs, de nem érek rá. – mondtam, és kikerültem őket.

A házunk előtt egy kocsi állt, amit rögtön felismertem – Zacky bácsiék kocsija volt. Aha, szóval ezért jártak erre az ikrek. Kivételesen nem másztam be az ablakomon, hanem a bejárati ajtót használtam. Az előszobában levettem Pinklyről a pórázt és a nyakörvet és elkezdett futni a nappali felé, már ha ezt lehet futásnak nevezni. Elindultam a lépcső felé és gyorsan odavetettem egy hangos „Hali”-t. Felsiettem a lépcsőn közben hallottam, hogy apa utánam kiállt, de nem foglalkoztam vele. Bezártam az ajtóm és gyorsan átnéztem a szobámat, ha ezek ketten itt jártak én esküszöm gyilkolni fogok. Minden a helyén volt és semmi nem tűnt el. Leültem az ágyamra és felhívtam Ian-t, muszáj beszélnem vele a tegnapiról. Csak vártam és vártam, de csak a hangposta vette fel, nem tehettem mást hagytam neki egy üzenetet.

- Ian! Tudom, hogy nálad van a telefonod és csak nekem nem veszed fel! Ne csináld, egy ilyen faszság miatt nem haragudhatsz… Nem is történt semmi baj! Lana úgyse emlékszik semmire! Ian hallod! Ohh, rohadj meg!- letettem.- Elmehetsz a picsába- mondtam a telefonomnak és az ágyhoz vágtam.

Dühösen vágtattam ki a szobámból, és újra lerohantam a lépcsőn, de most apa megállított.

- Hová mész? Előbb jöttél haza. – ráncolta a szemöldökét.
- Ianhez. – mondtam tömören, aztán a mindent-elérek mosollyal elléptem mellőle, és kivágódtam az ajtón.

Megállás nélkül futottam Ianékig, az ajtó előtt pedig lihegve támaszkodtam meg. Bekopogtam, aztán Lacey néni hangját hallottam valahonnan bentről; ’Gyere csak!’ Bementem a házba, köszöntem neki, aztán felszaladtam az emeletre, és be akartam menni Ian szobájába, de az ajtó nem akart kinyílni.

- Ian, ne legyél már gyerek, nyisd ki! – dörömböltem.

Erősen meglöktem azt a rohadt ajtót, és beléptem. A szobában nem volt senki, ugyan olyan volt, ahogy Ian a koncertek előtt hagyni szokta; az ablak félig nyitva, az ágy bevetetlenül, a szekrény nyitva, és az ajtóin pár póló lógott.

- Freezy, Ian nem jött haza. – jött fel a lépcsőn Lacey néni. – Azt hittük veled van. Elvesztettétek egymást? – kérdezte ijedten.
- Nem… De Ian hazafelé indult… - hebegtem, és rémülten kapkodtam összevissza a fejem.

Lehet, hogy Lanáéknél aludt… - gondoltam, és gyorsan elköszönve tovább rohantam.

Több utcán keresztül, megállás nélkül rohantam, és átkoztam apáékat, amiért ilyen messzire költöztek egymástól.

Amint megérkeztem a házhoz, bekopogtam. Liam pizsamában volt még, és álmosan pislogva nyitott nekem ajtót.

- Freezy? – kérdezte hunyorogva.
- Szia, Liam. – öleltem meg. – Lana ugye itthon van?
- A szobájában. Későn jött haza, felébresztett. – mondta kissé szomorúan.
- És Ian, is itt van? – kérdeztem, belépve a házba.
- Nem, ő csak bekísérte Lala-t, aztán ment is el.
- És nem mondta hova megy? – néztem rá, mire megrázta a fejét. Sötét tincsei csak úgy csapkodtak a feje körül. – Ha Lana felébred, akkor adjatok neki egy nagy pohár vizet, meg gyógyszert fejfájásra. – mondtam, és az ajtó felé fordultam. – Ja, és ha már ébren van, akkor hívjon fel.

Meg sem vártam, hogy elköszönjön csak tovább indultam. Elővettem a telefonomat és felhívtam az első számot, akiről úgy gondoltam tudna segíteni.

- Erik! Jaj, ne haragudj, ha zavarlak, csak Ian eltűnt és nem találom sehol és… ahjj segíts megtalálni légyszi félek, hogy valami hülyeséget csinál, vagy nem tudom.
- Először is nyugodj le- vettem egy mély levegőt.
- Oké- kifújtam a levegőt.
- És most mond el még egyszer, amit mondtál, mert semmit nem értettem annyira hadartál.
- Ian eltűnt, és nem találom és félek, hogy valami hülyeséget csinál, légy szíves segíts meg keresni- mondtam el szépen lassan.
- Hol vagy most?
- A régi templomnál.
- Oda megyek, egy 10 perc és ott leszek, sietek, szia.
- Köszi, szia-, kinyomtam és leültem az egyik padra.

Idegesen topogtam a lábammal közben folyton az időt néztem. Amint Erik megérkezett egyből neki álltunk felkeresni az összes lehetséges helyet ahol csak lehet. Utolsónak a partot hagytuk, ha ott sincs, kiborulok. Végig sétáltunk egy hosszú partszakaszon keresztül, de sehol semmi. Éppen indultunk visszafelé mikor megpillantottam a hátát. A homokban ült és szívta a cigijét. Hogy tud, ilyen nyugodtan ott ülni mikor én felkutatom utána egész HB-t? Megindultam felé lehagyva Eriket. Hátulról neki estem Iannek, ledöntöttem a földre és elkezdtem püfölni, néha homokot szórtam rá. Gyerekes volt lehet, de abban a pillanatban ez tűnt a legnormálisabbnak.

- Akkora egy segg vagy!- üvöltöttem miközben a tenyeremmel csapkodtam a vállát.- Tudod mennyire aggódtam miattad?- könnybe lábadt a szemem.
- Hé, nyugi már!- valahogy sikerült lefognia és lenyomott a földre.
- Miért nem vetted fel?!
- Mert lemerült a telefonom- elővette a zsebéből és felém mutatta.
- És nem gondoltál, hogy szólnod kéne legalább a szüleidnek arról, hogy hol vagy?! Egész HB-t felkutattam érted! Erre te csak lazán itt cigizgetsz…
- Nyugi már Free! – mondta újra, és szorosabban fogott. – Várj, ugye nem szóltál anyámnak? – ráncolta össze a szemöldökét egy pillanatra.
- Szerinted hol a faszban kerestelek először? – kiabáltam.

Erik odaért hozzánk, és már inkább röhögve, mint aggódva nézett minket.

- És megvan az elveszett bárány. – jegyezte meg.
- Inkább birka. – helyesbítettem.

Ian felugrott, leporolta magát, elnyomta a cigijét és elindult.

- És most még is hová mész? – ordítottam utána, még mindig elterülve a homokban.
- Anyám már biztos betegre aggódta magát, és tuti hívta már a rendőröket is. – kiáltott vissza. – Este hívlak Free!
- Meg az anyádat fogod felhívni- morogtam magam elé. Megfordultam és elindultam, Erik követett.
- Minden rendben?
- Persze-, bólintottam.- Elmegyünk Los Angeles-be?
- Elmehetünk- megrántotta a vállát.

Elsétáltunk egy buszmegállóig, ott leültünk és várakozás közben rágyújtottunk.

- Minek akarsz LA-be menni?
- Mert buli- mosolyogtam.- Szeretek csak úgy céltalanul utazgatni ide-oda- elmosolyodott.- Emellett meg akarok látogatni valakit, már ezer éve nem láttam és hiányzik.
- A barátod?- mintha kicsi szomorúság lett volna a hangjában.
- Nem- mosolyogva megráztam a fejem.
- Itt a busz.

Felálltunk és eltapostuk a cigit. Erik mindkettőnknek megvette a jegyet, aztán beültünk leghátra. Az úton elmeséltem neki, hogy mi történt tegnap este. Ő meg tök figyelmesen végighallgatott, és kijelentette, hogy szerinte se kellett volna elmennünk velük. Naná, hogy Ian oldalára állt.
Los Angelesben sétáltunk, fagyiztunk, aztán lementünk egy játszótérre, és ott leültünk a hintákra. Rágyújtottam, és közben meg Eriket hallgattam, aki azt sorolta, hogy kik lesznek ott este. A felét még hírből sem ismertem.

- Gyerekek, nem szabadna a játszótéren cigiznetek. – hallottam meg egy ismerős hangot mögülünk. – Ide gyerekek járnak.
- Akkor vigye a gyerekét máshova. – vágtam rá és felálltam.
- Egyszerűbb lenne, ha ti mennétek máshova.
- Na, még csak az kéne tata.
- Freezy talán jobb lenne ha- szólt közbe Erik.
- Tata? Nem vagyok azért olyan idős kicsi lány.
- Ahogy én sem vagyok kicsi lány- szúrósan néztem rá.
- Na, ide hallgass…
- Freezy- Erik megfogta a karom, de elrántottam.
- Ahjj, de hiányoztál!- Benji bácsi felkapott és körbe forgatott.
- Te is nekem Benji bácsi.
- Ismeritek egymást?- csodálkozott Erik.
- Aha- mosolyogtam.- Apukám egyik régi barátja- Erik szája egy néma „o”-ra nyílt.
- Benji Madden- nyújtott kezet Eriknek.
- Erik Murillo- kezet ráztak.
- Na és mit csináltok errefele?- fordult felém.

- Csak úgy errefelé jártunk. – vontam meg a vállam.
- És ő a barátod? – kérdezte Benji bácsi.

Erikkel összenéztünk.

- Nem. – mondtam gyorsan. Talán túl gyorsan. – Csak haverok vagyunk. – mosolyogtam. Persze, nem lenne bajom azzal, ha több lenne…
- Váárjunk csak…- tette fel a kezeit Erik. – Maga Benji Madden. – elgondolkozott. – Honnan ismerem? – már válaszolni akartunk, mikor hirtelen felkiáltott. – Te jó ég, maga a Good Charlotte gitárosa!
- Személyesen. – mosolgott Benji bácsi.
- Komolyan Free, még hány zenész ismerősöd van? – nézett rám hitetlenkedve Erik.
- Sok. – villantottam rá egy mosolyt.- Ismerem a Good Charlotte-osokat- itt Benji bácsira mutattam,- a Bullet For My Valentine-osokat, a Fozzysokat és azt hiszem egyszer mikor kicsi voltam találkoztam a My Chemical Romance-osokkal- vigyorogtam.

- Igazi celeb gyerek- mosolygott Benji bácsi és átkarolta a vállam.
- Hát az biztos- mosolygott Erik.
- Nem jöttök át? Lisa most nincs otthon- mosolygott.
- De átmehetünk, Erik?
- Nekem oké- megvonta a vállát.
- Akkor menjünk.
- Jake otthon van? – kérdeztem.
- Igen. – bólintott Benji bácsi. – Még alszik.
- Este mikor ért haza? Láttam a tegnapi koncerten.
- Olyan 5körül eshetett be… - húzta el a száját.
- Más is… - köszörülte meg a torkát Erik, de mielőtt folytathatta volna oldalba böktem.
- Ne csinálj úgy, mintha ti nem lettetek volna rosszabbak. – mosolyogtam Benjire bácsira.
- Nem, azt hiszem mi is ilyenek voltunk. – nevetett. – Itt is vagyunk.

Elővette a kulcsait, aztán előre engedett minket. Amíg Benji bácsi kiment a konyhába, hogy hozzon nekünk üdítőt, mi leültünk a nappaliban a kanapéra. Rengetegszer voltam már itt, Jake-kel kis korunkban mindig valami csínyen törtük a fejünk, amikor csak együtt voltunk. Emlékszem mikor még öt-hat éves lehettem még élt Benji bácsi tigrise, nagyon szelíd kis jószág volt, de apa mindig félt, amikor a közelében voltam. Így amikor egyszer nem figyeltek Jake-kel kiszöktünk a kertbe elengedtük a tigrist, én felültem a hátára, Jake pedig a láncánál fogva bevezette a lakásba, Michelle majdnem szívrohamot kapott, persze nem azért mert a tigrisen ültem, hanem mert a tigris bejött a házba. Apa egyből lekapott a tigris hátáról, alaposan összeveszett Benji bácsiékkal és ezután vagy hónapokig nem is voltunk náluk. Igazából senki se értette, hogy Benji bácsiék, hogy képesek egy tigrist tartani a háznál mikor ott egy kis gyerek is.

Ez a kedvenc történetem Jake-kel, leginkább, azért mert akkor először láttam igazi rémületet Michelle arcán. Végig futattam a szememet a falakon lévő képeken. Ajtó csapódást hallottam az emeletről és felderült az arcom. Tompa léptek közeledtek a lépcső felé majd azon le. Felálltam és szembe fordultam a lépcsővel. Jake egy elnyűtt fehér pólóban és egy alsógatyában jött le a lépcsőn. Világoskék haja a szokásostól eltérően nem volt tűhegyesre felzselézve, le volt lapulva, mint aki épp most kelt fel, bár valószínűleg így is volt. Megrohamoztam és a nyakába ugrottam, először azt se tudta mi van, majd mikor rájött ki is vagyok fél karral átölelt, csak most vettem észre, hogy a másik keze be van kötve. Eltoltam magam tőle és érdeklődve néztem a kezét, majd kérdőn ránéztem mire csak megingatta a fejét, megvontam a vállam. Megfogtam az épp csuklóját és oda húztam Erikhez, aki addigra már felállt. Bemutattam őket egymásnak, egy percig Jake méregette Eriket, majd leült a másik oldalamra, a kanapéra és elkezdett kérdezgetni a tegnap estéről, közben Benji bácsi is visszatért az italokkal. Mindent elmeséltem nekik, de persze kihagytam a mosdós részt mikor Ian szétvert egy gyereket.

Sötétedésig ott maradtunk náluk, egész jól mulattunk. Eriknek elmeséltünk egy csomó régi történetet, hogy miket csináltam kis koromban, voltak kínosak is, de többség inkább vicces volt még számomra is. Benji bácsi felajánlotta, hogy haza visz minket, de mondtam, hogy nem szükséges, busszal jöttünk és amúgy is hivatalosak vagyunk egy buliba. Így hát fogtuk magunkat elköszöntünk és elindultunk „hazafelé”.

1.fejezet

2026. július 20.

- Boldog szülinapot!- kántálták együtt, és rám vigyorogtak.

Az asztalon halmokban álltak az ajándékok, meg egy hatalmas gitár alakú torta. Mindenki ott volt.

Apu és Michelle álltak legelöl, és rám mosolyogtak. Rögtön mögöttük, zsebre tett kézzel Ian állt, mögötte az ikrek és a szüleik, Zacky és Gena. Jimmy a tányérokat rakta szét, Diana és Lana, Liamre próbáltak vigyázni. Valary Maxxie mellett guggolt, és neki magyarázott valamit, Matt pedig mellettük állt, és rám mosolygott. Johnny és Lacey az utolsó ajándékokat rakták a helyükre. Papa és Suzy néni a kanapén ültek és mosolyogtak. Mindenki vigyorgott.
Ha nem tudnám, hogy miért esküszöm megijedtem volna. Nem bírom, ha ennyi vigyorgó ember vesz, körül megijesztenek, de mivel ma az én szülinapom van, pontosabban az örökbefogadásom napja így kénytelen vagyok végig csinálni ezt az egész hajcihőt. Egyedül az nyugtat meg, hogy apa és Ian nem vigyorognak rám olyan idiótán, mint a többiek. Papa megint kezdi a hülye vicceit, amik ugyan tényleg viccesek, de néha már nagyon idegesítő tud lenni a sok ízléstelen poénja, főleg, ha folyton azzal jön, hogy Ian és én milyen szép kis párocska lennénk. Nem köszi! Ian a legjobb barátom, olyan mintha a bátyám lenne, sose tudnék rá máshogy tekinteni és nem is akarok.

- Emma, Angelica!- Zack bácsi hangjára figyeltem fel.

Az ikrek megint feszegetik a határokat és most éppen azzal, hogy Lana ruhájára „véletlenül” ráejtették az egyik torta szeletet. Gondolom azért, hogy magukra vonják a figyelmet. Komolyan nem értem, hogy honnan örökölték ezt. Az ikreknek persze ezt a kis balesetet egy kis dorgálással megbocsájtották.

- És, itt az ajándékod! – apu lépett mellém, kezében egy kicsi, fehér dobozt tartott, amit át adott nekem. – Ezt tőlem, és anyutól kapod.

Már nyitottam volna a szám, hogy kijelentsem, Michelle nem az anyám, de helyette inkább csak elmosolyodtam.

Levettem a tetejét, és kikerekedtek a szemeim. A dobozban egy ezüst karkötő volt, rajta mindenféle apró medál, amik valamilyen hangszert ábrázoltak.

- Köszönöm szépen! – öleltem meg apát.
- Tetszik? – kérdezte Michelle, és kitárta a karjait, én pedig akaratom ellenére megöleltem.
- Igen. – bólintottam.

Kivettem az ékszert a dobozból, és apu segített felvenni, majd sorra bontottam ki az ajándékokat. CD-ktől kezdve, könyveken át az ékszerekig mindent kaptam. Ezeknek a felét úgy is valamelyik szekrényem aljába fogom rakni, csak amíg találok nekik valami helyet aztán, ott felejtem őket, de tényleg nem direkt. Csendben ültem az egyik kerti székben a teraszon és körmömet rágva figyeltem a többieket. Mindenkit legalább két percig figyeltem, de mikor apáékra néztem, újra hallottam magamban Michelle hangját, ahogy két héttel ezelőtt apával a nappaliban beszélget, azt hitték fent vagyok a szobámban, ezért nyugodtan tudtak beszélgetni. Ismét könnybe lábadt a szemem, ahogy visszhangoztak Michelle szavai a fülemben. „Azért még is csak jobb lenne, ha Hope a saját gyerekünk lenne, vagy ha legalább lenne egy saját gyerekünk.” Még jobban gyűlöltem Michelle-t mint eddig, de részben igaza van, hiszen én nem vagyok a gyerekük, engem csak örökbe fogadtak. Felálltam a székből és elindultam a ház oldala felé. Leültem a fűbe, a hátamat a ház falának döntöttem. Kivettem a cigim a zsebemből és rágyújtottam. Percekig ültem csendben, szívtam a cigim és figyeltem az utcát. Lépéseket hallottam magam mellől, de nem néztem oda, a nélkül is tudtam, hogy ki jött utánam.

- Ugye tudod, hogy mindenki téged ünnepel, és te nem vagy ott?- leült mellém és rágyújtott.
- Tudom- megrántottam a vállam.
- Ohh majd elfelejtettem- benyúlt a zsebébe és a kezét ökölbe szorítva húzta ki.
- Mi ez?
- Az ajándékod- mosolygott.
- De hát már megkaptam.
- Az a szüleimmel közös, de ez csak tőlem van- mosolygott, felém nyújtotta a kezét, felemeltem a tenyerem és belepottyantotta az ajándékom.
- Jézus Ian, ez nagyon szép- elmosolyodtam, ahogy megláttam az aprócska medált, ami egy „F” betűt formázott és a jobb fölső sarkában piros kis ékkő volt.
- Reméltem, hogy tetszeni fog Freezy.
- Nagyon tetszik, köszönöm- egy puszit nyomtam az arcára.

Szétfeszítettem a kis karikát az „F” betűn és felraktam a karkötőmre. Megcsodáltam a karkötőmön is majd Ianra néztem, komoly arccal nézett vissza rám. Tudtam mi következik, rá fog kérdezni, hogy miért hagytam ott a bulimat, úgyhogy inkább egyből belevágtam és elmeséltem neki, mi bánt. Elmondtam neki, amit hallottam, hogy Michelle mit mondott és, hogy ez mennyire bánt, meg hogy nem akarom, hogy legyen egy másik gyerekük, egy saját, mert akkor én már fölösleges lennék. Itt persze félbe szakított és elmagyarázta, hogy ez még is mekkora hülyeség és a társai, de valahogy nem tudott meggyőzni, ha valamiben, ebben biztos voltam. Akár hülyeség akár nem én így gondoltam. Lacey néni hangjára felkaptam a fejem és amint megláttam el is fordítottam. Odaszólt Iannak, aki gondolom megrázta a fejét és jelezte, hogy most ne, mivel nem sokkal az után, hogy oda szólt hallottam eltávolodni a lépteit. Felálltam és lesöpörtem a nadrágomat. A kerítéshez mentem.

- Gyere- fordultam vissza Ianhez.
- Hová akarsz menni?- mellém jött.
- Azt mondtad, hogy a haverjaid összegyűlnek a parton, hát oda.
- De hát és a bulid?- a kert hátsó része felé mutatott, megvontam a vállam.
- Nélkülem is elvannak.
- Freezy- próbálkozott meggyőzni.
- Ugyan, máskor is elmentünk már- megkapaszkodtam a kerítés fölső részén és átlendítettem magam.
- Legyen- sóhajtott és utánam jött.
- Csak a haverjaid lesznek ott?
- Meg azoknak a haverjai- zsebre dugott kézzel sétált mellettem.
- Akkor jó, legalább új arcokat is megismerhetek. És- felé fordultam és felemeltem a mutató ujjam,- nem ma van a szülinapom, ez csak egy átlagos nap.
- Tudják, hogy szülinapodra mentem.
- Ahjj- előre fordultam.- Mindegy azért ne hozzuk fel, ha lehet.
- Rendben- elmosolyodott, átkarolta a vállam magához húzott és egy puszit nyomott a fejemre.

Futva indultunk el, nem hiányzott, hogy a szülők vagy akárki más hamarabb észbe kapjon, hogy eltűntünk.

Miután meggyőződtünk róla, hogy elég messze vagyunk a háztól lassítottunk.

- Szóval kb. hányan leszünk? – kérdeztem.

- Öööö – úgy tűnt erősen gondolkozik. – Sokan. Úgy húszan. Vagy többen.

-  Remek. – mondtam.

Átkarolt, és elmondta, hogy nem lesz semmi baj, hogy Michelle nem gondolta komolyan, és ha lenne is egy kistesóm, akkor se felejtenének el engem. Ennél a résznél felhorkantam.

- Szeretnek Téged. – jelentette ki, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet.

Leértünk a partra, de már messziről hallottuk, hogy valaki kocsijából üvölt a zene, hogy kiabálnak, hogy jól érzik magukat. Bár még este hét óra sem volt, égett a tábortűz.

- Sziasztok! – köszönt Ian vigyorogva és kezelt a srácokkal.

Én is mosolyogva köszöntem azoknak, akiket ismertem, Ian pedig bemutatott a többieknek. Leültem egy srác mellé, Ian pedig hozott nekem egy üvegsört. Tényleg rengetegen voltunk, alig tudtuk túl kiabálni a másikat. A sör után valaki hozott whiskyt meg vodkát, amitől még oldottabb lett a hangulat. Úgy éjfél körül a fele csapat már a vízben úszkált.

Páran csak leültek a part szélére, én és egy másik srác viszont a tűz mellett maradtunk. Bele bámultam a tűzbe, és újra lejátszottam magamban Michelle szavait. Ha lehet ezerszer jobban gyűlöltem, mint máskor.

- Freezy vagy ugye? – szólalt meg a mellettem ülő srác.

- Igen. És te? – kérdeztem.

- Erik. – mosolyodott el, és a kezét nyújtotta.

Mosolyogva kezet fogtunk, majd végig néztem rajta. Magas volt, sötét hajú, barna szemű, és ha lehet ezt mondani egész jó képű is.

- Honnan ismered Iant?- kérdezte.
- Az apáink egy együttesben játszanak- bele ittam a sörömbe.
- Ismerem őket?- mosolygott.
- Nem tudom- megrántottam a válam.- Az Avenged Sevenfold ismerős név neked?- elgondolkodott.
- Mintha hallottam volna már.
- Egy metál banda, 1999 óta vannak együtt, azóta is csak úgy ontják magukból a jobbnál jobb lemezeket, turnékra járnak és hasonló- elkezdtem mocorogni.
- Keveset látod apukád?
- De, hogy is- felnevettem.- Néha túl sokat is, ne érts, félre imádom meg minden, csak néha túlságosan a gondomat akarja viselni…
- Ami nem csoda- Ian hátulról átkarolta a vállamat,- nem vagy egy jó kis lány típus- vigyorgott, leszedtem magamról a kezét.
- Ahogy te sem vagy egy apuci szeme fénye- mondtam gúnyosan.
- Mit szólnál egy fürdéshez szülinapos?- azzal felkapott és elkezdett vinni a víz felé.
- Várj!- kiáltottam, megállt.
- Mi az?- kivettem a telefonomat a zsebemből és ledobtam a földre.
- Nem kell egyelőre új.

Tovább indult és bevitt a vízbe, mikor elég mélyen volt beledobott, egy aprót sikítottam és elkezdtünk egymást kergetni a vízben, majd mikor sikerült elterelnem a figyelmét gyorsan kimentem a vízből és visszaültem a tűzhöz Erik mellé, út közben felvettem a telefonom.

- Szóval hol tartottunk?- leültem mellé.
- Ott, hogy…

Nem tudta befejezni, amit akart, mert szinte mindenki egyszerre özönlött vissza a tűz mellé. A rádiót kikapcsolták, és valahonnan, valaki szerzett egy gitárt, ami Ian-nél kötött ki. Elkezdett játszani, amit mindenki ámulva nézett, de lehet, hogy csak az alkohol hatása miatt.

Nem hiába az apja az egyik legjobb basszusgitáros, akiről hallottam. Számomra ismerős volt a dal, de nem tudtam hova tenni. Mintha egyszer régen hallottam már volna.

- Most már tudom, hogy miért gitározik olyan jól. – mosolygott Erik.

- Van tehetsége. – mondtam. – Szóval mit akartál kérdezni?

- Valamit a turnékkal kapcsolatban. – elgondolkozva bámult bele a tűzbe, és ivott a söréből.

Mosolyogva vártam, hogy eszébe jusson, közben pedig Iant hallgattam, és Eriket néztem. Helyes. Ezt bárki megállapíthatja.

- Ja, igen, akkor te is elszoktad, kísérni a turnékra? – jutott eszébe.

- Mikor hogy. Ha van társaságom – itt Ianre néztem. – Akkor igen.  

- És, jól hallottam, hogy ma van a szülinapod?
- Pontosabban tegnap volt- mosolyogtam, felnevetett.- De nem mondanám a szülinapomnak- visszanéztem a tűzre.
- Miért?- vettem egy mély levegőt, utálom, ha piásan kérdezgetnek ilyeneket rólam, mindig őszinte vagyok.
- Adoptáltak, és az árvaházban sem tudták mikor születtem pontosan, így hát a születésnapom lett az a nap, mikor apámék eldöntötték, hogy haza visznek.
- És próbáltad már megkeresni az igazi szüleid?- ránéztem és megráztam a fejem.
- Soha, nem is gondolkodtam rajta. Három éves voltam mikor örökbe fogadtak és valahogy megmaradt bennem, hogy nem ők az igazi szüleim, minek keressem meg azokat az embereket, akik csak úgy eldobtak maguktól? Jó persze más, ha 16 évesen szült meg az igazi anyám, de akkor is… Én meg vagyok a nevelő szüleimmel… úgy ahogy- tettem hozzá halkan.
- Hé Freezy!- hallottam Ian hangját, felé fordultam.- Te jössz- vigyorgott rám és felém tartotta a gitárt.
- Nem- megráztam a fejem.
- Na, ugyan ne kéresd magad- oda dobta a gitárt én meg reflexből elkaptam.- Játszd azt, amit apád tanított neked.
- Mindent ő tanított- elhúztam a szám.
- Jó akkor az a P betűs együttes- összeszorította a szemét, nem hiába mondják, a pia öli az agysejteket.
- Pantera?- segítettem ki.
- Igen!- rám mutatott.- A Walk-ot.
- Akusztikus gitárral?
- Akusztikus gitárral- mondták egyszerre többen is.
- Hát jó…

Rendesen megfogtam a gitárt, gyorsan lepörgettem a fejemben a dal kottáját és már bele is kezdtem. Többen elkezdték énekelni a számot, én is csatlakoztam hozzájuk. Mikor befejeztem, elkezdték kántálni, hogy „Vissza, vissza, vissza.” Így hát nem volt más választásom, mint hogy játsszak még nekik. Valahonnan előkerült egy másik gitár, így még jobb lett a hangzás. Olyan kettő fele elfáradtam és tovább adtam a gitárt. Még kint maradtam egy kis ideig, majd fogtam magam oda intettem Iannak és elindultam haza. Végig mentem a sötét és csöndes utcákon, egy kis követ rugdostam magam előtt. „Azért még is csak jobb lenne, ha Hope a saját gyerekünk lenne, vagy ha legalább lenne egy saját gyerekünk.” Megráztam a fejem, megálltam a házunk kerítése előtt, átmásztam rajta, majd az ablakom alatti fához mentem és felmásztam rá. Ráültem az ablakomhoz legközelebbi ágra és óvatosan kinyitottam az ablakomat. Bemásztam a szobámba amilyen csöndben csak tudtam, imádkoztam, hogy Pinkly ne kezdjen el ugatni. Mindig ezt a megoldást választom, ha később érek haza, mint a megbeszélt vagy épp egy szó nélkül megyek el itthonról, mint ma is. Nincs kedvem végig hallgatni a papolásukat, elég, ha másnap reggel traktálnak vele. Levettem a ruháim, és felvettem egy pizsamául szolgáló, Vengeance University-s pólót, amibe kb. kétszer belefértem volna. Elővettem az Iphoneom, felvettem a fülesem, és elindítottam az első számot, amit megtaláltam. A sötétben tapogatózva bemásztam az ágyamba, és kényelmesen elhelyezkedtem. Lehunytam a szemem, de álmok helyett csak Michelle szavait hallottam, magam előtt láttam az arcát.

Megráztam a fejem, és lepörgettem magam előtt a mai napot. Ha jól megnézzük, nem is volt annyira szörnyű. Sőt, a vége egész jó volt. Éreztem magamon az ezüst karkötőt, ahogyan megemeltem a kezem a kis hangszerek és az F betű halkan megcsörrent.
A folyosón felvillant a lámpa, és ajtó nyílását hallottam. Kipattant a szemem, de nem mozdultam meg. Léptek közeledtek az ajtóm felé, én pedig úgy tettem, mintha aludnék. Az ajtó kinyílt, majd becsukódott. Valaki megállt az ágyam végénél, majd közelebb jött. Kivette a fülhallgatót a fülemből, és az Iphoneommal együtt elrakta. Amint hozzám hajolt, tudtam, hogy apu az. Végül is Michelle tuti nem kelne fel miattam hajnalban.
Apu adott egy puszit a homlokomra, valószínűleg úgy gondolta, hogy csak reggel fog leszidni, amiért elmentem a saját bulimról.
Hallottam a távolodó lépteit, és kinyitottam a szemem.

- Apu- megállt, és visszafordult, nem szólt semmit csak nézett.- Mikor kezdődik a turnétok?
- Kábé egy hónap miért?
- Csak kérdeztem.
- Jól van- megint elindult.
- Várj.
- Igen?- visszafordult.
- Holnap nem megyünk el egy Apa-lánya vásárlásra?
- Elmehetünk- visszajött hozzám,- de most már aludj- megpuszilt.- Reggel még beszélnünk kell.
- Tudom- elhelyezkedtem a párnámon.- Jó éjszakát apu.
- Jó éjt Freezy- becsukta az ajtót és hallgattam a léptei zaját, amíg el nem haltak.

Ezután elaludtam.

Szokásomhoz híven, délben keltem fel, és pizsamában lecsattogtam a konyhába. Elővettem egy tálat, öntöttem bele tejet és müzlit, majd beültem a nappaliba és kerestem valami zene csatornát. Apa és Michelle bejöttek, valószínűleg a teraszon cigiztek eddig, és elém álltak. Pedig épp Pink egyik klipjét adták…
Michelle elvette a távirányítót, és kikapcsolta a tévét.

- Nektek is jó reggelt! – motyogtam, és folytattam az evést.
- Hol voltál tegnap? – kérdezte Michelle.
- Iannel. – felsóhajtott.
- Kicsim, a saját bulidról mentél el… - kezdte Apa.
- Tudom, és sajnálom. – mondtam el egy szuszra.- De ne csináljatok úgy mintha ezt máskor nem tettem volna már meg. Egyébként is csak egy buli, senki nem halt bele, hogy elmentünk Iannel- felálltam és bementem a konyhába.
- Beszélj, vele kérlek- hallottam Michelle hangját, megtámasztottam magam a pulton és vártam, hogy apa bejöjjön, nem kellett sokat várnom.
- Szóval?- néztem rá.
- Miért mentettek el?
- Nem tudom- megrántottam a vállam.- Nem volt hangulatom a partizáshoz.
- És Iant miért vitted magaddal?
- Mert egyedül nem akartam elmenni. Amúgy is szinte mindenhova Iannel megyek, nem hiszem, hogy ez meglepő lenne.
- Van közte és közted valami?
- Jézusom apa. Ian a legjobb barátod fia, az én legjobb barátom.
- Ez még nem jelent semmit.
- Oké, tisztázzuk. Ian és köztem nincs semmi, nem is volt és soha nem is lesz. Ian olyan nekem, mint egy báty. Oké?
- Jól van… csak megkérdeztem.
- Mikor megyünk ma vásárolni?- tereltem a témát gyorsan.
- Mikor akarsz?
- Hát mondjuk, most még megnézek egy sorozatot a tv-ben, már ha Michelle engedi… és utána?
- Jól van- elmosolyodott.- De azért igazán leszokhatnál arról, hogy gondolsz egyet és lelépsz a saját bulidról.
- Úgysem fogok, ezt te is tudod- megöleltem.
- Makacs vagy- sóhajtott.
- Csak nehezen nevelhető- vigyorogtam.
- Na húzás- elengedett és visszamentem a nappaliba, ahol kedvesen Michellere mosolyogtam.

Megkértem, hogy adja vissza a távkapcsolót, amit egy sóhaj kíséretében meg is tett.
Miután végig néztem az Odaát ismétlését felmentem a szobámba, és rendbe szedtem magam. Fogat és arcot mostam, utána pedig felvettem egy szaggatott rövidgatyát meg egy fekete topot. Enyhén kisminkeltem magam, a hajamat pedig összekötöttem.
Lefutottam a lépcsőn, felvettem a conversem, és megálltam az ajtó előtt.

- Mehetünk? – apa jött ki a konyhából mosolyogva.
- Igen! – bólintottam, és kinyitottam az ajtót.

Elköszöntünk Michelletől, és beültünk a kocsiba. Letekertem az ablakot, és beraktam a City of Evilt. 

- Nem unod már?- mosolygott rám apa, megráztam a fejem és kibámultam az ablakon közben énekeltem.

Apa nem kezdett el megint kérdezgetni a tegnapi napról, aminek nagyon örültem. Nem akartam neki elmondani, hogy tudom mit mondott Michelle és, hogy ez mennyire bánt. Leparkoltunk a pláza parkolójában és elindultunk körbe nézni a boltokban. Éppen egy CD boltból jöttünk ki mikor valaki a nevemen szólított. Elkezdtem keresni a hanghoz tartozó arcot. Egy mosolygó barna szempárt pillantottam meg, Erik integetett. Elmosolyodtam és visszaintegettem.

- Az ki?- kérdezte apu.
- Egy ismerősöm.
- Eddig még nem láttam.
- Ja-, elfordultam Eriktől és tovább indultam, apa követett és végig engem nézett.- Jaj, miért kell bámulni?- megálltam egy kínai étterem előtt.
- Nem bámullak, baj, ha nézem a lányom?- mosolygott.
- Hátha a lányod, nem a vérszerinti lányod elég gázos- viccelődtem és elhúztam a szám, felnevetett.
- Na, ki a srác?- kérdezett rá újból.
- Tegnap ismertem meg a bulin amire Iannel mentünk.
- Ohh.
- Jó fej srác, kedves- elmosolyodtam és a földet néztem.
- Csak nem tetszik?- felkaptam a fejem.
- Nem!- vágtam rá egyből és beálltam a sorba a kajáldánál.
- Aha, persze-, mindent tudóan mosolygott.
- Jó helyes srác… de nem igazán ismerem, szóval…
- Hát normálisnak tűnik- a „tűnik” szót erősen megnyomta.
- Igen…

Apu újra szólásra nyitotta a száját, mikor valaki felsikított a sorban. Megfordultunk. Egy kb. velem egyidős lány állt mögöttünk tátott szájjal, majd amint szóhoz jutott elkiáltotta magát.

- Synyster Gates!- és apa felé rohant.

A hangra persze minden rajongó, aki a bevásárló központban tartózkodott apuhoz rohant, hogy autógrammot kérhessen tőle. Apa meg persze megtette ezt. Na, ennyit az apa-lánya napról.
Átverekedtem magam a tömegen, és visszafelé sétáltam. Zsebre tettem a kezem, és csak előre néztem.

- Freezy!- megfordultam.

Erik utánam futott, és beért.

- Szia-, mosolygott.
- Szia-, mondtam.
- Az apukádat támadták le?- kérdezte, és a háta mögé mutatott.
- Ja-, morogtam, gyorsan megtöröltem a szemem mielőtt elsírtam volna magam.
- Tényleg híres lehet.
- Igen, az-, magam elé bámultam és haladtam előre, el akartam menni innen.
- Baj van?
- Csak el akarok menni innen, megfulladok…- begyorsítottam, nem akartam lehagyni, csak végre ki akartam jutni a friss levegőre.
- Gyere- megfogta a könyököm és elkezdett húzni a legközelebbi kijárat felé, amit nem is vettem észre.

Nehezen vettem a levegőt, egy kisebb pánikroham kezdett úrrá lenni rajtam. Ahogy kiértünk a friss levegőre előre hajoltam és megtámasztottam magam a térdemen, szaporán vettem a levegőt. Emlékképek sorra jött fel. Ugyan ebben a plázában voltunk.

Apa fogja a kezemet, olyan hat éves lehettem. Halk zaj van a háttérben, ami egyre erősödött, egyre több lett az ember körülöttünk és mindenki apa nevét kiáltozta. „Uram isten, Synyster Gates!” „Jézus ez tényleg ő, ez Brian Haner!” Apa elengedte a kezemet és kedvesen mosolygott az ismeretlen arcokra, amik egyre többen lettek és eltaszítottak apa mellől. Magamhoz öleltem a macim és szólongattam aput, de nem hallott meg. Kétségbe estem a sok hangos embertől és sírva fakadtam. Elkezdtem futni, hátha megtalálom a tömegen kívül aput, de nem jártam sikerrel. Egyre jobban távolodtam a tömegtől és egyre jobban sírtam. A könnyeimtől nem láttam rendesen és felestem.

Megráztam a fejem, csak most vettem észre, hogy megint elkezdtem sírni. Letöröltem a könnyeimet és a kézfejemmel megtöröltem az orrom. Felegyenesedtem és megpróbáltam megnyugodni. Erik ijedt arccal nézett rám és láthatólag nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

- Jól vagyok- mondtam neki, hogy megnyugodjon.- Vagy is jobban- helyesbítettem, mikor nem változott semmi az arc kifejezésén.
- Nem hiszem- mondta.- Freezy, ennyire kiborított, hogy apudat felismerték?- kérdezte.

Megfogta a kezem, és egy közeli padhoz vezetett. Leültünk. Kérdőn nézett rám, várta, hogy mondjak valamit.

- Tényleg jól vagyok- mondtam, és elmosolyodtam.- Csak… Apával akartam lenni.
- Ha gondolod, haza vihetlek- ajánlotta fel, mikor felálltam.
- Inkább Ianhez szeretnék menni- mosolyogtam, és megnéztem az időt.- Ideje, hogy valaki felkeltse.

Felnevetett, majd a kocsijához vezetett.

- Ugye tudod, hogy hol lakik?- vontam össze a szemöldököm.
- Persze-, vigyorgott.

Beszálltunk a kocsijába, ő pedig indította. Bekapcsolta a rádiót, amiben Kelly Clarkson egyik slágere ment, és Erik magas, már-már fülsértő hangon énekelni kezdte.

- Uristen- nevettem.- Jézus mária Erik- már könnyeztem a nevetéstől, de nem hagyta abba.

Én is beszálltam és együtt énekeltünk a rádióval hülye hangon, mikor férfi énekelt, elmélyítettük a hangunkat. Sikerült jobb kedvre derítenie, aminek nagyon örültem. Az egész utat végig röhögtük. Már majdnem megérkeztünk mikor megszólalt a telefonom. Kivettem a zsebemből és a kijelzőn egy kép villogott rólam meg apuról. Lefagyott a mosoly az arcomról, Erik lejjebb vette a hangerőt, megnyomtam a fogadás gombot és a fülemhez emeltem a telefont.

- Igen?- kinéztem az ablakon.
- Hol vagy?- ijedt volt a hangja.
- Útban Ian felé.
- Jézusom, már kétségbe voltam esve, hogy hova tűntél.
- Aha, gondolom…
- Freezy ne csináld. Nem hagyhattam őket ott.
- Nem persze, megértem, hogy fontosabbak a rajongók, mint a lányod. Jaj, bocs, most ugrik be, csak a fogadott lányod vagyok.
- Jézusom Hope mi bajod van?- Hope-nak hívott? Komolyan?
- Gyűlölöm ezt a nevet!- csattantam fel.
- Mi bajod van?
- Semmi, csak elegem van. Egyszer tölthetnék végre kettesben veled egy napot, úgyhogy Michelle nincs ott, erre meg leállsz cseverészni a rajongóiddal.
- Csak autógrammot osztogattam meg…
- Hagyjuk, jó?- a halántékomat maszíroztam.- Majd beszélünk, ha haza mentem- a „ha” szót erősen megnyomtam.- Szia- meg sem vártam a válaszát egyből kinyomtam és azzal a lendülettel ki is kapcsoltam a telefonom.

Ez után a beszélgetés után végig csöndben voltunk. Mikor megállt Ianék háza előtt, megköszöntem neki, hogy elhozott és, hogy ilyen kedves volt velem. Elköszöntem és kiszálltam a kocsiból. Megvártam, míg elhajt, csak azután csöngettem be. Johnny bácsi nyitott ajtót, látszólag eléggé meglepte, hogy én állok az ajtóban.

- Freezy, hát te?
- Ianhez jöttem…
- Még alszik.
- Tudom, pont ezért. Én akarom felkelteni- magamra erőltettem egy mosolyt.
- Gyere be- Johnny bácsi elmosolyodott és félre állt az ajtóból, hogy be tudjak menni.

Felmentem a lépcsőn, közben beköszöntem Lacey nénihez. Halkan benyitottam a szobájába, a szekrényéhez mentem kivettem egy pólót és egy gatyát, azokba belecsavartam az egyik doboz cigijét.

- Ébresztő!

A fejére dobtam az összecsavart ruháit, amit egy nyögéssel viszonzott. Elindultam az ablaka felé, még jó, hogy padlás szobája van. Kimásztam az ablakon és kiültem a tetőre, hogy ott várjam meg, amíg felöltözik, pár perc múlva csatlakozott hozzám és mindketten rágyújtottunk.

- De legalább nem öntöttél rám egy vödör vizet. – ásított Ian.
- Máskor az lesz. – mondtam.
- Mi történt Freezy? – kérdezte, és rám pillantott.
- Mit csinálnál, hogyha apuddal elmennétek, mondjuk egy baseball meccsre, ahol hirtelen megrohamoznák őt a rajongók, és teljesen elfelejtkezne rólad? – tettem fel a kérdést.
- Ilyen nem történne meg, mert …óóóó. – bebizonyította, hogy másnapos. – Mi történt?
- Úgy volt, hogy apa-lánya vásárlós nap lesz, de mivel ő híresség, minden elcsesződött.

Kifújtam a füstöt, és szétnéztem a tetőről. Este imádok kiülni ide, nézni a csillagokat.

- Várj. Idáig gyalogoltál a plázából? – nézett rám.
- Erik elhozott. – mondtam.
- Erik Murillo? – újra rám nézett, és elnyomta a cigijét a tetőn. – Vele beszélgettél tegnap este – itt megállt. – meg ma hajnalban, ugye?

Újabb szálat vett ki a dobozból és meggyújtotta. Bólintottam, és elnyomtam a cigimet. Nyújtózott és ásított, majd összekócolta a hajam.

- Már csak a kávé hiányzik. – sóhajtott, és szívott a cigijéből.
- Egyet értek- rá vigyorogtam.
- Oké…- felállt,- már is hozom, addig maradj itt.
- Basszus pedig arra gondoltam, hogy elrepülök…- elhúztam a szám.
- Jól van- felnevetett és visszamászott az ablakon.

Hátra dőltem, behunytam a szemem és élveztem a napsütést. Próbáltam kiverni a fejemből, hogy hogy viselkedett apa, és Michelle szavait is. Inkább valami másra akartam gondolni. Helyette visszapörgettem magamban tegnap estét. A tábortüzet, azt, hogy Ian bevitt a vízbe, az Erikkel való beszélgetésemet…

- Hahó! Freezy! – Ian szólongatott, kezében 2 pohár kávé volt.
- Mi van? – elvettem az egyiket, és belekóstoltam.
- Elaludtál. Nem találtál este haza, vagy mi? – kérdezte vigyorogva.
- Most már tuti, hogy legközelebb vízzel ébresztelek. – jelentettem ki, és elővettem egy újabb szálat.

Prológus

- Mr. és Mrs. Haner?- nézett ránk egy nő a pult mögül.
- Igen- bólintottam.
- Kitöltötték a lapot?
- Persze- Mich odaadta neki a lapot.
- Köszönöm- elvette és gyorsan átfutotta, majd berakta egy mappába, amin ott volt a nevünk.- Jöjjenek utánam.

Csendben követtük, a falak tele voltak gyerek rajzokkal és csoportképekkel. Egy ajtóhoz vezetett minket, ami mögül gyerek zsivaj hallatszódott ki, kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. Az egész helyiség tele volt különböző korú gyerekekkel. Egymással játszottak, rajzoltak és olvastak, volt olyan, aki a tv előtt ült és azt nézte. Mich izgatottan nézegette a gyerekeket, de nekem egyből megakadt a szemem az egyiken. Hosszú, kócos, göndör, barna haja az arcába lógott, egy koszos, szakadt macival játszott az egyik sarokban egyedül.

- Őt, hogy hívják?- kérdeztem a nőtől és az állammal a kislány felé böktem.
- Ohh, őt? Neki nincs neve, vagyis hát, pár napos korában hozták ide, azóta három év telt el, de egy árva szót sem szólt eddig, biztos tud beszélni, csak nem akar.
- És miért nincs neve?- kérdezett rá Mich újra, helyettem.
- Mert nem tudtuk megismerni annyira, hogy nevet tudjunk neki adni.
- Értem. Szerintem akkor őt hagyjuk békén.
- Miért?- néztem Mich-re.- Mert más, mint a többi? Ugyan…

Elindultam a kislány felé, Michelle nem jött velem. Leültem vele szemben, nem nézett rám csak tovább játszott a macijával. Próbáltam beszélni hozzá, többnyire csak kérdezgettem mindenféléről, de egyszer sem nézett rám, csak a macija fülét piszkálgatta. Egyszer mikor hozzá akartam érni a macihoz, magához húzta és rám nézett a hatalmas barna szemeivel, mikor a szemébe néztem elfordította a tekintetét, visszahúztam a kezem ő pedig tovább játszott a macijával.

- Brian menjünk- Mich hangja mögülem jött,- azt hiszem mára eleget voltunk itt, majd holnap visszajövünk- bólintottam.
- Szia, kicsi- a kislány még mindig nem nézett rám.

Felálltam és elindultunk a parkolóba. Michell-lel egész úton és még otthon is azon vitatkoztunk, hogy miért ne azt a kislányt válasszuk. Hosszú kínkeserves órák után végül sikerült rávennem, hogy adjunk egy kis esélyt a lánynak, hát, ha sikerül belőle kicsikarni valamiféle pozitív visszajelzést. Két héten át mindennap bementem hozzá, volt mikor csak egyedül mentem be, mert Michnek dolga volt és nem ért rá. Olyankor mikor egyedül voltam, mintha könnyebb lett volna a kislánnyal kommunikálni nem tűnt annyira zárkózottnak.

Már kezdtem én is feladni, hogy szóra bírjam a lányt. Michelle úgy tervezte, hogy ez lesz az utolsó nap, hogy bemegyünk hozzá, ha ma se lesz semmi előrehaladás, akkor elfelejtjük a kislányt. Ugyan úgy ültem vele szemben és próbáltam beszélgetni vele, még szereztem is egy másik plüssfigurát hátha ezzel sikerül megtörnöm, de nem igazán jött be. Mich kiment a mosdóba és én újra kettesben maradtam a kislánnyal. Ahogy Mich kilépett az ajtón a kislány rám nézett, kicsit közelebb araszolt hozzám, de épp, hogy csak pár mini méterrel. Megsimogatta a macija fejét és bátortalanul beleültette az ölembe. Abban a pillanatban legszívesebben felpattantam volna és szorosan magamhoz öleltem volna a kislányt, ez alatt a kéthét alatt nagyon megszerettem a lányt, szinte a szívemhez nőtt, ezért is örültem neki, hogy végre elértem ezt. Mikor Mich visszajött boldogan meséltem neki az előre haladásról, na, nem mintha nem látta volna, hisz a mackó még mindig az ölemben volt.

- Mi legyen a neve?- kérdeztem Micht.
- Legyen Hope, reménykedünk, hogy egyszer végre megszólal.
- Ugye tudod, hogy attól, hogy nem beszél még ért téged?- csak forgatta a szemét.- Amúgy tetszik a név.
- Megyek, beszélek a nővel, hogy döntöttünk.
- Köszönöm- átkaroltam a derekát és nyomtam egy puszit az arcára, elmosolyodott.

Felállt és elment, a kislány utána nézett és ráöltötte a nyelvét, felnevettem, érdeklődve nézett rám, mikor meglátta, hogy mosolygok, még közelebb jött hozzám, már majdnem összeért a lábunk. Az ölemben volt a kezem a macija mellet, kinyújtotta a kis kezét és a tenyerembe csúsztatta.

Nem mi döntöttünk úgy, hogy haza visszük, ő döntött úgy, hogy haza jön velünk. Finoman megsimogattam a hüvelykujjammal a kezét.

2012. július 20.

Bevezető

Freezy egy adoptált lány, nevelő szülei a híres Synyster Gates és felesége Michelle DiBenedetto, az apjával jó a kapcsolata, de az anyját ki nem állhatja, már egész pelenkás kora óta azon dolgozik, hogy valahogy eltűntesse.
Eredeti neve Hope, amit rühell mivel az anyjától kapta, a Freezy nevet barátai aggatták rá 10 éves korában, az anyával való viselkedése miatt, apja nem érti a furcsa becenevet, de tetszik neki.